Belsőépítészeti inspiráció: eklektikus bár lett az egykori ‘Jane’ hentesüzletből, Ausztráliában

Hetvenes évekbeli dekoráció, francia bisztróhangulat és őshonos virágminták – ezek a fő jellemzői a Luchetti Krelle dizájnstúdió által létrehozott eklektikus bárnak az ausztráliai Sydneyben, amely egy volt hentesüzletben kapott helyet. A helyi borokat és tapas-szerű ételeket kínáló ‘Jane’ az ‘Arthur’ lazább párja, mely egy közeli, kizárólag ötfogásos kóstolómenüket kínáló étterem.

Mindkét éttermet Tristan Rosier séf vezeti, aki néhai nagyszülei után nevezte el a vendéglátóhelyeket. 


A Jane-nek otthont adó épület eredetileg hentesüzletként működött, de később különböző vendéglátóhelyekként született újjá. A Luchetti Krelle stúdió kisebb módosításokat végzett az épület csempézett homlokzatán, helyreállította a sárgaréz keretet, és a sötétített ablakokat és ajtótáblákat tiszta üvegre cserélte, hogy a járókelők be tudjanak nézni, de a lehető legtöbb eredeti részletet restaurálták és megőrizték az autentikus hangulat érdekében, kívül és belül egyaránt. 


A belső tér 70 négyzetméteres alapterülete csak minimális szerkezeti átalakításokat tett lehetővé; közvetlen a bejárat mellett egy nyolc vendég befogadására alkalmas, hangulatos étkezőhelyiséget alakítottak ki, amely egy ívelt ülőfülkével és egy Rosso Levanto márványasztallal, és egy beépített forgótálcával rendelkezik. Az asztal fölött egy vintage csillár lóg, amelynek díszes kialakítása tükröződik a tükörrel borított falakon. A gazdag szín-és anyagpaletta az egész térben a 70-es évek diizájnesztétikáját tükrözi. Olvass tovább. Kattints ide!

 

Hozzászólások

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

A Rausing Tudományos Központ a canterburyi King’s School új épülete érzékeny párbeszédet folytat a történelmi környezettel, miközben kortárs építészeti minőséget képvisel. A Walters & Cohen terve tudatosan a hely hagyományos anyaghasználatára épít: a kovakő, a tölgyfa, a mészkő és az agyagcserép

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

A budapesti Onyx Æther nem csupán egy fine dining étterem, hanem egy összetett, érzékszervekre ható élmény, ahol a gasztronómia, a művészet és a fenntartható design szorosan összefonódik.

http://ujhazak.com