ÉVOSZ: a lakásépítéseknél előfordulnak csúszások

A lakásépítéseknél 18 szalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni  - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Az elnök elmondta, az építőipar továbbra is 335 ezer embert foglalkoztat, akik közül mintegy 15 ezer a külföldi munkavállaló. Ők főként Ukrajnából és Szerbiából jöttek - tette hozzá. Megjegyezte, a munkavállalók száma jelentősen nem változott a járvány miatt; jó hírnek nevezte, hogy a Nyugat-Európából hazatért munkavállalók nem "igyekeznek" vissza, s őket is foglalkoztatni igyekeznek a hazai cégek.

    
Koji László elmondta azt is, április végétől nem emelkednek az építőipari árak, sőt bizonyos területeken az alvállalkozók nagyobb versenye miatt még csökkennek is. Az építőipar március végéig nem érezte meg a járványt, április elejétől viszont lényegesen kevesebb megrendelés érkezett, s lelassult a munkafolyamatok előkészítése is. Az adatok szerint április végén már 18 százalékkal kevesebb megrendelés érkezett, mint az egy évvel ezelőtti, hasonló időszakban, miközben a járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedések 3-5 százalékkal növelték a költségeket - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az építészet, amit nem csak látni, hanem érezni is lehet: egy tonnás lebegő gyűrű, mint állandó vízesés

Az építészet, amit nem csak látni, hanem érezni is lehet: egy tonnás lebegő gyűrű, mint állandó vízesés

A projekt középpontjában egy lebegő gyűrű áll, amelyből folyamatos vízesés áramlik alá. Ez az egyszerű, mégis erőteljes építészeti gesztus nemcsak vizuális fókuszpontként működik, hanem a teljes tér atmoszféráját meghatározza. A víz mozgása, hangja és jelenléte egy olyan dinamikus környezetet hoz lé

Luxusüdülő épült az Albán parton, ami szinte eltűnik a tájban - szó szerint!

Luxusüdülő épült az Albán parton, ami szinte eltűnik a tájban - szó szerint!

A The Veil nevet viselő projekt különlegessége abban rejlik, ahogyan a sűrű beépítés ellenére is megőrzi az átláthatóságot és a nyitottságot. A színpalettát az épületet körülvevő sűrű lombhullató erdők, és a tengerparti domborzaton megtalálható árnyalatok diktálták mind kívül, mind a beltérben.

A vietnámi csőházak inspirálták az ötszintes holland családi házat

A vietnámi csőházak inspirálták az ötszintes holland családi házat

A sűrű városi szövetben egy családi ház tervezése mindig kompromisszumokkal jár, de néha éppen ezekből születnek a legizgalmasabb térbeli megoldások. Az Studioninedots amszterdami projektje egy keskeny telken hoz létre olyan lakókörnyezetet, amely egyszerre támogatja az egyéni életmódot és a közös c

Nyers anyagok és finom beavatkozások egyensúlya egy loft-lakás felújításában

Nyers anyagok és finom beavatkozások egyensúlya egy loft-lakás felújításában

Az ipari terek átalakítása gyakran a múlt eltüntetéséről szól. A Vladimir Radutny Architects chicagói loftprojektjében épp az ellenkezője történik: nem elfedi, hanem kiemeli azokat a rétegeket, amelyek az épület történetét hordozzák.

Őslakos szemlélet formálta a jövő kutatóépületét

Őslakos szemlélet formálta a jövő kutatóépületét

A Temerty Building nem egyszerűen egy új oktatási és kutatási infrastruktúra. A lépcsőzetes tömegformálás, a zöldtetők és a „gyógyító tájként” értelmezett teraszok egy olyan épületet rajzolnak ki, amely a természeti és kulturális rétegeket is integrálja a mindennapi használatba.

Keretezett látvány: templomra nyíló tér egy angliai otthonban

Keretezett látvány: templomra nyíló tér egy angliai otthonban

Ez a projekt egy olyan gondolkodásmódot mutat meg, ahol az építészet nem hozzáad, hanem keretez és hangsúlyoz!

Amikor az építészet történetet mesél: Cherokee Heritage Center

Amikor az építészet történetet mesél: Cherokee Heritage Center

Nem minden kulturális épület akar ikon lenni. Van, amelyik inkább háttérként működik, és hagyja, hogy a hely és a történet legyen a főszereplő. A Safdie Architects által tervezett Cherokee Heritage Center pontosan ezt az utat választja az Cherokee Nation számára.

Alumínium „függöny” mögé rejtett előadóközpont készül Nashville-ben

Alumínium „függöny” mögé rejtett előadóközpont készül Nashville-ben

A projekt meghatározó eleme az alumínium csövekből kialakított, hullámzó homlokzati réteg, amely egyszerre viselkedik burkolatként és téralakító eszközként. A „függönyként” értelmezett szerkezet nem csupán szimbolikus utalás a színház világára, hanem dinamikus kapcsolatot teremt a belső terek és a v

Mesterséges hullámok és 3D nyomtatott épületek: Desperado lakópark

Mesterséges hullámok és 3D nyomtatott épületek: Desperado lakópark

A lakóépítészet és a rekreációs infrastruktúra határai egyre inkább elmosódnak. Ezt a tendenciát követi az ICON és a Firmah Architecture közös fejlesztése Texasban. A 3D-nyomtatott technológiával megvalósuló lakóközösség nem pusztán lakhatási egységek együttese, hanem egy komplex, élményalapú térsze

Hulladékpapírból bútorok: új irányt mutat a fenntartható dizájnban az Issey Miyake

Hulladékpapírból bútorok: új irányt mutat a fenntartható dizájnban az Issey Miyake

A márka ikonikus pliszírozási technológiájának melléktermékeként keletkező papírrétegek ezúttal nem hulladékként végzik, hanem szerkezeti alapanyaggá válnak, tömörített „papírrönkökből” létrehozott bútorok számmára.

http://ujhazak.com