I. kerületi polgármester: szabálytalan és engedély nélküli a Logodi utcai kivitelezés

Szabálytalan és engedély nélküli kivitelezési munka vezetett a budai Logodi utcában történt hétfői támfalomláshoz - erről számolt be kedden a helyszínen a kerület polgármestere.Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere azt mondta: a telek magántulajdonban lévő építési telek, de építési engedélyt mostanáig sem kértek az önkormányzattól, így azt sem tudják, mit és milyen célból szeretnének építeni.

    
A Logodi utca régészeti szempontból kiemelt lelőhelyként van nyilvántartva.

Az előzetes régészeti feltáráshoz kapott ugyan hozzájárulást a kivitelező, de ilyen fajta földkitermelésre viszont egyáltalán nem volt engedélyük - szögezte le a polgármester, aki azt is elmondta: a szükséges közterületfoglalási engedélyüket múlt pénteken el is utasította a budavári önkormányzat, épp azért, mert a munkálat szükséges szakmai, statikai dokumentációját nem adták be.
    

Azt is hozzátette, a terület egy lejtős, veszélyes terület. Ezért fokozott biztonsági előírásokat kell betartani. Kiemelte: az a fajta munka, ami nélkülözi a szakmai és statikai felmérést, nem folytatható, de nem teljes leállításról intézkednek, mivel így sem maradhat a telek. Valamilyen gyors, szakszerű megtámasztásra van szükség.
    

A délután folyamán a közműszolgáltatók szakemberei és a katasztrófavédelem is megtekinti a helyszínt. Az utca adott szakaszán vélhetően súly- és sebességkorlátozást vezetnek majd be - közölte Nagy Gábor Tamás. Csány Éva, az I. kerület főépítésze azt mondta: talajmechanikai, statikai vizsgálatot rendeltek meg a területen. Egy ilyen esetben több műszaki megoldás lehetséges. Azon dolgoznak, hogy minél előbb, különösen télre, stabil legyen a környék megtámasztása.
    

Azt is megjegyezte, hogy ideális esetben még a földkivétel előtt cölöpökkel leverve kellett volna fallal megtámasztani a falat. A Budavári Önkormányzat hétfőn közölte, hogy beomlott az I. kerületben egy ingatlan támfala. A Logodi utca 56-58. szám alatti, magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Történelem újragondolva: kortárs rétegek egy georgiánus kastély falai között

Történelem újragondolva: kortárs rétegek egy georgiánus kastély falai között

Az angliai East Sussex festői tópartján új életre kelt egy műemléki védelem alatt álló georgiánus kúria: a Crafted at Powdermills hotel és members’ club belső tereit a londoni House of Drè tervezte újra, tudatosan elkerülve a történelmi rekonstrukció pastiche-szerű megközelítését. Az 51 szobás száll

Bozóttűz-álló design a tengerparton: Tristan Burfield ausztrál eukaliptuszfából épített melléképülete

Bozóttűz-álló design a tengerparton: Tristan Burfield ausztrál eukaliptuszfából épített melléképülete

Ausztrália déli partvidékén, az Eagle Rock közelében különleges építészeti válasz született a szélsőséges természeti kihívásokra. Tristan Burfield No. 23 névre keresztelt melléképülete nem csupán egy tengerparti nyaraló bővítése, hanem érzékeny és innovatív reakció a bozóttüzek által fenyegetett kör

Engedély a lehetetlenre: a Studio Bark zöldövezeti álomotthona

Engedély a lehetetlenre: a Studio Bark zöldövezeti álomotthona

A londoni Studio Bark az Egyesült Királyság szigorú zöldövezeti szabályozása mellett, a ritkán alkalmazott „country house clause” segítségével valósította meg a vörösfenyő burkolatú Orchard House-t – egy házat, amely nemcsak építészeti, hanem tervezési és környezeti értelemben is kivételes teljesítm

Az L Architects feltárta és kiemelte eredeti, nyers rétegeit egy 30 éves szingapúri otthonnak

Az L Architects feltárta és kiemelte eredeti, nyers rétegeit egy 30 éves szingapúri otthonnak

A szingapúri L Architects számára a My Last Home projekt nem csupán átalakítás volt, hanem érzékeny, személyes küldetés, hiszen a nyugdíjas megrendelő specifikusan élete utolsó otthonát kívánta kialakítani. A Barker Roadon álló, 30 éves sorház újragondolása során a tervezők nem hozzáadtak, hanem ink

Monumentális szerkezetet emeltek a meghitt étterem számára a koreai botanikus kertben

Monumentális szerkezetet emeltek a meghitt étterem számára a koreai botanikus kertben

A dél-koreai Les Jardins de Médongaule botanikus kertben megnyílt Überhaus, a chilei Pezo von Ellrichshausen legújabb projektje, amely egyszerre étterem és pihenőhely. A monumentális épület 16 magas, zöld beton oszlopa révén különleges látványt nyújt, miközben a tetőterasz és a belső udvarok meditác

Önfenntartó jövő egy japán szigeten: az Amami House újradefiniálja a fenntartható otthon fogalmát

Önfenntartó jövő egy japán szigeten: az Amami House újradefiniálja a fenntartható otthon fogalmát

Egy távoli japán szigeten egy különleges, hálózattól független otthon született, amely merész formájával és radikális fenntarthatósági szemléletével új irányt mutat a jövő lakhatásában. A Sakai Architects által tervezett Amami House hatalmas, hullámlemezes fémtetője alatt meleg tónusú, fa burkolatú

Modern, akadálymentesített építészet Ghent városában

Modern, akadálymentesített építészet Ghent városában

A Felt tervezte a Heifort nevű, akadálymentesített családi házat egy nyugdíjas házaspár számára a Ghent városában, amelyet egy nagyméretű, rézlemezzel burkolt tető koronáz meg. A 130 négyzetméteres, külvárosi otthon tervezésének középpontjában az idős korban is kényelmesen és biztonságosan használha

Tudatosan alacsony karbonlábnyomra fókuszálva tervezett luxusrezidencia

Tudatosan alacsony karbonlábnyomra fókuszálva tervezett luxusrezidencia

A Rochas Floridas Beachside Compound a WaCa Design és a Julia Kosciuk Arquiteta együttműködésében valósult meg Santa Catarina államban. A 743 négyzetméteres vízparti rezidencia egy tudatosan alacsony karbonlábnyomra tervezett építészeti koncepcióval épült: a nemcsak a tájjal lép párbeszédbe, hanem a

Kortárs ikon a múlt árnyékában: orchidea ihlette felhőkarcoló a tajpeji pénzügyi negyedben

Kortárs ikon a múlt árnyékában: orchidea ihlette felhőkarcoló a tajpeji pénzügyi negyedben

A torony formáját Tajvan őshonos Phalaenopsis orchideájának barázdált szerkezete inspirálta. A homlokzat homorú beugrásai és a nyugati oldalon végigfutó függőleges redők nem pusztán esztétikai elemek: egy intelligens, reagáló homlokzati rendszer részei, amely szabályozza a napsugárzást és optimalizá

Baccarat Residences Saadiyat: Sou Fujimoto ikonikus luxuslakásai Abu Dhabiban

Baccarat Residences Saadiyat: Sou Fujimoto ikonikus luxuslakásai Abu Dhabiban

Abu Dhabi luxus életstílusát megtestesítve egy újabb építészeti projekt van kilátásban. A Sou Fujimoto által tervezett Baccarat Residences Saadiyat a japán építész első lakóprojektje az Egyesült Arab Emírségekben, és a Saadiyat-sziget ikonikus kulturális központja mellett épül, közvetlenül a Guggenh

http://ujhazak.com