ITM: június óta nő az építőipari termelés

Június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál - folytatódik az ágazat kilábalása a válsághelyzetből:  októberben az előző havi értékekhez képest újabb 1,3 százalékkal nőtt - hívta fel a figyelmet kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár a közleményben kiemelte, hogy a KSH adatai bizakodásra adnak okot, hiszen a hazai építőipari termelés volumene a májusi mélyponthoz képest folyamatosan, októberre már összesen 11,8 százalékkal javult.

    
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent. Noha az adatokat az ágazat sajátosságaira figyelemmel több havi összehasonlításban érdemes vizsgálni, az államtitkár kiemelte, hogy 2020 októberében a termelés értéke folyó áron 389,4 milliárd forint volt, ez az idei év második legmagasabb adata. Az érték a nyers adatok alapján másfélszeresen múlja felül 2015 havi átlagát.
    

A magyar mutatók uniós összevetésben különösen jók: a 2010-es év átlagához képest a tagországok átlagában stagnált az ágazat teljesítménye 2020 szeptemberében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján, míg Magyarországon 48,9 százalékkal volt magasabb 2020 októberében - hívta fel a figyelmet az ITM.
    

Októberben a tárgyhó végi szerződésállomány 1946 milliárd forintot tett ki. A megkötött új szerződések összege forintban számolva októberben 17,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2020 első három negyedévében 12 876 lakást építettek meg, ami éves összevetésben 25 százalékos bővülést jelent. Budapest kivételével az ország egész területén dinamikusan növekedtek a használatbavételek októberig - emlékeztet az ITM közleménye.
    

Boros Anita hangsúlyozta, hogy az újlakás-kínálaton meglátszik majd a jövőre életbe lépő Otthonteremtési program elemeinek hatása. Emlékeztetett, hogy az új építésű lakások áfa-kulcsa 5 százalékra csökken, a CSOK igénybevétele esetén visszaigényelhető lesz az áfa, CSOK-os lakásvásárlásoknál eltörlik a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettséget.
    

2020 októberében több mint 368 ezren dolgoztak az építőiparban. 2020. január-júliusban 2010 azonos időszakához képest 31 százalékkal, mintegy 37 ezerrel nőtt az építőiparban foglalkoztatottak száma. Az államtitkár kifejtette, hogy a következő hónapokban a tavaszi visszaesés további korrekciója várható, de az ágazat idei teljesítménye vélhetően 12-13 százalékkal elmaradhat a tavalyitól. A járványhelyzet és a korlátozó intézkedések mellett ehhez az is hozzájárul, hogy a jövőre induló otthonteremtési támogatások hatására a háztartások egy része kivár lakásfelújítási, -vásárlási vagy -építési terveivel.
    

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései és az otthon-felújítási támogatás kedvezően hatnak az építőipar teljesítményére, lehetőségeire is. Az államtitkár kiemelte, az ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelését a szaktárca a jövő évben induló többmilliárdos programmal is támogatja. A megtett és tervezett lépésektől a teljesítménymutatók javulása mellett a minőségi és fenntartható építőipari folyamatok is lendületet kapnak majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

A szlovén OFIS Arhitekti egy újabb elhagyatott házat alakított modern lakóházzá: a House Under the Poplars felújítása és bővítése Ljubljanában, egy történelmi poszt‑háborús ház, amely a Naselje Murgle lakótelep részeként épült.

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

A dán Norm Architects stúdió újragondolta a Bornholm sziget északi csücskében található Galleri Sonja belső tereit, ahol a galéria kávézóval és üzlettel egészül ki. Az 1886-ban épült, korábbi nyomdaházban kialakított tér a skandináv egyszerűség és a japán kultúra elegáns keveredését kínálja, a termé

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

http://ujhazak.com