Szakértők: folytatódhat a növekedés az építőiparban, de vannak kockázatok

Folytatódhat az építőiparban a növekedés, bár ezt több tényező - közöttük a munkaerőhiány és a kedvezményes áfa körüli bizonytalanság - akadályozhatja az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik a KSH legfrissebb adatait kommentálták.Tavaly novemberben az építőipari termelés 30,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése novemberben 1,4 százalékkal csökkent. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene november végén 110,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist.

    
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint egyre több olyan tényező van, amelyek visszafoghatják a további növekedést. Felhívta a figyelmet: az uniós fejlesztések súlyát jelzi, hogy novemberben az újonnan megkötött szerződések állománya az egyéb építményeknél jelentősen emelkedett, ezek a megrendelések pedig elsősorban út- és vasútfejlesztésekre szóltak. Az épületek építésénél az új szerződések állománya viszont csökkent, ez arra utal, hogy a fejlesztők igyekeznek befejezni a megkezdett építkezéseket.
    

Németh Dávid úgy látja, a következő időszakban folytatódhat az ágazatban a növekedés, az ezt akadályozó tényezők között említette ugyanakkor a munkaerőhiányt, illetve az ebből adódó drágulást, valamint a kedvezményes lakásépítési áfával kapcsolatos bizonytalanságot.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: ha a kedvezményt nem hosszabbítják meg, a jövőben visszaeshet a lakásépítési kedv.
    

A Takarékbank 2017 egészére 28 százalék körüli növekedést vár az építőipar teljesítményében, így a szektor érdemben hozzájárulhatott a GDP tavalyi növekedéséhez a bank elemzője szerint. Horváth András kifejtette: idén átlagosan 18 százalékos építőipari növekedésre számítanak. A növekedéshez mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai kiegyenlítetten hozzájárulnak.
   

A szakértő szintén úgy látja, hogy a szakemberhiány  érdemi kockázatot jelenthet, ám ez szerinte elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni képes mikrovállalkozásokat érinti. Hozzátette: már 317 ezren dolgoznak a szektorban, ami továbbra is elmarad ugyan a válság előtti 330 ezres létszámtól, de a gépesítés foka jóval magasabb az építőiparban, mint tíz éve, így nem is feltétlenül lesz szükség elérni a régi létszámot.
   

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kiemelte, a tavaly november végi rendelésállományból arra lehet következtetni, hogy 2018-ban is kétszámjegyű lehet az építőipari termelés bővülése. A szervezet 12 százalék körüli növekedést vár idén, és 2019-ben is bővülést várnak.
    

A szakszövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az építőipar növekedése az ÉVOSZ prognózisát igazolja, a szövetség a tavalyi év egészére 30 százalékkal nagyobb teljesítményt vár az előző évihez képest. Hangsúlyozta, az építőipar még mindig hónapról hónapra növelni tudja a teljesítményét, 2017 egészére 2400 milliárd forint termelési értéket várnak, ami 32 százalékos bővülés a 2016. évihez képest.
    

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette: a tavalyi nagyon jelentős növekedésben szerepe volt egyrészt a 2016-os alacsony bázisnak, de lökést adott az ágazatnak az uniós forrásokon alapuló fejlesztések mellett a lakásépítések felfutása is. Hozzátette, hogy a 2018-as év a lakásépítések terén még jobb lehet, mert idén legalább 20-25 ezer lakás épülhet.
    

A szakértő ugyanakkor szintén felhívta a figyelmet arra, hogy az építőipar kilátásait meghatározó rendelésállomány árnyaltabb képet mutat. Az ágazat hó végi rendelésállománya kedvező a jövőre nézve, az épületek építésénél azonban a novemberben megkötött új szerződések volumene csökkent. Ez azt vetíti előre, hogy 2020 körüli átadással már kevesebben terveznek lakásépítési beruházásokat, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a jelenlegi szabályok szerint csak 2019 végéig lesz érvényben a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa - mutatott rá Balogh László.
    

Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója kommentárjában is azt hangsúlyozta, az új lakásépítési engedélyek száma hamarosan akár csökkenhet is az 5 százalékos áfakulcs jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt. A szakember szerint ez a bizonytalanság arra ösztönözheti az iparág szereplőit, hogy megfeszített tempóban végezzék a kivitelezési munkálatokat, hogy a lakásokat még 2019. december 31-e előtt át tudják adni. Ez a felfokozott tempó hozzájárul a költségek és az árak emelkedéséhez, mert tovább csökkenti az amúgy is szűkös építőipari termelői kapacitásokat és tovább növeli a munkaerőhiányt az ágazatban - fogalmazott.
    

Mester Nándor, az Otthontérkép.hu vezető elemzője kifejtette, rövid távon továbbra is kedvező helyzetben van az építőipari vállalkozások túlnyomó többsége, a cégek zöme gyakorlatilag verseny nélkül juthat magas áron elvállalható megrendeléshez. A szakértő ugyanakkor figyelmeztet: két-hároméves távlatban, főleg a kedvezményes áfa megszűnése és az uniós forrásokból finanszírozott állami beruházások befejeződése után azonban teljesen bizonytalan a cégek helyzete.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com