Perényi Lóránt: az építések mennyisége és minősége befolyásolja életminőségünket

Az, hogy mennyit és hogyan építünk, nagymértékben befolyásolja az életminőségünket - jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Székesfehérváron rendezett építészeti fórumon.Perényi Lóránt ismertette, a városok mindössze három százalékát foglalják el a Föld felületének, de a globális szén-dioxid-szennyezés 75 százalékáért felelősek, és 2060-ra az épületek alapterülete az előrejelzések szerint globálisan a kétszeresére nő.

Ismertette, hogy Magyarországon 2009-2019 között majd félmillió hektár, húszéves időszakot nézve pedig egymillió hektár termőföld került ki művelés alól. Ennek a folyamatnak igyekeztek jogszabályokkal is gátat vetni - hangsúlyozta.

Perényi Lóránt a magyar építészetről szóló törvényről elmondta, hogy tíz alapelvet fogalmaz meg négy értékcsoport - az örökség, a zöld területeink, az építészeti minőség és az élhetőség - védelme érdekében.

Kitért az Országos Építészeti Tervtanácsra, mint szakmai grémiumra, amely találkozási fórumot is jelent, és azon keresztül reális képet kaphat az államtitkárság az aktuális problémákról és igényekről.

Gombos Márk az Építési és Közlekedési Minisztérium területi tervezésért és építésügyi igazgatásért felelős helyettes államtitkára az építészeti minőséget, a térségi tervezést, a települési tervezést érintő legfontosabb változásokról beszélt.

Jelezte, hogy a jogszabályokat mire megalkotják és elfogadják, már új technológiák anyagok, építési módszerek jelennek meg, amelyek szükségessé teszik a folytonos felülvizsgálatot.

A települési tervezési változásokról szólva elmondta: sokkal tudatosabban kell a jövőben fejleszteni, korábban a zöldmezős beruházások előtt nem nagyon volt gát. A jövőben úgy tudunk fejleszteni, ha sokkal átgondoltabban és körültekintőbben nézzük meg, hogy mit hova lehet építeni - emelte ki.

Hozzátette: az intenzív fejlesztéseket barnamezős beruházások ösztönzésével támogatják, és 2026 januárjára barnamezős kataszter is létrejön. Tájékoztatása szerint 2027-ig felmenő rendszerben egyszerűsödik a tervi hierarchia, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatoknak 2027-ig kell összhangba hozni rendezési terveiket az új jogszabályokkal. Arról is beszélt :a kistelepüléseket ösztönzik, hogy társulásban tervezzenek

Novák Róbert, a vármegyei építészek kamarájának alelnöke azt hangsúlyozta, hogy míg a hatvanas évekig az épületeket meg lehetett építeni 10-15 anyagból, ezeknek az ismeretére volt csak szükség, ma már mesterséges intelligenciával terveznek, robotokkal építenek házakat, és megváltoztak az anyagok is, emiatt a jogalkotásnak is alkalmazkodni kell a megváltozott viszonyokhoz - mondta.

Lantay Attila, Székesfehérvár főépítésze a szakmai együttműködés fontosságát hangsúlyozta a tervezők, a közigazgatás és a jogalkotók között, amelynek kiváló helyszíne az építészeti fórum.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com