Nagatachō Apartment: vidám színekkel telt otthon, Adam Nathaniel Furman tervezésében

A habfürdő-rózsaszín konyha és a csíkos görögdinnye-zöld padló csupán töredéke a merész jellemzőknek a tokiói lakásnak, amelyet Adam Nathaniel Furman tervező karakterisztikus játékos színpalettájával töltött ki.

A tervező, Adam Nathanial Furman projektjeinek jellegzetessége a színek merész kavalkádja, ami a tokiói Nagatachō Apartment projektjében is tükröződik. A felújítás előtt a tervező “klausztrofób” térként jellemezte az apartmant, mely komor, szűk helyiségekre volt tagolva, egy hosszú, keskeny folyosókkal összekapcsolva. A belmagasság szintén nagyon alacsony volt, és az apró, mélyen elhelyezett ablakok csak kevés természetes fényt engedtek be a lakóterekbe. A tulajdonosok, egy nyugdíjas házaspár, akik azzal bízták meg a színes portfolióval rendelkező tervezőt, az otthon új megjelenését “a boldogság, az öröm és a könnyedség” jellemezze. 

Furman a 160 négyzetméteres lakás teljes átszervezésével kezdett hozzá a projekthez, nagyobb és nyitottabb helyiségeket kialakítva. A középpontban most egy cukorka-rózsaszín konyhasarok áll, ami egy becenevet is adott az otthonnak: “bubblegum flat”, azaz rágógumi-lakás. A helyiségben a vékony, kék halszálka csempéket egy csíkos, “görögdinnye-zöld” PVC padlóburkolattal kombinálták. A konyha egy kis reggeliző helyiséggel és egy étkezővel is rendelkezik, amely padlójára egy lila szőnyeg került. A lakás többi részén is folytatódik az élénk színpaletta, különösen a fürdőszobákban, ahol lila, kék és tej-narancssárga mozaikcsempék borítják a falakat, a szerelvények pedig citromhéj-sárga árnyalatúak. Olvass tovább! Kattints ide!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csendes eleganciával és karakteres részletekkel épült komplexum Quebecben

Csendes eleganciával és karakteres részletekkel épült komplexum Quebecben

A projekt különlegességét a vörös és fehér tégla tudatos párosítása, valamint a lekerekített épületsarkok adják, amelyek egyszerre teremtenek karakteres megjelenést és finom kapcsolatot a környező városszövettel. A tervezés egyik meghatározó célja az volt, hogy a nagy lakássűrűséget és a gazdaságos

Bioalapú közösségi tér London szívében

Bioalapú közösségi tér London szívében

London King’s Cross negyedében új közösségi tér született, amely az építészet, a természet és az együttműködés erejét kapcsolja össze. A Jan Kattein Architects által tervezett közösségi kert nem csupán egy épületegyüttes, hanem egy olyan élő környezet, amely oktatási, közösségi és ökológiai szerepet

Shenzheni Természettudományi Múzeum mint új kulturális ikon Kínában

Shenzheni Természettudományi Múzeum mint új kulturális ikon Kínában

A mintegy 100 000 négyzetméteres kulturális intézmény célja nem csupán egy múzeumi funkciókat ellátó épület létrehozása volt, hanem egy olyan építészeti táj megalkotása, amely szervesen kapcsolódik környezetéhez. Az épület hullámzó tömege a környező folyók és dombok formavilágát idézi, mintha maga i

Nyaraló született egy egykori disznóólból Csehországban

Nyaraló született egy egykori disznóólból Csehországban

A Panoší Újezd Summer House egy kis léptékű, mégis erőteljes építészeti beavatkozás eredménye: az épület a szomszédos lakóház tulajdonosának megbízásából újult meg, aki személyes kötődése miatt ragaszkodott a régi gazdasági épület megőrzéséhez. A bontás helyett így a meglévő szerkezet értékeinek fel

Barlangszerű térélmény és természetközeli életforma a CTA új melléképületében

Barlangszerű térélmény és természetközeli életforma a CTA új melléképületében

A kortárs lakóépítészet egyre inkább a természet és az épített környezet közötti határok elmosására törekszik. Ezt a szemléletet testesíti meg a vietnámi Creative Architects (CTA) legújabb projektje, a Casa Mac, amely egy meglévő családi ház melléképületeként készült el Phu My településen, Ho Si Min

Pszichiátriai rendelőből kortárs otthon egy athéni modernista épületben

Pszichiátriai rendelőből kortárs otthon egy athéni modernista épületben

A kortárs lakóépítészet egyik legizgalmasabb kérdése, miként lehet kis alapterületen olyan tereket létrehozni, amelyek a mindennapi élet változó igényeihez képesek alkalmazkodni. Erre ad érzékeny és következetes választ Georgios Apostolopoulos athéni felújítási projektje, amely egy 1970-es években é

Négy ikonikus toronnyal formálná át Miami vízpartját a Gómez Platero

Négy ikonikus toronnyal formálná át Miami vízpartját a Gómez Platero

A uruguayi Gómez Platero építésziroda bemutatta a Miami Bay Towers koncepciótervét, amely egy nagyszabású vegyes funkciójú fejlesztést képzel el Miami egyik legértékesebb vízparti telkén, a korábbi Miami Herald székház helyén. A projekt célja egy új városi negyed létrehozása, amely a lakó-, keresked

Hullámlemezbe burkolt kortárs családi ház a Duna egyik ágánál

Hullámlemezbe burkolt kortárs családi ház a Duna egyik ágánál

A szlovák Čechvala Architects elkészült az RDH családi házzal Pozsony Sihot városrészében. A háromszintes lakóépület három egymásra helyezett épülettömegből áll, amelyeket kezeletlen hullámos alumíniumburkolat fog egységbe. A Duna egyik ága és a Kárpátok előhegyei közé ékelődő telek adottságai, vala

Ciprusi anyagok és kézműves hagyományok találkoznak London történelmi ipari negyedében

Ciprusi anyagok és kézműves hagyományok találkoznak London történelmi ipari negyedében

A Zylia étterem belsőépítészeti koncepcióját a görög–ciprusi gasztronómiát hiteles anyaghasználattal és gondosan megkomponált részletekkel egészíti ki.

Az MVRDV extrém köntösbe öltöztette a hagyományos kínai építészet motívumait Peking új divatáruházában

Az MVRDV extrém köntösbe öltöztette a hagyományos kínai építészet motívumait Peking új divatáruházában

A projekt célja egy olyan karakteres építészeti megjelenés létrehozása volt, amely egyszerre reflektál a márka nemzetközi törekvéseire és a kínai főváros építészeti örökségére. A homlokzat kialakítását a hagyományos pekingi tetőcserepek ihlették, amelyeket a tervezők kortárs formavilággal és innovat

http://ujhazak.com