ÉVOSZ: az építőiparnak szüksége van állami megrendelésekre

Márciusban és áprilisban az idáig megkötött új szerződések volumene a vártnak csak mintegy 65-70 százalékát érhette el, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint az ágazatnak jelentős kormányzati vagy önkormányzati megrendelésekre van szüksége, mert ezek hiányában az építőipar megrendelési állománya zuhanásszerűen csökkenhet - közölte a szakszövetség pénteken az MTI-vel.Az ÉVOSZ ezen a héten is áttekintette a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt hatásait, ezek alapján az ágazat teljesítőképességének megtartása érdekében fogalmazta meg javaslatait, amelyeket a kormányzatnak is eljuttattak.

    
A szakszövetség szerint megrendelői oldalon az állam, az önkormányzatok és a lakosság részéről is megjelent az elbizonytalanodás, ezt támasztja alá, hogy a magasépítési rendelésállományban április elején éves összevetésben csaknem 20 százalékos, a mélyépítés (út-, vasútépítés, infrastruktúra) területén pedig már több mint 25 százalékos visszaesést tapasztaltak.
    

A kormány javaslatcsomagjában szerepel egy "előrehozott" beruházási csomag, közlekedési-, infrastrukturális és szállodai építési, rekonstrukciós feladatok finanszírozására, az ÉVOSZ most azt kéri a kormánytól, hogy ezt a csomagot minél előbb indítsa el, nevezze meg az egyes intézményeket, ahol a fejlesztések szükségesek és írják ki a közbeszerzési ajánlat kérést, hogy az építőipari cégek le tudjanak szerződni.
    

Az ÉVOSZ úgy látja, az ágazat másik problémája abból fakad, hogy tovább romlott a vállalkozások likviditási helyzete, részben mert a kereskedelmi bankok óvatosabbá váltak, hosszabbodik a finanszírozási és a hitelkérelmek elbírálási ideje, részben pedig mert főként az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál gyakori a befogadott számlák határidőn túli kifizetése.


Ezért az ÉVOSZ szerint fel kell gyorsítani az Államkincstárból érkező számlakifizetéseket, ami viszont csak akkor lehetséges, ha ezt az igényt a kormány is felismeri és beépíti azt legújabb gazdaságvédelmi programjába. Ugyanakkor pozitívumként megjegyezték, hogy a kormány befogadta a szakszövetség egy másik, a cégek finanszírozási helyzetének javítására tett javaslatát, ennek köszönhetően pedig az állami, önkormányzati megrendelők részére végzett munkáknál 25 százalékról 50 százalékra nőtt a kifizethető előleg mértéke.
   

Hozzátették, január-április között az építőipari cégek 5-8 százalék közötti anyagár-emelkedést tapasztaltak. Az import termékeknél az árnövekedés a forint gyengülése miatt ennél is lényegesen magasabb volt. Az árfolyam változásából adódó többletköltségek azonban nem férnek bele a szerződésben vállalt árakba. Ezért az ÉVOSZ az állami, önkormányzati megrendeléseknél továbbra is azt javasolja, hogy a 2020. március 31. előtt kötött támogatási és vállalkozási szerződéseknél az import termékek költségét a beszerzésük időpontjában fennálló árfolyamon számolhassák el.
   

Az ÉVOSZ mindezeken felül azt kérte a kormánytól, hogy a rozsdaövezetben felépülő új lakásoknál alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos áfát minél előbb vezessék be, valamint, hogy jogszabályban határozzák meg egyértelműen, hogy mi számít rozsdaövezetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com