Buddhista alapelvek határozzák meg a PRO New York-i Mandala Lab tervezését

A híres new-yorki Rubin Művészeti Múzeum bejelentette, hogy november 10-én a Múzeum bezárja harmadik emeleti galériáit, ahol jelenleg a Himalayan Art mesterművei című állandó gyűjteményi kiállítás látható, egy új interaktív tér építésének céljából, mely témája a társadalmi és érzelmi tanulás, minden korosztály számára.

A tervek szerint 2021 őszén nyitják meg a Mandala Lab-ként átkeresztelt harmadik emeletet, amely a kognitív tudományt, a szemlélődő gyakorlatot és a látogatók által közreműködött művészeti élményeket kínálja az iskolai és családi programok új helyszíneként. A Mandala Lab koncepciója egy tibeti buddhista mandala szimbolikájából merít inspirációt. A kiterjedt projektre az év elején tervpályázatot hirdetett ki a múzeum, mely nyertese a Peterson Rich Office (PRO) építésziroda lett. Ez lesz a cég első művészeti múzeumi projektje New Yorkban.

Az szofisztikált együttműködési projekt a Columbia Egyetem pszichológia professzorával, Dr. Lila Davachival, a Columbia Egyetem neurobiológiai professzorával, Dr. Stuart Firesteinnel és a Wisconsini Egyetem – Madison Center for Healthy Minds Center, a szemlélődő humán tudományok professzorával, Dr. John Dunne-nal egyeztetve készült. A Mandala Lab megerősíti a Rubin küldetését azáltal, hogy a himalájai művészeten keresztül átformáló pillanatokat teremt a látogatók számára, utakat kínálva a nyugalom, a rugalmasság, az érzelmi intelligencia és a kapcsolat fejlesztésére. Olvass tovább. Kattints ide!

 

Hozzászólások

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

A budapesti Onyx Æther nem csupán egy fine dining étterem, hanem egy összetett, érzékszervekre ható élmény, ahol a gasztronómia, a művészet és a fenntartható design szorosan összefonódik.

Egy lakás, ahol nemcsak az emberek, hanem a növények is otthon érzik magukat

Egy lakás, ahol nemcsak az emberek, hanem a növények is otthon érzik magukat

Az In a Park névre keresztelt, 98 négyzetméteres otthon egy olyan pár számára készült, akik a Covid-időszak alatt fedezték fel a kertészkedés örömét, és ma már jelentős növénygyűjteménnyel élnek együtt. A tervezés középpontjába ezért nemcsak az emberi használat, hanem a növények igényei is bekerülte

http://ujhazak.com