Így látják a háziállatok az otthonodat

Egyesek számára nagyon nagy jelentősséggel bír az otthonának belsőépítészete, ami nem is véletlen, ugyanis a színek, a textúrák, a bútorok elhelyezése és kombinációja együttesen adják az egyes helyiségek hangulatát, ami pedig hatással van a lakók hangulatára. Mindezt személyes preferenciák alapján alakítjuk ki, hiszen minden embernek megvan a saját perspektívája arról, hogy mit talál pihentetőnek vagy energizálónak, nyugtatónak vagy motiválónak… De mi a helyet a kisállatainkkal?

A lakásban tartott házikedvencek nagyon másképp látják otthonunkat. A HomeAdvisor egyik legújabb projektjükön belül az állatok szemével vizsgált meg egy szokásos nappalit, hogy a gazdiknak legyen róla fogalmuk, hogyan látják háziállataik a színeket, formákat, textúrákat. A csapat hét háziállat látásával vizsgálta meg ugyanazt a helyiséget, különböző szemszögekből: kutya, macska, aranyhal, kígyó, tarantula, papagáj és kaméleon. Az eredmény egyszerre mókás és megdöbbentő.

A kutyák például képesek látni a sárgát és a kéket, és egyfajta szürkésbarnát, de a többi szín "semlegesen" jelenik meg számukra (lásd a fenti képet). Tehát a nekünk élénknek tűnő színek számukra igencsak unalmasak. Ebből kiindulva pedig egyértelmű, hogy Bobi nem fog törődni azzal, hogy a játéka vagy kiságya piros vagy rózsaszín. A macskák szeme többhasonlóságot mutat az emberi szemmel, de alapvetően úgy látják a dolgokat, ahogy a színvakok látnak. Olvass tovább. Kattints ide!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mostantól egy gyalogos utca őrzi Zaha Hadid örökségét Milánóban

Mostantól egy gyalogos utca őrzi Zaha Hadid örökségét Milánóban

Kevés építész hagy olyan mély nyomot egy város életében, hogy neve végül a városszövet részévé váljon. Milan most pontosan ezt tette, amikor egy új gyalogos utcát nevezett el Zaha Hadidról, méltó módon tisztelegve az ikonikus alkotó előtt halálának 10. évfordulóján. A CityLife negyedben található Vi

Két egymást metsző fekete betontömeg formálja a Casa Mavrát a mexikói tájban

Két egymást metsző fekete betontömeg formálja a Casa Mavrát a mexikói tájban

A TAC Taller Alberto Calleja tervezőcsapata a funkciókat két fő tömeg között osztotta fel. A nyugati, horizontális tömeg ad helyet a közösségi és közös használatú tereknek. Ezek egy belső udvarokból álló rendszer köré szerveződnek, amelyek növényzetet hoznak az épület belsejébe, lehetővé téve a vizu

A Crawshaw Architects könyvtárrá alakított egy egykori tehénistállót

A Crawshaw Architects könyvtárrá alakított egy egykori tehénistállót

A Stanbridge Mill Library egy II. fokozatban védett georgiánus parasztház melléképületeként működik. A keskeny, nyeregtetős téglából épült csűrt eredetileg tehenek elhelyezésére használták, ám több mint negyven évig elhanyagolt állapotban állt, kerti eszközök és mezőgazdasági gépek tárolására szolgá

Új életet kapott a 20.századi Villa Quince Lvivben

Új életet kapott a 20.századi Villa Quince Lvivben

A Villa Quince átalakítása nem a múlt újrajátszására törekszik, hanem tudatosan elkerüli a nosztalgikus rekonstrukciót, és helyette egy őszinte, rétegeiben is olvasható építészeti történetet kínál. Az eredeti, 20. század eleji villa és a hozzá kapcsolódó kortárs bővítések izgalmas párbeszédet hoznak

Mozgó homlokzat, új térélmény: az "introvertált" házkoncepció, újragondolva

Mozgó homlokzat, új térélmény: az "introvertált" házkoncepció, újragondolva

A TIMM Architecture projektje szakít a hagyományos, elzárkózó kerítések logikájával, és helyette egy dinamikusan működő, nyitható homlokzatot kínál. Az időjárásálló acél zsalugáterek nemcsak vizuális karaktert adnak az épületnek, hanem lehetővé teszik, hogy a ház folyamatosan reagáljon környezetére

Fordulópont Szaúd Arábiában: új kihívások elé néz a NEOM gigaprojekt

Fordulópont Szaúd Arábiában: új kihívások elé néz a NEOM gigaprojekt

Több jelentős kivitelező, köztük az Eversendai, a Webuild és a Hyundai Engineering and Construction is bejelentette szerződései megszüntetését a Trojena síközpont és a The Line projekt kapcsán. A fejlemények rávilágítanak arra, hogy egy ekkora léptékű beruházás esetében a globális gazdasági és geopo

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

A kortárs építészet egyik legizgalmasabb kérdése ma az, hogyan képes egy új fejlesztés valódi identitást adni egy gyorsan változó városi környezetnek. A Morphogenesis által tervezett ITC Green Centre Kalkuttában erre ad meggyőző választ: nem csupán épületeket hoz létre, hanem egy egész városrész kar

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A világhírű divatház, Dior, legújabb koncepciós boltját, a Dior Bamboo Paviliont mutatta be Tokió Daikanyama negyedében, ahol a homlokzat az ázsiai bambuszligetek eleganciáját idézi. A 1800 négyzetméteres üzlet külső kialakítása a párizsi 30 Montaigne-i házat idézi, hasonlóan a 2024-ben megnyitott D

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

A Proctor & Shaw legújabb londoni projektje finoman, mégis határozottan mutat rá arra, hogyan válhat az építészet a mindennapi élet minőségét formáló eszközzé. A Stone Brick House bővítése nem látványos gesztusokkal épít karaktert, hanem az anyagok őszinte használatán és a térélmény tudatos alak

Rózsaszín betonépület Brooklyn szívében

Rózsaszín betonépület Brooklyn szívében

A SO-IL legújabb projektje nem csupán egy lakóépület, hanem tudatos állásfoglalás arról, hogyan lehet egy ház valódi városi jelenléttel bírni. A brooklyni 144 Vanderbilt a Tankhouse együttműködésében született meg, és már első pillantásra kitűnik: a rózsaszín árnyalatú betonhomlokzat egyszerre refle

http://ujhazak.com