ÉVOSZ: az idén megközelítőleg 15 ezer új lakás épülhet és 180 ezret újíthatnak fel

Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.Koji László az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy mindkét szegmens elmarad a várakozásoktól. Míg előbbinél 35 ezer új lakás építését tartanák optimálisnak, utóbbinál a korábbi években az ágazat több mint 200 ezer lakás felújítását is el tudta végezni.
    

Ezért a szakszövetség szerint a lakásépítés területén fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programjának újraindítása, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lakásfelújítást pedig az ÉVOSZ által is szorgalmazott - egyebek mellett kamattámogatott hitelt is tartalmazó - Otthonfelújítási Program elindítása erősítheti fel.
   

Közölték, 2024-ben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ez ugyanakkor a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás. Ezáltal a korábbi évek trendjével ellentétben 2024 elejétől kínálati piac jellemzi az építésgazdasági értéklánc - tervezés, kivitelezés, projektmenedzsment, épület-üzemeltetés és -fenntartás, építőanyag-gyártás, építőanyag-kereskedelem - egészét. Mindez pedig azt jelzi, hogy a szabad kapacitások meghaladják a fizetőképes keresletet.
    

A szervezet szerint 2024 legnagyobb kihívása az építésgazdasági értéklánc szereplői számára a hatékonyság javítása lesz. Ennek első eleme a működésben és a projektek megvalósításában is a költségcsökkentés, a képzés, a munkaerő kiváltásának módozatai. Arra is kitértek, hogy idén az építőipar a termelés csökkenésére számít a cégek véleményét és a 23,5 százalékkal alacsonyabb rendelésállományt figyelembe véve. A magas hitelkamatok, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése is mérsékli az ágazat teljesítményét.  
    

Az ÉVOSZ az építőanyagok árainál az év első felében stagnálást, a második felétől pedig enyhe árnövekedést vár. Azoknál az építőipari anyagoknál lehet számottevőbb áremelkedés, amelyek előállításához az átlagosnál nagyobb energiafelhasználásra és import alapanyagokra van szükség, ez utóbbinál az euro/forint árfolyamváltozása is befolyásoló tényező.
    

Az ÉVOSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy 2022-2024 között a szakmából várhatóan nyugdíjba vonulók száma mintegy 20 ezerrel haladja meg az építőipari munkaerőpiacra belépőkét. Ezért bővülhet a külföldi vendégmunkások száma, ahol állápontjuk szerint a hangsúlyt a szakképzett munkaerőre kell helyezni, akikért már a nemzetközi munkaerőpiacon kell versenyezni.
    

Mindezek mellett az idén várható erősebb piaci versenybe unión kívüli székhelyű vállalkozások is bekapcsolódnak. A verseny tisztasága a mostaninál nagyobb piaci ellenőrzést igényel - olvasható az ÉVOSZ közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com