Révész Máriusz szerint át kell gondolni a szocpol rendszerét

Átgondolná a szociálpolitikai támogatás (szocpol) rendszerét, a nyugdíjak meghatározásánál is figyelembe venné a felnevelt gyerekek számát és bevezetné a nagycsaládos-igazolványt Orbán Viktor kormányfő családpolitikai tanácsadója, Révész Máriusz, aki minderről a csaladhalo.hu portálon csütörtökön megjelent interjúban beszélt.

Révész Máriusz azt mondta: át kell gondolni a szocpol rendszerét, mert a jelenlegi feltételekkel nagyon kevesen tudják igénybe venni. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a családok munka mellett is szívesen vállaljanak gyereket, és ne azt érezzék, hogy ebbe bele fognak rokkanni - tette hozzá.
Kiemelte, hogy egyrészt a gyermeket nevelni képes családoknál nagymértékben ösztönözni kell a gyermekvállalást, másrészt a nehéz helyzetben lévő, sokgyerekes családok esetében meg kell teremteni annak módját: a gyerekek úgy nevelkedjenek fel, hogy hasznosan tudjanak bekapcsolódni a társadalom életébe.
Révész Máriusz azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugdíjak meghatározásánál is figyelembe kellene venni a felnevelt gyerekek számát, hiszen az ő gazdasági teljesítményük tartja fenn a nyugdíjrendszert.

Kifejtette: nem arról van szó, hogy "büntetem azokat, akik nem neveltek gyereket, csupán a hasznosságát kell elismerni a gyermekvállalásnak". Most ugyanis jelentős hátrányban vannak a gyermeket nevelők, különösen az édesanyák.
"Ha azt mondom, hogy a nyugdíjrendszerben ne 42 ezer forintot kapjon a hét gyermekét felnevelő családanya, hanem kapjon mondjuk 90 ezret, akkor ő nem előnybe kerül, hanem egyszerűen csak a jelentős hátrányát mérsékeljük, amit egyébként a gyermeknevelés miatt szenvedett el" - mondta a kormányfő családpolitikai tanácsadója.
Véleménye szerint ha bizonyos családoknak nem adnak lehetőséget arra, hogy nagyobb lakásba költözzenek, akkor nem fogják vállalni a második, harmadik vagy akár az első gyermeket sem. Ezért kulcskérdés, hogyan tudják lakáshoz segíteni a gyermeket vállaló vagy vállalni kívánó-tervező házaspárokat. Kiemelte: meggyőződése, hogy meg kell találni arra a költségvetési forrásokat, hogy ezt nagyon jelentősen megerősítsék, mert ha a lakáskérdés rendezetlen, nem fognak több gyermeket vállalni a családok.
Révész Máriusz kitért arra is, hogy szeretné a miniszterelnököt meggyőzni arról: a diákigazolvány és a nyugdíjas-igazolvány mintájára be kellene vezetni az országos nagycsaládos-igazolványt.
Utalt arra, hogy a kőbányai önkormányzatnál ezt már megvalósították, és ez számos kedvezményre jogosítja a nagycsaládosokat: olcsóbban mehetnek a művelődési házakba, a színházi előadásokra, a többgyerekes szülők olyan áron vehetik igénybe az uszodát, mint a nyugdíjasok, az önkormányzat által támogatott sportegyesületeknél pedig a gyerekek 20 százalék kedvezményt kapnak a tagsági díjból.
"Azt gondolom, hogy ezt országosan is érdemes megszervezni" - közölte, hozzátéve: meg kellene határozni a minimális kedvezményeket, és aztán sportegyesületektől a szállodákig bárki beszállhatna ebbe a rendszerbe, ez számukra is jó reklám lenne - mondta Révész Máriusz.

További szocpollal kapcsolatos híreket itt olvashat!

MTI

Hozzászólások

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az Egyesült Államok építészetében 2026 új mérföldköveket hoz: a Chicago déli részén nyíló Obama Presidential Center, a texasi Waterline szupermagas felhőkarcoló, valamint a New York-i Lucas Museum of Narrative Art és a 520 Fifth Avenue mind a jövő évi legjobban várt projektjei között szerepelnek. Ez

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

A szlovén OFIS Arhitekti egy újabb elhagyatott házat alakított modern lakóházzá: a House Under the Poplars felújítása és bővítése Ljubljanában, egy történelmi poszt‑háborús ház, amely a Naselje Murgle lakótelep részeként épült.

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

http://ujhazak.com