Kormánybiztos: az idén jó helyzetből indult az építőipar

Az idén jó helyzetből indult az építőipar, annak köszönhetően, hogy a kivitelező szektor kibocsátása tavaly 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítményének számít - mondta az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója kedden Budapesten.Gyutai Csaba a Portfolio Építőipar 2022 című konferenciáján rámutatott az ágazat előtt álló kihívásokra is. Közölte, a pandémia minden szektort "megrángatott", így az építőipart is, hiszen sérültek a globális ellátási láncok.
    

Kiemelte: az orosz-ukrán háború az építőipar számára főként a fémtermékekből okoz alapanyaghiányt.

Úgy vélte, a kialakult helyzet miatt alternatív importlehetőséget kell keresni, a szóba jöhető országok sorában Törökország mellett egyebek mellett Algériát és Kínát említette. Megjegyezte viszont, hogy az ezen országokból származó termékeknek  "változó" a minősége. Márpedig elsődleges, hogy a magyar építőipar csak jó minőségű anyagokat használjon fel - jelentette ki a kormánybiztos.
    

Gyutai Csaba hozzátette, az alapanyagok és az építőanyagok áremelkedése mellett szakemberhiánnyal is küzd az építőipar, amely bár jól teljesít, de vannak hatékonysági problémái. Egy nyugat-európai munkás háromszor annyi értéket termel az építőiparban, mint magyar kollegája, ezen pedig javítani kell - mondta. A kormánybiztos arra is kitért, hogy míg a kivitelezői szektorban és az építőanyag-kereskedelemben "jól állunk", mert előbbinél 90, utóbbinál 80 százalékban magyar tulajdonú vállalatok "uralják a terepet", az építőanyag-gyártásban a hazai arány csak 10 százalékos. Ezért úgy vélte, az építőanyag-gyártásban újraiparosításra, termelő egységek létrehozására és a magyar tulajdonú vállalatok támogatására lesz szükség.
    

Gyutai Csaba a körkörös gazdaság kérdését is érintette, mint mondta, a hivatalos becslés évente 8 millió tonna építési hulladékot tart számon, ennek  jórészt vissza kell kerülnie a gazdaságba. A helyzet megoldására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) dolgoz ki egy komplex csomagot. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke előadásában elmondta, az építőipar idén is teljesíti a 2021-ben elért durván 5500 milliárd forintos termelési értéket.


Az ágazatot az ÉVOSZ várakozásai szerint a magánszektor, az ipar és a logisztikai létesítmények húzzák majd, miközben az állami és az önkormányzati munkák csökkenésével számolnak, miután az állam már mintegy 500 milliárd forintos építési beruházást halasztott későbbre. A konferencia egyik paneljében Scheer Sándor a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke is a hatékonyság javítását sürgette az építőiparban, amelynek szerintük ki kell terjednie a tervezőkre, a kivitelezőkre, a beruházókra és az építőanyag gyártókra is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

49 cédrusfával burkolt ház épült egy elhagyatott kemping helyén

49 cédrusfával burkolt ház épült egy elhagyatott kemping helyén

Massachusetts államban, a festői Berkshires régióban nyílt meg a Prospect Berkshires, egy „egész évben működő tájhotel”, ahol 49 cédrusborítású faház és egy történelmi épületből átalakított étterem kínál pihenést és élményt a vendégeknek.

A hanghullámok inspirálták az új Operaház épületét Hamburgban

A hanghullámok inspirálták az új Operaház épületét Hamburgban

Az épület koncepciója egyedülálló: az opera nem elzárkózó kulturális intézményként jelenik meg, hanem egy nyitott, háromdimenziós közpark részeként, amely minden irányból bejárható és átélhető. Bjarke Ingels szavaival: „az épület úgy hullámzik majd, mint a zene”, koncentrikus teraszokkal, amelyek a

Hulladékanyagokból dizájner lámpatestek

Hulladékanyagokból dizájner lámpatestek

A norvég Fold Oslo legújabb projektje, a Nytt Lys kollekció látványosan bizonyítja, hogy az újrahasznosítás nem kompromisszum, hanem kreatív lehetőség.

Proclamation House: kenderbetonból született szoborszerű otthon

Proclamation House: kenderbetonból született szoborszerű otthon

A Proclamation House egyedülálló példája annak, hogyan találkozhat a fenntartható anyaghasználat és a szoborszerű építészeti forma a kortárs lakóépítészetben. Perth külvárosában, két őshonos borsmentafa árnyékában bújik meg ez az olívazöldbe burkolt ház, amelyet az állami díjnyertes State of Kin iro

Volt sörgyárban alakította ki stúdióját a mexikói építésziroda

Volt sörgyárban alakította ki stúdióját a mexikói építésziroda

A stúdió nem csupán felújította az épületet, hanem egy olyan kortárs munkakörnyezetet hozott létre, amelyben a történeti rétegek és a modern tervezési szemlélet harmonikusan kapcsolódnak össze. A projekt a regeneratív design mintapéldája, ahol a megőrzés és az innováció kéz a kézben jár.

Kortárs vidékies idill: egy almafa köré épült ultramodern családiház

Kortárs vidékies idill: egy almafa köré épült ultramodern családiház

Az Apple Tree House a ACDF Architecture munkája, amely a vidéki táj és a kortárs építészet finom egyensúlyára épít. A ház egy gyümölcsfákkal tarkított telekre illeszkedik, ahol a tervezők célja az volt, hogy a természet elemeit, különösen a meglévő almafákat integrálják a ház mindennapi életébe. A s

A múlt és a jelen találkozása: az 1960-as Vejrhøj ház felújítása

A múlt és a jelen találkozása: az 1960-as Vejrhøj ház felújítása

A projektet a Studio Marshall Blecher és a Jan Henrik Jansen Arkitekter közösen jegyzik, akik egy visszafogott, topográfiával együtt élő épület létrehozását tűzték ki célul.

150 év után új fényben ragyog a göteborgi halpiac

150 év után új fényben ragyog a göteborgi halpiac

A göteborgi Feskekôrka, a város ikonikus „haltemploma” 150 év után új fényben ragyog, miután a White Arkitekter teljeskörű felújítást végzett az egyedülálló neogótikus csarnokon. A projekt célja nem az eredeti állapot teljes visszaállítása volt, hanem egy olyan egységes atmoszféra megteremtése, amel

Egy 16. századi épület újjászületése

Egy 16. századi épület újjászületése

A skót felföld vad szépsége közepette magasodik a Fairburn Tower, amely a Simpson & Brown gondos munkájának köszönhetően új fejezetet nyitott több száz éves történetében. A toronyház, amely egykor az 1750-es években rommá vált, ma már önellátó vendégházként működik – úgy, hogy közben tisztelette

Fenntartható anyagokkal épült oázis az indonéziai Intaaya Retreat

Fenntartható anyagokkal épült oázis az indonéziai Intaaya Retreat

A hullámzó bambusztetők, az ulin fasindelyek, a rammed earth falak és a helyi mészkő mind hozzájárulnak a minimális ökológiai lábnyomhoz, miközben harmonikusan illeszkednek a tengerparti tájba.

http://ujhazak.com