Szakértő: fontos az építőipar növekvő tendenciája

Az építőiparról a héten nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy az ágazat teljesítményének növekedése február óta folyamatos - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint nem kell óriási eredményként értékelni, hogy májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta a tavaly májusit, mert a 2016-os érték nagyon alacsony volt.  Fontosabb és objektívebb tényező, hogy májusban az előző hónaphoz képest 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése, mert ez jelzi, hogy a februárban indult növekedési tendencia folyamatos - mondta a közgazdász, aki szerint a növekedés fennmarad az elkövetkező hónapokban is.

    
Megjegyezte: egyelőre inkább az ipari épületek építése húzta fel az ágazatot. A májusban megkötött új szerződések pedig főként vasúti és sportlétesítményekre vonatkoznak, tehát állami megrendelések. A növekvő tendencia folytatódása attól függ, hogy a magán- és az üzleti szférára is kiterjed-e a beruházások növekedése - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az USA 2026 leginkább várt építészeti csodái: felhőkarcolók, múzeumok és kulturális központok

Az Egyesült Államok építészetében 2026 új mérföldköveket hoz: a Chicago déli részén nyíló Obama Presidential Center, a texasi Waterline szupermagas felhőkarcoló, valamint a New York-i Lucas Museum of Narrative Art és a 520 Fifth Avenue mind a jövő évi legjobban várt projektjei között szerepelnek. Ez

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

A szlovén OFIS Arhitekti egy újabb elhagyatott házat alakított modern lakóházzá: a House Under the Poplars felújítása és bővítése Ljubljanában, egy történelmi poszt‑háborús ház, amely a Naselje Murgle lakótelep részeként épült.

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

http://ujhazak.com