A Karácsony Angyalának legfontosabb kérései

Hat feladat, aminek teljesítésével elnyerheted az égiek áldását és csodálatossá teheted az ünnepet.Ahogy mi, úgy az angyalok is azt szeretnék, ha a szenteste és a karácsony a legvarázslatosabban telne, emiatt ez az időszak különösen fontos abból a szempontból is, hogy az, amit most teszünk, nagyban befolyásolja a következő esztendőt.

A Karácsony Angyala éppen ezért szeretné, ha maradéktalanul eleget tennél annak a hat feladatnak, amely egyfelől csodássá varázsolhatja az ünnepet, másfelől általuk elnyerheted az égiek támogatását és áldását.

Gondolj másokra is, ne csak magadra és szeretteidre: Természetesen megalapozhatod jó tanácsokkal az évedet, segíts a szeretteidnek, akiket halmozz el szeretettel, de ugyanakkor másokról se feledkezz el, ám ne csak azért ne, mert tudod, hogy te is kapsz, ha előbb adsz!

A Karácsony Angyala azt kéri tőled, hogy azért nyújts segítséget az embereknek, mert ez nemes dolog, különösen akkor, ha őszintén teszed, amit teszel. Gondolj az árvákra, az idősekre, de azokra az állatokra is, akik menhelyre kerültek! Tegyél értük annyit, amennyit tudsz! Ha másokról gondoskodsz, akkor azzal az égiek szimpátiáját is elnyered.

Szeresd magadat is: Karácsonykor a csapból is az folyik, hogy szeretni kell, ami igaz is, de azt sok ember elfelejti, hogy nem csak másokat, hanem önmagukat is szeretniük kell.

A Karácsony Angyala arra hívja fel a figyelmed, hogy ebben az időszakban különösen fontos, hogy igazán kedves és türelmes legyél önmagaddal.

Bocsásd meg a hibáidat, dicsérd meg a külsődet, a lelkedet, és a finom falatokra se mondj nemet! Az ünnepek idejére tegyél félre minden negatívat, amit önmagaddal kapcsolatban gondolsz, és légy inkább kedves saját magaddal!

A legjobb, amit most tehetnél az, ha párbeszédet folytatnál a lelkeddel. Az ünnep időszakában legyenek magányos pillanataid, amikor félrevonulhatsz és felteheted magadnak azt a kérdést, hogy elégedett vagy-e az éveddel, a jelenlegi helyzeteddel, de azon is merengj el, hogy minek örülnél.

Az emberi lélek mindig beszédes, de a karácsony meghittsége lehetőséget teremt arra, hogy ilyenkor jobban meghalljuk, amit mondani akar.

Legyen a kulcs a szeretet mindenhez és mindenkihez: Ha most azt gondolod, hogy a Karácsony Angyala persze, hogy azt akarja, hogy a szeretet legyen a legfontosabb, akkor nem figyeltél eléggé az üzenetre, mert valójában a „kulcs” szón van a hangsúlyt.

Ha valakihez közel akarsz kerülni, ha megbocsátásra vágysz, meghódítanál valakit, vagy megnyernél magadnak egy embert, akkor a szeretet erejét kell használnod, mert karácsonykor minden ennek az elvén, nyelvén működik, ugyanis most erre a legfogékonyabbak az emberek. Mindegy, hogy mi a célod, mert a szeretet az, amivel a leginkább el tudod érni az ünnep idején.Csak pozitív szavakat használj: A Karácsony Angyala arra kér, hogy próbálj pozitív szavakat használni az ünnep idején, vagy legalább kétszer gondold meg, hogy mit és hogyan mondasz! A célod legyen az, hogy ne légy pesszimista, ne lásd negatívan önmagad és más helyzetét!

Karácsonykor ne a betegség, halál, rossz helyzet legyen a legfőbb beszédtémád, hanem az, hogy kinek hogyan lehetne segíteni, ha kell, valamint bizakodj, hogy rendbe fog jönni az, akinek valami problémája van.

Emellett dolgozz azon, hogy ne sértsétek, bántsátok meg egymást akarva-akaratlanul, de saját magaddal szembe se fogalmazz meg negatív kritikát! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hazudj, hanem azt, hogy figyelj oda arra, hogy hogyan fejezd ki magad! Szívből kívánd mindenkinek azt, amit tudsz és amire te is vágysz!

Figyelj oda a csodákra és jelekre: A Karácsony Angyala elárulja, hogy az angyalok és az égiek nagyon szeretnék, ha hinnénk az ünnepek varázsában, ezért ilyenkor hajlandóak egy kicsit többet mutatni magukból, a varázslatukból.

Emellett az emberek ilyenkor tele vannak jó érzésekkel, ami csodás és fantasztikus dolgokat képes életre kelteni. A Karácsony Angyala éppen ezért arra kér, hogy nyisd ki a szemed, a szíved, hogy megláthasd a körülötted történő csodákat, jeleket, hiszen könnyen lehet, hogy sorsfordító eseményekben lesz részed a karácsonyi ünnepek idején.

Amit adsz, azt kapsz vissza az évben: Ha valamikor, akkor a karácsony időszakában nagyon erősen működik a karma, de nem kizárólag a sorsszerűség miatt, hanem azért is, mert az, amit ezekben a napokban vetítesz ki magadból, nagyban meghatározza, hogy miben lesz részed a jövő évben.

A Karácsony Angyala emiatt arra kér, hogy fejezd be a kapkodást, és azt a szenvedést, amit azért érzel, mert meg kell látogatnod azokat a rokonokat is, akiket púpnak érzel a hátadon! Jobban jársz, ha inkább átgondolod, hogy mire vágysz valójában!

Esetleg pénzre, megértésre, szeretetre? Legyen bármi a vágyad, az biztos, hogy előbb neked kell adnod másoknak. A karácsonyi ünnepek idején viselkedj empatikusan, szeretetteljesen a rokonaiddal, segítsd őket, ha képes vagy rá, vagy a rászorulóknak nyújts támogatást!

Minden nap legyél nyugodt, kiegyensúlyozott és járjon át a szeretet! A Karácsony Angyala azt tanácsolja, hogy azt vetítsd ki a környezetedre, amit szeretnél visszakapni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com