Elemzők: májusban az építőipart is utolérte a járványhatás

Májusban már az építőipart is utolérték  a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, de elemzők egyetlen hónap kiugró adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Júniusban már enyhültek a járványügyi korlátozások és a következő hónapokban válik majd el, vajon az építőipart hogyan érinti az újraindulás.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt jelentése szerint májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az épületek építése 24,0 százalékkal, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal csökkent tavaly májushoz viszonyítva. Az előző hónapokban az építőipar még szerényebb csökkenést mutatott: a teljesítménye márciusban 3,4 százalékkal, áprilisban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól.

    
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy a márciustól életbe lépett korlátozások az építőipart alapvetően kevésbé érintenék más iparágakhoz képest, ahogy ez látszott is a leállások első két hónapjában. Májusban viszont már elérte ezt az iparágat is a vírushatás, de egy havi adatból nem érdemes messzemenő következtetés levonni, kiváltképp egy jellemzően igen volatilis kibocsátást produkáló iparág esetében.


    

A júniusi szám ebből a szempontból kiemelt fontosságú lesz, hogy a hónapban már jelentősen enyhülő korlátozások fényében milyen visszapattanást tud mutatni az iparág. A jelenlegi rendelésállományok alapján továbbra sem látszik probléma az ágazat kilátásait illetően, csökkenés az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan, de pont ez az alág lehet ahol a kormányzat a következő időszakban gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indíthat a kereslet stabilizálása érdekében.


Ha hosszabb távon nem történne meg a várakozásoknak megfelelő V-alakú, rapid helyreállás, akkor keresleti oldalról érheti majd negatív hatás az iparágat a vásárlóerő elhúzódó csökkenése miatt, ami elsősorban a magánépítkezéseket és a felújításokat húzhatja vissza. A jóval jelentősebb volument képviselő üzleti és ipari beruházások továbbra is az eredeti menetrend szerint zajlanak és hosszan elhúzódó válság nélkül ebben nem is várható érdemi változás.
    

Regős Gábort, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetőjét meglepte az építőipar teljesítményének májusi jelentős zuhanása, annál is inkább, mivel  áprilisban a járványügyi korlátozások ellenére is csak minimális mértékben csökkent az ágazat teljesítménye.  A májusi visszaeséshez szerinte több tényező is hozzájárulhatott, mint például a külföldi vendégmunkások hiánya, illetve a járvánnyal kapcsolatos előírások miatt a munkák átszervezésével kapcsolatos kötelezettségek. Ugyanakkor jelentős lehetett a keresleti oldali hatás is: több beruházó a járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt lassíthatta vagy leállíthatta beruházását.
    

A következő hónapokban a korlátozások szerepe csökken - kivéve, ha egy erősebb második hullám érkezik - ám a keresleti oldal helyreállása kérdéses. Ezt elősegítheti  a rozsdaövezetekre vonatkozó kedvezményes áfakulcs, illetve a kormányzat beruházásösztönző programja, ám kérdés, hogy a kedvezményes áfakulcs szélesebb körű kiterjesztése nem segíthetné-e jobban a gazdaság újraindítását, illetve a családok helyzetének javulását - vetette fel Regős Gábor.
    

Az előző hónapokban  még mérsékelt visszaesés után Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője számított a májusi csökkenésre, amikor már markánsan megjelent a járványhatás. A rendelésállományok alakulása alapján a  következő időszakában negatív tartományban maradhat a szektor. Az adatokból az látszik, hogy az épületépítések adhatnak támaszt az ágazatnak.


Ám a számokat érdemes óvatosan kezelni, a megrendelések ugyanis 6-12 hónapos időtávon jelenhetnek csak meg a termelésben és a járvány miatti bizonytalan helyzetben, a beruházók elhalaszthatnak egyes építkezéseket. Az év második felében az építőipar teljesítménye egyrészt attól függ, hogy a járvány alatt leállított beruházások közül mennyi indulhat újra. Másrészt a foglalkoztatottság alakulása is lényeges tényező: feltehetően a második negyedévben visszaesett az építőiparban dolgozók száma, a csökkenés mértékétől is függ, hogy az év második felében milyen ütemben tud visszapattanni a termelés - tette hozzá Németh Dávid.
    

Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy az építőipar más iparágakhoz képest lényegében mégis ellenállónak bizonyult, bár itt is érezhetők a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, hiszen az ellátási láncok szakadozása és a külföldi építőipari munkások hazautazása átmenetileg fennakadásokat okozott.


A visszaesés egy korábban nagyon magas termelési bázisról következett be. Magyarországon az ingatlanfejlesztések továbbra is hozzájárulnak a gazdaság ellenállóképességének növeléséhez. Nem álltak le a prémium irodaházfejlesztések sem, mivel a bérlők továbbra is keresik a minőségi irodahelyeket. Az egészségügyi krízist követő új korszakban az alapvető döntési kritériumok részévé válik az egészséges, biztonságos és emberközpontú munkakörnyezet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

A dán Norm Architects stúdió újragondolta a Bornholm sziget északi csücskében található Galleri Sonja belső tereit, ahol a galéria kávézóval és üzlettel egészül ki. Az 1886-ban épült, korábbi nyomdaházban kialakított tér a skandináv egyszerűség és a japán kultúra elegáns keveredését kínálja, a termé

A világ legjobban várt épületei 2026-ban: az új Guggenheimtől a Sagrada Famíliáig

A világ legjobban várt épületei 2026-ban: az új Guggenheimtől a Sagrada Famíliáig

A 2026-os év új múzeumokkal, jelentős globális eseményekkel és városi átalakulásokkal ígérkezik. Kiválasztottunk 6 + 1 várva várt építészeti projektet, amelyek befejezésük közelében állnak.

http://ujhazak.com