Így néz ki egy 79 millió dolláros, 8 emeletes penthouse- laknád?

Az abszolút luxus penthouse New York City egyik mérföldkőnek számító felhőkarcolójának kupolájában található, melyet négy torony vesz körbe. A „The Pinnacle” projekt több, mint 900 négyzetméter összterületű otthon -melyhez 40 négyzetméteres saját terasz is tartozik, lélegzetelállító kilátással a városra- eredeti ára 110 millió dollár volt, 2017 óta áll a new york- i luxusingatlan piacon.  a Woolworth épület koronájában. 


Maga a Woolworth épület 1912-ben épült, ekkor az a világ legmagasabb építészeti pontjának számított, persze napjainkig sok más épület túlnőtte azt, mint az Empire State Building, mely 1931-ban épült vagy a One World Trade Center, mely 2014-ben került átadásra. Ettől függetlenül a Woolworth felhőkarcoló napjainkban is a város egyik leghíresebb építményének számít. Az épületben több luxus lakás is található, azonban a Pinnacle jelenlegi 79 millió dolláros árával messze meghaladja a többi otthon értékét, melynek többsége 25 millió dollárt nyom.

A The Wall Street Journal nemrég azt nyilatkozta, hogy “Még az építészek sem tudták feltétlenül elképzelni a helyet, így az feltehetőleg túl bonyolult lesz az emberek 80 százaléka számára, akik megtekintik  azt a jövőben.” Kattints ide a folytatásért!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négy ikonikus toronnyal formálná át Miami vízpartját a Gómez Platero

Négy ikonikus toronnyal formálná át Miami vízpartját a Gómez Platero

A uruguayi Gómez Platero építésziroda bemutatta a Miami Bay Towers koncepciótervét, amely egy nagyszabású vegyes funkciójú fejlesztést képzel el Miami egyik legértékesebb vízparti telkén, a korábbi Miami Herald székház helyén. A projekt célja egy új városi negyed létrehozása, amely a lakó-, keresked

Hullámlemezbe burkolt kortárs családi ház a Duna egyik ágánál

Hullámlemezbe burkolt kortárs családi ház a Duna egyik ágánál

A szlovák Čechvala Architects elkészült az RDH családi házzal Pozsony Sihot városrészében. A háromszintes lakóépület három egymásra helyezett épülettömegből áll, amelyeket kezeletlen hullámos alumíniumburkolat fog egységbe. A Duna egyik ága és a Kárpátok előhegyei közé ékelődő telek adottságai, vala

Ciprusi anyagok és kézműves hagyományok találkoznak London történelmi ipari negyedében

Ciprusi anyagok és kézműves hagyományok találkoznak London történelmi ipari negyedében

A Zylia étterem belsőépítészeti koncepcióját a görög–ciprusi gasztronómiát hiteles anyaghasználattal és gondosan megkomponált részletekkel egészíti ki.

Az MVRDV extrém köntösbe öltöztette a hagyományos kínai építészet motívumait Peking új divatáruházában

Az MVRDV extrém köntösbe öltöztette a hagyományos kínai építészet motívumait Peking új divatáruházában

A projekt célja egy olyan karakteres építészeti megjelenés létrehozása volt, amely egyszerre reflektál a márka nemzetközi törekvéseire és a kínai főváros építészeti örökségére. A homlokzat kialakítását a hagyományos pekingi tetőcserepek ihlették, amelyeket a tervezők kortárs formavilággal és innovat

Kortárs családi ház Tokió sűrű városszövetében

Kortárs családi ház Tokió sűrű városszövetében

Kenta Hirayama japán építész megtervezte a House in Kinuta családi házat Tokió Setagaya városrészében. Az épület letisztult, nyeregtetős tömegével és acéllemez homlokzatával tudatosan visszafogott megjelenést kapott, miközben a sűrűn beépített lakókörnyezetben a természetes fény és a megfelelő privá

Egykori ipari raktárakból született fenntartható közösségi központ Londonban

Egykori ipari raktárakból született fenntartható közösségi központ Londonban

A londoni Assemble építésziroda a meglévő épületállomány újrahasznosításának erejét bizonyítja legújabb projektjével, amelyben két egykori tejipari raktárat alakított át sokoldalúan használható közösségi központtá és templommá Dagenhamben. A LifeLine Community Centre a LifeLine Church és a Community

Az MVRDV terve nyerte Rotterdam új ikonikus épületének nemzetközi pályázatát

Az MVRDV terve nyerte Rotterdam új ikonikus épületének nemzetközi pályázatát

A holland MVRDV építésziroda nyerte meg a Shift társadalmi vállalkozás által kiírt, 240 millió eurós nemzetközi tervpályázatot, amelynek célja egy új, ikonikus középület létrehozása Rotterdamban. A Rotterdam Rocks! névre keresztelt koncepció hét egymásra rétegzett sziklatömbként jelenik meg a Maas f

A Casa Magma a burkolatok és az enteriőr egységét mutatja be a Casacor São Paulo 2026 kiállításon

A Casa Magma a burkolatok és az enteriőr egységét mutatja be a Casacor São Paulo 2026 kiállításon

A brazil Suite Arquitetos a Casacor São Paulo 2026 kiállításra tervezte meg a Casa Magma installációt, amely a Portinari kerámiaburkolatokra építve egy kortárs, otthonos hangulatú bemutatóteret hoz létre. A 215 négyzetméteres tér a Mind and Heart tematikáját követve nem csupán a burkolatok sokoldalú

Fürdőkád a nappaliban? A Sigla Studio újragondolta a kortárs lakóterek határait

Fürdőkád a nappaliban? A Sigla Studio újragondolta a kortárs lakóterek határait

A barcelonai Sigla Studio egy mindössze 59 négyzetméteres lakás felújításával bizonyítja, hogy a kortárs lakóépítészetben a megszokott funkcionális határok teljesen újraértelmezhetők. A Turó Park negyedben található otthon központi eleme egy zöld kerámiaburkolatú fürdőkád, amely nem a fürdőszobában,

A Mojave-sivatag inspirálta Sydney egyik legkülönlegesebb közösségi irodáját

A Mojave-sivatag inspirálta Sydney egyik legkülönlegesebb közösségi irodáját

Az 1900-as évek elején épült egykori raktárépület korábban művészeti galériaként és lakóépületként működött, ma pedig inspiráló munkakörnyezetként szolgál. A projekt különlegessége, hogy a meglévő épület karakterének megőrzése mellett teljesen új belső világ született, amelyet a Mojave-sivatag színe

http://ujhazak.com