Külön ágazati szabályozást javasol az építőipari vendégmunkások foglalkoztatására az ÉVOSZ

Az építőipar sajátos foglalkoztatási helyzete miatt a vendégmunkások esetében külön ágazati szabályozást javasol az általános törvényi szabályon belül az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.A szakszövetség felhívta a figyelmet, hogy az építőipar a többi ágazattól eltérően nem telepített ágazat, az építőiparban dolgozók változó munkahelyen végzik tevékenységüket. A szerződésállomány függvényében a munkaerőigény folyamatosan, egy éven belül is változhat, alapszakmánként is folyamatosan változó a szakmunkások és mérnökök iránti igény. A folyamatos foglalkoztatást az időjárási viszonyok is erőteljesen befolyásolhatják.
    

Az építőipar alapvetően nem exportorientált, a belföldi piacon foglalkoztat, így a piacvédelem iránti igény fokozottan érvényesül - tették hozzá a közleményben. Az ÉVOSZ szerint fontos, hogy az építőiparban vendégmunkást csak magyarországi székhelyű, főtevékenységénél fogva csak építőipari, regisztrált vállalkozás foglalkoztathasson.
   

A szakmai szervezet kormányközi megállapodásokat javasol egyebek mellett Törökországgal, Kínával, Moldovával, Fehéroroszországgal, amelyben rögzítik, hogy az adott években havi átlagban hány külföldi munkavállaló magyarországi foglalkoztatására nyílik lehetőség. Egy-egy harmadik ország kontingenskeretét egy kijelölt kormányhivatal kezelje egész Magyarország területére - javasolja a szakszövetség.
    

Az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy az építőiparnak legyen elkülönített alkontingense, amelyben az építőipar munkaellátottságának függvényében évente pontosított, aktualizált létszámot határozzanak meg. A törvény betartásának ellenőrizhetősége érdekében a szakszövetség fontosnak tartja, hogy a jogszabály bejelentési kötelezettséget írjon elő az építőiparban foglalkoztatott külföldi munkavállalók esetében, és a szabálysértéseket a törvény pénzbírsággal szankcionálja.
    

A közlemény szerint az ÉVOSZ elnöke, Koji László felajánlotta a szövetség közreműködését a kontingensfelhasználás és -elosztás szakmai szempontrendszerének meghatározásában, valamint a kontingens kezelésében, illetve érdekegyeztető fórum működését javasolja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy egykori éjszakai klubból lett könyvtár

Egy egykori éjszakai klubból lett könyvtár

A projekt középpontjában nem a teljes újrakezdés, hanem a meglévő beton szerkezet megőrzése és új használattal való megtöltése állt. Az eredetileg a város peremén működő könyvtár így visszakerült a központ közelébe, közvetlenebb kapcsolatot teremtve a városi élettel.

A belga partvidék homokszínei inspirálták a V Penthouse tereit

A belga partvidék homokszínei inspirálták a V Penthouse tereit

A Merckx-Holvoet Architecten a lakás ablakain túl húzódó Északi-tenger partvidékéből indult ki a belgiumi Duinbergenben található V Penthouse belsőépítészetének kialakításakor. A 150 négyzetméteres, kétszintes nyaraló redukált szín- és anyagpalettája a homokos dűnék árnyalatait folytatja a belső tér

Egzotikus állatklinika lett egy hetvenes évekbeli brutalista banképületből

Egzotikus állatklinika lett egy hetvenes évekbeli brutalista banképületből

A québeci Lavalban megvalósult átalakítás ehelyett az eredeti betonarchitektúrát használja az új belsőépítészet kiindulópontjaként. A közel 4,9 méteres belmagasság, a kazettás betonfödém és a meglévő nyílások megmaradtak, miközben a szigorú szerkezeti keretet melegebb felületekkel és visszafogott ré

Monolitikus épületsorozatként lépcsőzik végig az északír villa a meredek telken

Monolitikus épületsorozatként lépcsőzik végig az északír villa a meredek telken

A McGonigle McGrath hat önálló épülettömegre bontotta az észak-írországi County Down meredek folyóparti telkére tervezett Tollymore családi házat. Ahelyett, hogy egyetlen nagy épülettel egyenlítette volna ki a jelentős szintkülönbséget, az iroda téglalap alaprajzú blokkok sorozatával követi a lejtőt

31 faoszlop helyettesíti a térhatároló falakat a Masa kávézóban

31 faoszlop helyettesíti a térhatároló falakat a Masa kávézóban

A hat méter magas vendégtérben 31 karcsú, rétegelt lemezből készült oszlop áll a két betonfödém között. Az elemek nem teherhordó szerkezetek: feladatuk a tér tagolása, a közlekedés irányítása és a fény szűrése. A hagyományos válaszfalak helyett így az oszlopok sűrűsége és ritmusa hoz létre eltérő té

Az árvízi szint fölé emelt lakóterek nyílnak az Atlanti-óceánra a Dune House-ban

Az árvízi szint fölé emelt lakóterek nyílnak az Atlanti-óceánra a Dune House-ban

A keskeny, sűrűn beépített területen álló nyaralónak egyszerre kellett befogadnia egy növekvő család programját, megfelelnie a 10,7 méteres magassági korlátozásnak és reagálnia a tengerparti telek árvízkockázatára. Az eredmény egy hosszúkás, háromszintes épület, amelynek fő lakótereit a veszélyeztet

Hullámzó üveg előcsarnokkal bővül az 1923-as rotterdami Provimi raktár

Hullámzó üveg előcsarnokkal bővül az 1923-as rotterdami Provimi raktár

A MAD hullámzó üvegbővítéssel alakítja át Rotterdam kikötőnegyedének 1923-ban épült Provimi raktárát. Az ipari épületben létrejövő Danshuis a tervek szerint Európa legnagyobb, a tánc létrehozására és fejlesztésére specializálódott központja lesz, amely professzionális és amatőr használók számára egy

Egy divattervező textiljei ihlették az MVRDV épületének színes homlokzatát

Egy divattervező textiljei ihlették az MVRDV épületének színes homlokzatát

Az MVRDV 163 lakást, kereskedelmi és közösségi funkciókat, valamint divatipari tereket egyesít a Miami Wynwood negyedébe tervezett Woma vegyes funkciójú épületben. Az Uribe Schwarzkopf fejlesztésében készülő projekt egyik központi kérdése, hogyan illeszthető egy teljes várostömböt elfoglaló, nagy lé

Tengerparti karaktert kapott Gwyneth Paltrow első étterme

Tengerparti karaktert kapott Gwyneth Paltrow első étterme

A 92 férőhelyes Goop Kitchen Del Mar egyben a 2021-ben elviteles és házhoz szállításra épülő koncepcióként elindított márka új szakaszát is jelzi. A belsőépítészet feladata ennek megfelelően nem pusztán egy vendéglátótér kialakítása volt: az enteriőrnek a Goop vizuális identitását is fizikai környez

Térérzékelési kísérletté vált a Piercy & Company londoni Apartment 21 lakása

Térérzékelési kísérletté vált a Piercy & Company londoni Apartment 21 lakása

Az Apartment 21 ugyanakkor nem hagyományos értelemben vett kész enteriőr. A Piercy & Company saját belsőépítészeti részlegének kísérleti helyszíneként tekint rá, ahol új anyagokat, bútorokat, világítótesteket és térbeli megoldásokat tesztelhet. A műalkotások és tárgyak időszakosan változnak majd

http://ujhazak.com