14 jel, hogy kísért az előző életünk

Ha elég figyelmesek vagyunk, akkor felfedezhetjük a korábbi életünk nyomait.reincarnationElőző életünk nem tűnik el nyom nélkül, ezt bizonyítja James Leininger története is. A kisfiú egyik napról a másikra lepte meg azzal a szüleit, hogy érdeklődni kezdett a repülőgépek iránt, amiknek a működéséről olyasmiket tudott, amit az ő korához és ismereteihez mérten nem tudhatott volna, ráadásul furcsa álmai voltak egy repülőgép szerencsétlenségről.

Egy másik esetben egy izraeli kisfiú tudta 3 évesen felidézni azt, hogy hol élt a korábbi életében, és hogyan, hol halt meg. Az ilyen, és ehhez hasonló esetek mindig elgondolkodtatják az embert arról, hogy a lélekvándorlás tényleg létezik.

Amennyiben bennünk is él a kíváncsiság, akkor elég csak elég figyelmesnek lennünk, ugyanis sok-sok hétköznapi jel utalhat arra, hogy kísért minket az előző életünk.

Egzotikus vonzódás: Ha különös vonzódást érzünk az egzotikus kultúrák vagy életmód iránt, és mindent megteszünk azért, hogy annak az elemeit beépítsük a mindennapi életünkbe, akkor joggal gyanakodhatunk arra, hogy a korábbi életünk üzen. Ez főleg akkor igaz, ha intuitív ismereteink is vannak ennek a kultúrának a tudásanyagából.

Az állatok nyelvén: Amennyiben azt érezzük, hogy értünk valamelyik állat nyelvén, akkor lehetséges, hogy előző életbe nyúló kapcsolatról van szó.

Ismerősség: Amikor különösen ismerősnek találunk valakit, akit akkor látunk először, vagy esetleg úgy érezzük, hogy évek óta ismerjük egymást, akkor előfordulhat, hogy a korábbi életünkben kapcsolatban álltunk az adott személlyel.

Különös álmok: Az álmainkban is megjelenhetnek olyan képek, amik az előző életünkre utalnak. Ilyen lehet az, hogy egy ismerősünket más szerepben látjuk, mint a hétköznapokban, vagy előzmények nélküli időben vagy térben távoli helyszínek, történetek, képek bukkannak fel.

Hirtelen erős érzelmek: Megtörténhet, hogy egy első találkozásnál hirtelen ellenállhatatlan, erős érzelmek fognak el. Ez olyasmi érzés, mint a szerelem első látásra, ám egyáltalán nem biztos, hogy szimpátiát fogunk érezni, mert lehet, hogy ellenszenvesnek fogjuk találni az illetőt.

reincarnationTájékozódás: Ha egy idegen városban úgy érezzük, hogy térkép nélkül is eligazodunk, akkor nem kizárt, hogy korábbi életünkben tényleg jártunk már azokon az utcákon.

A műalkotások varázsa: Amennyiben gyanúsan mélyen érintenek meg egy adott korból származó műalkotások, akkor lehetséges, hogy mélyebb lelki kapcsolatban állunk azzal a korszakkal.

Deja vu: Sokféleképpen szoktuk magyarázni ezt a jelenséget. Az egyik ilyen, hogy az előző életünkből csúszik át a jelenünkbe egy emlék.

Karmikus betegség: A velünk született betegségek, sérülések gyakran a korábbi életünk lenyomatát rejtik, vagy egy karmikus feladatot.

Tehetség: Az előző életünkre utalhat, ha valamiben, akár már gyerekkorunk óta, tehetségesek vagyunk, és olyan jól teljesítünk valamiben, hogy nem is kell órákig gyakorolnunk.

Retroláz: A korábbi életünkhöz lehet köze annak, ha nagyon vonzódunk egy retro divatirányzathoz, és mindent megteszünk, hogy annak a kornak megszerezzük valamelyik darabját.

Kreatív ötletek: Előfordul, hogy a kreativitás nem kötődik egy speciális művészeti ághoz, inkább szemléletmód, amivel a világhoz állunk hozzá. A különleges, a többségtől eltérő látásmód is utalhat a korábbi életünkre, és arra, hogy a saját utunkat járjuk.

Fóbiák: Ahogy a betegségek, úgy a fóbiák, ok nélküli félelmek is a korábbi életünkben gyökerezhetnek.

Visszatérő minták: Amennyiben időről időre ugyanazokkal a konfliktusokkal találjuk szembe magunkat, és úgy érezzük, hogy mindig ugyanabba a gödörbe lépünk, akkor karmikus feladattal nézhetünk szembe.

(Forrás: femina.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com