Célegyenesben az új World Trade Center építése

Tizenkét évvel a New York-i  WTC tornyok elleni támadás után célegyenesbe érkezett a One World Trade Center vagy másik nevén a Freedom Tower építkezése, amelynek 2006 áprilisában kezdtek neki.

10
Már a sajtó is kitekingélhetett a szerkezetkész épület 100. emeletéről, és megnézhették az utolsó szintekre tervezett csillagvizsgáló videós látványtervét is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fotók és a videó alapján azt kell megállapítsuk, hogy nem aprózták el.

A felhőkarcolót ugyanaz a cég, a Tishman Construction építi, amely az 1966-ban megkezdett és 1971-ben befejezett, majd 2001-ben terrortámadás által lerombolt eredeti ikertornyokat építette.

Az 550 méteres új torony becsült költsége 3,8 milliárd dollár, azaz nagyjából 900 milliárd forint. A tervezett átadás a 2013-as év vége és a 2014-es év eleje között várható. Az épület összterületén belül 71 emelet, 240 ezer négyzetméter „A” kategóriás irodaként üzemel majd. Ebből 110 ezer négyzetmétert a Condé Nast nevű médiaóriás bérel majd, ami többek között olyan magazinok kiadója, mint a The New Yorker, a Vogue, a Vanity Fair, az Architectural Digest, a Bon Appétit és a GQ.

Galéria
00
01
04
05
06
07
09
11
12
13
14
15
16


Természetesen lesz kilátó is. A One World Observatory 380 méter magasról nyújt majd lélegzetelállító kilátást az odáig felcaplatók számára. A látogatókból az előrejelzések szerint 3,8 milliót várnak évente az üzemeltetők. Ez a kilátó központ a felhőkarcoló 100. és 102. emeletein található majd, és várhatóan csak 2015-ben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A vendégek egy szuper gyors lifttel közlekedhetnek, amely a földszinttől alig 60 másodperc alatt éri el a 100. emeletet.

[video width="600" ][/video]

New York belvárosa metróvonalaival tömegközlekedési szempontból a világ legfejlettebb részéhez tartozik, egy ilyen épülethez azonban még így is komoly fejlesztésekre lesz szükség e téren is. Az egész negyed megújításához elengedhetetlen egy új csomópont építése. A tervek alapján ez sem lesz éppen kismiska. A közlekedési csomópont épületét a világ egyik leghíresebb élő építésze, a valenciai Santiago Calatrava tervezte.

Forrás: One WTC, Portfolio, New York times

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

A kortárs építészet egyik legizgalmasabb kérdése ma az, hogyan képes egy új fejlesztés valódi identitást adni egy gyorsan változó városi környezetnek. A Morphogenesis által tervezett ITC Green Centre Kalkuttában erre ad meggyőző választ: nem csupán épületeket hoz létre, hanem egy egész városrész kar

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A világhírű divatház, Dior, legújabb koncepciós boltját, a Dior Bamboo Paviliont mutatta be Tokió Daikanyama negyedében, ahol a homlokzat az ázsiai bambuszligetek eleganciáját idézi. A 1800 négyzetméteres üzlet külső kialakítása a párizsi 30 Montaigne-i házat idézi, hasonlóan a 2024-ben megnyitott D

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

A Proctor & Shaw legújabb londoni projektje finoman, mégis határozottan mutat rá arra, hogyan válhat az építészet a mindennapi élet minőségét formáló eszközzé. A Stone Brick House bővítése nem látványos gesztusokkal épít karaktert, hanem az anyagok őszinte használatán és a térélmény tudatos alak

Rózsaszín betonépület Brooklyn szívében

Rózsaszín betonépület Brooklyn szívében

A SO-IL legújabb projektje nem csupán egy lakóépület, hanem tudatos állásfoglalás arról, hogyan lehet egy ház valódi városi jelenléttel bírni. A brooklyni 144 Vanderbilt a Tankhouse együttműködésében született meg, és már első pillantásra kitűnik: a rózsaszín árnyalatú betonhomlokzat egyszerre refle

A Prada igazi látványosságot csinált az egyik üzletét körülvevő építési állványzatból

A Prada igazi látványosságot csinált az egyik üzletét körülvevő építési állványzatból

Ki gondolta volna, hogy egy építési állványzat egyszer még látványossággá válik? A Prada pontosan ezt érte el New York szívében, ahol felújítás alatt álló üzletét nem elrejtette, hanem inkább reflektorfénybe helyezte.

Fenntartható design új szinten: amikor a múlt anyagai új életre kelnek

Fenntartható design új szinten: amikor a múlt anyagai új életre kelnek

Ezek a friss nemzetközi projektek azt mutatják, hogy az újrahasznosított anyagok nem csupán költséghatékony megoldást jelentenek, hanem karakteres, egyedi terek alapját is képezhetik.

Tetoválás, mint szertartás: egy különleges tetoválószalon Miami szívében

Tetoválás, mint szertartás: egy különleges tetoválószalon Miami szívében

A Chimera Design által tervezett miami Haram Haram tetoválószalon a testművészet térbeli újraértelmezésének példája. A projekt célja egy olyan környezet létrehozása volt, amely a tetoválást ceremoniális, reflektív tevékenységként pozicionálja, szemben a hagyományos, funkcionális szalonmodellekkel.

Amikor egy régi parasztház új életre kel: rusztikus kőház modern köntösben

Amikor egy régi parasztház új életre kel: rusztikus kőház modern köntösben

A Forgeworks nem egyszerűen felújított egy 19. századi parasztházat, hanem teljesen újragondolta az egész birtokot, és egy elegáns, alacsony kőbővítéssel kapcsolta össze a mellette álló pajtával. Az eredmény egy harmonikus, mégis karakteres otthon lett, ahol a múlt és a jelen természetesen találkozi

Ausztrália új kulturális ikonja egy színház, hullámzó üveghomlokzattal

Ausztrália új kulturális ikonja egy színház, hullámzó üveghomlokzattal

A Brisbane-i Glasshouse Színház egyedülálló építészeti koncepcióval hívja fel magára a figyelmet: az első emelet konzolos kinyúlása alatt hullámzó üveg homlokzat tárja fel az előcsarnok belső világát a város felé. A Blight Rayner Architecture és a Snøhetta által tervezett színház a brutalista Queens

A múlt és a modern design találkozása egy bőrápolási márka üzletében, Barcelonában

A múlt és a modern design találkozása egy bőrápolási márka üzletében, Barcelonában

A spanyol Mesura stúdió nem hétköznapi módon közelítette meg a tervezést: a 19. századi épületek, szökőkutak és boltívek kőmaradványait gyűjtötték össze, hogy a modern bőrápolási márkának valódi, történelmi karaktert adjanak.

http://ujhazak.com