Látszólag egy szikláról lóg a kínai Függő kolostor

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb buddhista kolostorait!

Az időszámításunk előtti IV. században építették a világ első buddhista kolostorait, amiket általában viharáknak neveznek. A régi időkben az apácák és a szerzetek csak korlátozottan mozogtak a téli időszakba, nehogy megzavarják a növények növekedését.

Később a kolostorok a tanulás és a buddhizmus alapelveinek megértésének és megvitatásának célját szolgálták. Napjainkban már a turisták is szívesen felkeresik a buddhista kolostorokat, különösen azokat, amelyek igazi építészeti remekműnek számítanak.

Íme néhány a világ leghihetetlenebb buddhista kolostora közül!Függő kolostor, Kína: Az V.

században épült a kínai Datong város közelében található Függő kolostor, ami első ránézésre úgy fest, mintha a szikláról lógna, de valójában a szikla lyukaiba biztonságosan rögzített tölgyfa gerendák tartják.

A Függő kolostor nemcsak építészetileg különleges, hanem azért is, mert Kínában ez az egyetlen olyan kolostor, ami ötvözi az ország három hagyományos vallását, a buddhizmust, a taoizmust és a konfucianizmust.

A 40 csarnokot és pavilont magába foglaló, a talajtól 75 méterre, sziklákra épült kolostorhoz kapcsolódó legenda szerint csak egy ember állt neki az építkezésnek.Taung Kalat, Mianmar: A Popa-hegység egy már nem működő vulkánjában, 737 méter magasságban található a mianmari buddhizmus egyik legszellemibb központjának tartott Taung Kalat kolostor.

Mivel a legenda szerint a templomban 37 isten élt, akik kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az ország létezésében, ezért Burma Olümposzának is szokták nevezni. Habár mind a 37 nemzet képviselteti magát Taung Kalat kolostorban, mégis közülük csak négy lakik ott. A templom tetejére 777 lépcső vezet. Feljutni elég nehéz lehet a környéken élő majmok miatt.Key kolostor, India: A tengerszint felett 4 166 méter magasságban, az indiai Himachal Pradeshben a Spiti-folyó közelében található a XI. században alapított Key kolostor, amit számos támadás ért az elmúlt évszázadokban. Egy tűzvész elpusztította, az 1975-ös földrengés pedig súlyos károkat okozott benne.

A templomot az Indiai Régészeti Egyesület segítségével sikerült helyreállítani. A Key kolostor festményein és falfestményein jól látható a XIV. századi kolostori építészetre gyakorolt kínai hatás. Mostanság 250 szerzetes tölti a telet a kolostorban.Erdene Zuu, Mongólia: Karakorum történelmi városának közelében található az Erdene Zuu kolostor, ami Mongólia egyik legrégebbi buddhista temploma. A kolostor a XVII. században épült, méghozzá azt követően, hogy Abtai Sain Khan, a Khalka mongolok uralkodója úgy döntött, hogy a tibeti buddhizmus lesz Mongólia állami vallása.

Az Erdene Zuu megsérült 1688-ban, a háború idején. Az újjáépítésére két évszázaddal később került sor. Miután a kommunizmus került hatalomra, sok kolostort elpusztítottak Mongóliában. Három kis templom és az Erdene Zuu külső fala azért élte túl a rombolást, mert Sztálin nyomására Choibalsan kommunista vezető úgy döntött, hogy kiállítási tárgyként meghagyja azokat. Az Erdene Zuu ma múzeum és aktív istentiszteleti hely.Taktsangi kolostor (Tigris fészek), Bhután: Paroban 900 méter magasságban, a sziklás hegy tetején található a lenyűgöző, Tigris fészekként is ismert, Taktsangi kolostor. Az 1692-ben épült komplexumot aköré a barlang köré alakították ki, amelyben Padmasambhava Guru, a buddhizmus alapítója meditált.

Ez a barlang a legismertebb azok közül, amelyekben az alapító meditált. A Taktsangi kolostorhoz kapcsolódó legenda arról szól, hogy Padmasambhava Guru egy tigris hátán érkezett Tibetből erre a helyre.

A kolostorban sok festmény és tárgy megsemmisült az 1998-as tűzben, de a templom java részét sikerült a régi állapotában visszaállítani.Punakha Dzong, Bhutan: A Punakha-völgyben, két folyó összefolyásánál található Bhutan második legnagyobb, egyben második legrégebbi erődítménye, a Punakha Dzong, ami a himalájai királyság egyik legcsodálatosabb erődítménye.

Punakha Dzong 1955-ig töltötte be a bhutáni kormány adminisztratív központjának és székhelyének szerepét. Az erődítménnyel kapcsolatban sok legenda szól arról, hogy Ngawang Namgyal építette 1637-38-ban. A sárgaréz tetőfedés már a 7. Dalai Láma adománya.

Habár a természeti csapások, így az áradások, földrengések és tüzek, súlyos károkat okoztak az erődítményben, annak eredeti állapotát mégis sikerült visszaállítani.Ganden kolostor, Tibet: 1409-ben alapította Tibet három nagy egyetemi kolostora közül az egyiket, a Ganden kolostort Je Tsongkhapa Lozang-dragpa, a Gelug-rend alapítója. A Ganden kolostor teljesen megsemmisült 1959-ben, a tibeti felkelés során, majd a kulturális forradalom idején csak a romjai maradtak.

A kolostorban helyezték végső nyugalomra Tsongkhapa mumifikált holttestét egy arany és ezüst berakással készült sírba, de később erőszakkal elégették a maradványokat. A tibeti Wangbur-hegyen található kolostort az 1980-as években kezdték újjáépíteni.Tawang kolostor, India: Az Indiában található Arunachal Pradesh egyik legkáprázatosabb látnivalója a tengerszint felett 3000 méter magasságban található Tawang kolostor, amit az 5. Dalai Láma kérésére alapítottak 1680-1681 között.

A világ második legnagyobb buddhista kolostora volt az a hely, ami menedéket nyújtott a jelenlegi Dalai Lámának, miután Indiába menekült. A mahayana buddhizmus Gelugi iskolájához tartozó, háromemeletes Tawang kolostor 282 méter magas falán 65 lakóépület található.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

49 cédrusfával burkolt ház épült egy elhagyatott kemping helyén

49 cédrusfával burkolt ház épült egy elhagyatott kemping helyén

Massachusetts államban, a festői Berkshires régióban nyílt meg a Prospect Berkshires, egy „egész évben működő tájhotel”, ahol 49 cédrusborítású faház és egy történelmi épületből átalakított étterem kínál pihenést és élményt a vendégeknek.

A hanghullámok inspirálták az új Operaház épületét Hamburgban

A hanghullámok inspirálták az új Operaház épületét Hamburgban

Az épület koncepciója egyedülálló: az opera nem elzárkózó kulturális intézményként jelenik meg, hanem egy nyitott, háromdimenziós közpark részeként, amely minden irányból bejárható és átélhető. Bjarke Ingels szavaival: „az épület úgy hullámzik majd, mint a zene”, koncentrikus teraszokkal, amelyek a

Hulladékanyagokból dizájner lámpatestek

Hulladékanyagokból dizájner lámpatestek

A norvég Fold Oslo legújabb projektje, a Nytt Lys kollekció látványosan bizonyítja, hogy az újrahasznosítás nem kompromisszum, hanem kreatív lehetőség.

Proclamation House: kenderbetonból született szoborszerű otthon

Proclamation House: kenderbetonból született szoborszerű otthon

A Proclamation House egyedülálló példája annak, hogyan találkozhat a fenntartható anyaghasználat és a szoborszerű építészeti forma a kortárs lakóépítészetben. Perth külvárosában, két őshonos borsmentafa árnyékában bújik meg ez az olívazöldbe burkolt ház, amelyet az állami díjnyertes State of Kin iro

Volt sörgyárban alakította ki stúdióját a mexikói építésziroda

Volt sörgyárban alakította ki stúdióját a mexikói építésziroda

A stúdió nem csupán felújította az épületet, hanem egy olyan kortárs munkakörnyezetet hozott létre, amelyben a történeti rétegek és a modern tervezési szemlélet harmonikusan kapcsolódnak össze. A projekt a regeneratív design mintapéldája, ahol a megőrzés és az innováció kéz a kézben jár.

Kortárs vidékies idill: egy almafa köré épült ultramodern családiház

Kortárs vidékies idill: egy almafa köré épült ultramodern családiház

Az Apple Tree House a ACDF Architecture munkája, amely a vidéki táj és a kortárs építészet finom egyensúlyára épít. A ház egy gyümölcsfákkal tarkított telekre illeszkedik, ahol a tervezők célja az volt, hogy a természet elemeit, különösen a meglévő almafákat integrálják a ház mindennapi életébe. A s

A múlt és a jelen találkozása: az 1960-as Vejrhøj ház felújítása

A múlt és a jelen találkozása: az 1960-as Vejrhøj ház felújítása

A projektet a Studio Marshall Blecher és a Jan Henrik Jansen Arkitekter közösen jegyzik, akik egy visszafogott, topográfiával együtt élő épület létrehozását tűzték ki célul.

150 év után új fényben ragyog a göteborgi halpiac

150 év után új fényben ragyog a göteborgi halpiac

A göteborgi Feskekôrka, a város ikonikus „haltemploma” 150 év után új fényben ragyog, miután a White Arkitekter teljeskörű felújítást végzett az egyedülálló neogótikus csarnokon. A projekt célja nem az eredeti állapot teljes visszaállítása volt, hanem egy olyan egységes atmoszféra megteremtése, amel

Egy 16. századi épület újjászületése

Egy 16. századi épület újjászületése

A skót felföld vad szépsége közepette magasodik a Fairburn Tower, amely a Simpson & Brown gondos munkájának köszönhetően új fejezetet nyitott több száz éves történetében. A toronyház, amely egykor az 1750-es években rommá vált, ma már önellátó vendégházként működik – úgy, hogy közben tisztelette

Fenntartható anyagokkal épült oázis az indonéziai Intaaya Retreat

Fenntartható anyagokkal épült oázis az indonéziai Intaaya Retreat

A hullámzó bambusztetők, az ulin fasindelyek, a rammed earth falak és a helyi mészkő mind hozzájárulnak a minimális ökológiai lábnyomhoz, miközben harmonikusan illeszkednek a tengerparti tájba.

http://ujhazak.com