KSH: 44 százalékkal több lakás épült 2017-ben (2. rész)

Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal  több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A tavalyi negyedik negyedévben 6408 lakás készült el, 35,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál és több, mint kétszerese a harmadik negyedévi 2977-nek.

A tavaly átadott összes lakás 44,5 százaléka a negyedik negyedévre lett kész.

    
Budapesten 2761 lakást vettek használatba, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban, de az építési engedélyek (és egyszerű bejelentések) száma 56,3 százalékkal emelkedett. A használatba vett lakások száma 50,7 százalékkal nőtt a megyei jogú városokban, 69,2 százalékkal a többi városban és 64,8 százalékkal a községekben. Az engedélyezett és  bejelentett lakásépítések száma a megyei jogú városokban 9,0 százalékkal csökkent, a többi városban 9,2 százalékkal, a községekben 26,6 százalékkal nőtt.
    

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 négyzetméterrel 100 négyzetméterre nőtt. A lakásépítés változatlanul közel fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között. A budapesti növekedés megtorpanását az értékesítésre és bérbeadásra épített lakások számának 8,6 százalékos csökkenése okozta.
    

Az építtetők az esetek 36 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 10 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb. A községekben az esetek háromnegyedében egyszerű bejelentéssel kezdeményezték az új lakások építését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Faszerkezet visz melegséget a jégcsarnok jeges tereibe

Faszerkezet visz melegséget a jégcsarnok jeges tereibe

A HCMA Architecture + Design legújabb projektje, a Rosemary Brown Rekreációs Központ, radikálisan szakít a hagyományos, hideg és ablak nélküli jégcsarnokokkal. Az L-alakú, 8 547 négyzetméteres létesítmény két NHL-méretű jégpályát és modern közösségi tereket kínál, ahol a természetes anyagok és a fen

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

A Rausing Tudományos Központ a canterburyi King’s School új épülete érzékeny párbeszédet folytat a történelmi környezettel, miközben kortárs építészeti minőséget képvisel. A Walters & Cohen terve tudatosan a hely hagyományos anyaghasználatára épít: a kovakő, a tölgyfa, a mészkő és az agyagcserép

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

http://ujhazak.com