Görög istenek Budapesten

Hermésszel, Atlasszal és Érosszal is találkozhatsz a magyar fővárosban. Ha rajongsz az ókori görög istenvilágért, akkor nem muszáj Görögországba utaznod azért, hogy találkozz velük, ugyanis elég, ha csak bemész Budapestre, ahol a pesti nagykörúton le kell lassítanod a lépteidet, és fel kell emelned a fejed, hogy megpillantsd Hermészt, Atlaszt vagy például Éroszt.

A magyar fővárosban a századfordulós neoreneszánsz pesti bérházakra kell a leginkább odafigyelni, ugyanis ezek homlokzatain gyakran felfedezhetőek a görög-római mitológia leghíresebb istenei, akik egyfelől az épületet díszítik, de másfelől nem ritka, hogy átvitt értelmük van.

Ha jártas vagy a görög mitológiában, akkor könnyen felismerheted az isteneket, mert jellemzően a személyes tárgyaik és attribútumaik veszik körbe őket. A leggyakrabban mégis Hermésszel találkozhatsz, ami nem véletlen, hiszen a szárnyas sisakról és hírnökpálcájáról felismerhető isten, többek között, a kereskedelem istene, ezért a vagyonos pestiek, akik az adás-vételnek köszönhették a vagyonukat, igencsak hálásak voltak neki.

Ha tehát egy pesti ház homlokzatán Hermészt pillantod meg, akkor az az épület biztos, hogy kapcsolatba hozható a kereskedelemmel, vagy az építtetője nyomán, vagy azért, mert régen kereskedelmi tevékenység folyt a falain belül.

Hermész fiatal fiú és szakállas, meglett emberként is a szemed elé kerülhet. Emellett előfordul, hogy a munkája eredményeként, pénzzel teli erszényt fog a kezébe, míg máskor súlyos árucsomagokra támaszkodva hirdeti a kereskedelem mesterségét.A görög istenek közül a súlyos földgolyóbist tartó Atlaszt is gyakran láthatod a pesti utcákon. Őt leginkább a kidolgozott izomzatáról, meggyötört arcáról ismerheted fel. Atlasz a kapuk mellől, az erkélyes konzolai alól néz az emberekre, akiknek erőt ad a hétköznapi terhek elviseléséhez.

A római szerencse istennő, Fortuna sem hiányzik Budapestről. Őt a bőségszaruról ismerheted fel, amivel szerencsét és bőséges termést szór az emberekre. Fortuna hű a nevéhez, mert olyan ritkán fordul meg a házfalakon, hogy tényleg szerencsés vagy, ha kiszúrod.

A budapesti építkezéseknél előfordult, hogy az építész és a kőfaragó mesterek nem csupán egy istenalakot keltettek életre a homlokzaton, ugyanis például a József körút 60. tető alatti frízében egy sor halhatatlan alak fedezhető fel, köztük Ámor is, ahogy éppen ellövi a szerelem nyílvesszejét, ami talán pont téged fog eltalálni.A bölcsesség, az igazságos háború és a tudomány istennője, Pallasz Athéné, avagy római nevén Minerva is felfedezhető Budapesten, de nem csak a görög mitológiából ismert feladatai miatt, hanem a városvédő mivoltában is. Például a Budai várban a régi budai városházát is ő védelmezi a Szentháromság téren. Pallasz Athéné könnyen felismerhető a kezében tartott kardjáról vagy lándzsájáról, a gorgófejes mellvértjéről, az isteni erejű pajzsáról, valamint a szent állatáról, a bagolyról.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

A teljes egyensúlyra és szimmetriára fókuszálva épült meg a két Dj otthona

A teljes egyensúlyra és szimmetriára fókuszálva épült meg a két Dj otthona

Az olasz Atelier Matteo Arnone letisztult, mégis gondolatgazdag lakóházat valósított meg Portugáliában, amelyet kifejezetten két DJ igényeire szabtak. A House for Two Musicians egy egykori borospince helyén épült, Lisszabon közelében, szőlőültetvényekkel körülölelt környezetben, ahol az építészet és

Divatinspirált áttetsző homlokzatot kapott a Louis Vuitton üzlet Pekingben

Divatinspirált áttetsző homlokzatot kapott a Louis Vuitton üzlet Pekingben

Peking egyik legpezsgőbb negyedében, a Sanlitun bevásárlóövezetben nyílt meg a Maison Louis Vuitton Sanlitun, amelyet a japán Jun Aoki & Associates tervezett. Az épület különleges, áttetsző és folyamatosan változó megjelenésével azonnal a város egyik új építészeti ikonjává vált. A négyszintes zá

Különleges, kígyózó művészeti múzeum született Kínában

Különleges, kígyózó művészeti múzeum született Kínában

A kínai Hangzhou városában, a Daci-hegy lábánál készült el a Xiao Feng Művészeti Múzeum, amelyet a ZAO/standardarchitecture tervezett a 2023-ban elhunyt művészházaspár, Xiao Feng és Song Ren életművének bemutatására. A 1 298 négyzetméteres épület egy szögletes, látszóbeton tömegbe szervezett galéria

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az Egyesült Államok építészetében 2026 új mérföldköveket hoz: a Chicago déli részén nyíló Obama Presidential Center, a texasi Waterline szupermagas felhőkarcoló, valamint a New York-i Lucas Museum of Narrative Art és a 520 Fifth Avenue mind a jövő évi legjobban várt projektjei között szerepelnek. Ez

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

A szlovén OFIS Arhitekti egy újabb elhagyatott házat alakított modern lakóházzá: a House Under the Poplars felújítása és bővítése Ljubljanában, egy történelmi poszt‑háborús ház, amely a Naselje Murgle lakótelep részeként épült.

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

http://ujhazak.com