Elfelejtett helyek...
Letűnt idők emlékei, élő mementói, hagyatékok a múltból.
Manapság talán egyre nagyobb népszerűségnek örvend az elhagyott épületek látogatása amatőr, szervezett csapatokban. Ezek általában magánterületek, amelyek vagy az állam által zároltak, vagy esetleg magánszemély tulajdonában állnak, aki persze szintén nem örül a hívatlan vendégeknek. Így tehát van benne némi izgalom is - vajon észrevesznek-e, de emellett megvan a felfedezés öröme is. Nehéz megmagyarázni, miért is különleges a légkör egy-egy ilyen kirándulás során, de a levegőben egyértelműen érezhető a múlt dohos szaga, a falak ontják magukból az emlékeket. Egyfajta néma tisztelettel fedezhetjük fel az elhagyott folyosókat, lépkedhetünk a romos lépcsőkön a hiányzó mennyezet alatt, alkalomadtán lefelé a sötét pincékbe. A falak még méltóságosan állnak, habár a vakolat vagy akár tapéta már csak foszlányokban lelhető fel rajtuk. Néma szobák, nyitott ajtók, törmelék, az örökké megtalálható magányos székkel a közepén. Szinte minden esetben találhatunk tárgyakat, amelyek a fosztogatók számára értéktelenek, számunkra viszont, akik a múltat kutatják, érdekesek, és sokatmondóak. Elkoszolódott játékbabák, szakadt könyvek, újságpapír foszlányok. A különleges ezekben a tárgyakban, hogy azt érezhetjük, most léptünk be az 50 évvel ezelőtti szobába, ahol éppen zajlik a mindennapi élet. Gondolatban arctalan emberek kezébe helyezzük a talált tárgyakat. Valaki éppen egy újságot olvas, a másik sarokban a tévé megnyugtatóan búg, az asztalnál két másik ember sakkozik. Most csend és némaság. Furcsa belegondolni, hogy ahol korábban talán emberek százai fordultak meg, most a saját lépteinken kívül semmi sem töri meg a magányt. Sokszor szomorú látni egy-egy szép épület lassú pusztulását, pedig nem egy közöttük a maga fénykorában pazar, impozáns, tiszteletet parancsoló villa, kórház, iskola vagy kastély volt. Ezt az élményt nem lehet máshol megtapasztalni, egyszer érdemes ellátogatni egy ilyen mementóhoz. Amennyiben kevesen, vagy egyedül vagyunk, kiválóan alkalmas meditációra, gondolataink rendezésére. Néhol élvezhetjük azt a speciális mikroökonómiát, ahol a természet lassan visszahódítja a tőle elvett területet. Bizonyára szinte mindenki hallott már a kambodzsai Angkor városáról és az ősi khmer templomokról, amelyeket visszafoglalt az esőerdő. Természetesen ennél elérhetőbb helyek is találhatók, például Szegeden vagy Kiskunlacházán. Számos hazai épület történelme megható és gondolatébresztő.
Tavasszal talán több esélye van az embereknek kimozdulni és felfedezni a körülöttük lévő világot, és idén az úticél talán pont egy romos épület lesz a megszokott egri bortúra helyett....
Egy kórház maradványai...
Manapság talán egyre nagyobb népszerűségnek örvend az elhagyott épületek látogatása amatőr, szervezett csapatokban. Ezek általában magánterületek, amelyek vagy az állam által zároltak, vagy esetleg magánszemély tulajdonában állnak, aki persze szintén nem örül a hívatlan vendégeknek. Így tehát van benne némi izgalom is - vajon észrevesznek-e, de emellett megvan a felfedezés öröme is. Nehéz megmagyarázni, miért is különleges a légkör egy-egy ilyen kirándulás során, de a levegőben egyértelműen érezhető a múlt dohos szaga, a falak ontják magukból az emlékeket. Egyfajta néma tisztelettel fedezhetjük fel az elhagyott folyosókat, lépkedhetünk a romos lépcsőkön a hiányzó mennyezet alatt, alkalomadtán lefelé a sötét pincékbe. A falak még méltóságosan állnak, habár a vakolat vagy akár tapéta már csak foszlányokban lelhető fel rajtuk. Néma szobák, nyitott ajtók, törmelék, az örökké megtalálható magányos székkel a közepén. Szinte minden esetben találhatunk tárgyakat, amelyek a fosztogatók számára értéktelenek, számunkra viszont, akik a múltat kutatják, érdekesek, és sokatmondóak. Elkoszolódott játékbabák, szakadt könyvek, újságpapír foszlányok. A különleges ezekben a tárgyakban, hogy azt érezhetjük, most léptünk be az 50 évvel ezelőtti szobába, ahol éppen zajlik a mindennapi élet. Gondolatban arctalan emberek kezébe helyezzük a talált tárgyakat. Valaki éppen egy újságot olvas, a másik sarokban a tévé megnyugtatóan búg, az asztalnál két másik ember sakkozik. Most csend és némaság. Furcsa belegondolni, hogy ahol korábban talán emberek százai fordultak meg, most a saját lépteinken kívül semmi sem töri meg a magányt. Sokszor szomorú látni egy-egy szép épület lassú pusztulását, pedig nem egy közöttük a maga fénykorában pazar, impozáns, tiszteletet parancsoló villa, kórház, iskola vagy kastély volt. Ezt az élményt nem lehet máshol megtapasztalni, egyszer érdemes ellátogatni egy ilyen mementóhoz. Amennyiben kevesen, vagy egyedül vagyunk, kiválóan alkalmas meditációra, gondolataink rendezésére. Néhol élvezhetjük azt a speciális mikroökonómiát, ahol a természet lassan visszahódítja a tőle elvett területet. Bizonyára szinte mindenki hallott már a kambodzsai Angkor városáról és az ősi khmer templomokról, amelyeket visszafoglalt az esőerdő. Természetesen ennél elérhetőbb helyek is találhatók, például Szegeden vagy Kiskunlacházán. Számos hazai épület történelme megható és gondolatébresztő.
Tavasszal talán több esélye van az embereknek kimozdulni és felfedezni a körülöttük lévő világot, és idén az úticél talán pont egy romos épület lesz a megszokott egri bortúra helyett....
Egy kórház maradványai...
Hozzászólások