A karma melyik szabálya érvényes az életünkre?

Minden tettünkért megkapjuk a megfelelő következményeket.

A karmikus törvények közül a legtöbben azt ismerik, amely kimondja, hogy minden tettnek meglesz a megfelelő következménye. Ez az adok-kapok elv az, ami miatt érdemes jót tenni, hiszen akkor a következmény is jó lesz.

A karma tágabb fogalomban cselekedet, tett, mű, ami az akciókra és a reakciókra is vonatkozik.

Ha tudni akarjuk, hogy ránk melyik karmikus szabály érvényes, akkor az alábbi képről válasszuk ki azt a jelenetet, amely a legjobban jelképezi a jelenlegi életünket!1. Rossz karma: A választásunk szerint nem vagyunk túl kedvesek az embertársainkkal szemben és a közvetlen környezetünkkel. Ennek oka valószínűleg az, hogy túlságosan el vagyunk foglalva a saját gondolatainkkal, életünkkel, problémáinkkal, ezek pedig eléggé megkeményítették a szívünket az elmúlt esztendőkben.

Az első kép arra is utal, hogy büszkék vagyunk arra, hogy mennyire kemények, acélosak vagyunk, de jó, ha tudjuk, hogy ez félelmet kelt a környezetünkben. Azzal sem árt tisztában lennünk, hogy míg mások szabadon járják az útjukat, addig mi legtöbbször kimaradunk, mert sötétnek és borúsnak látjuk a világot.

Véssük az eszünkbe, hogy addig, míg szerencsétlennek érezzük magunkat, addig úgy gondoljuk, hogy azok vagyunk. Ha viszont kétségbe vonjuk azt a képet, amit kialakítottunk magunkról, és nyitunk a külvilág felé, akkor rögtön pozitívabb irányba fog változni az életünk.

2. Jó karma: A választásunk azt árulja el, hogy általában azon dolgozunk, hogy jó embernek mutassuk magunkat, és néha ezt tettekkel próbáljuk bizonyítani, ám ez tényleg csak próbálkozás. Jellemző ránk, hogy legbelül rendkívül gondoskodó, törődő személyek vagyunk, de ezt ritkán mutatjuk ki.

Az esetek többségében önmagunkat helyezzük a középpontba, ami miatt mindenki más csak a második vagy harmadik lehet. Ezzel addig nincs baj, amíg nem várjuk el, hogy a többiek mindig ránk koncentráljanak, minket helyezzenek az előtérbe.

Az rendben van, ha az életben saját magunkat tesszük előbbre, de arra figyeljünk, hogy megmutassuk a környezetünknek azt, hogy valójában milyen gondoskodó személyiséggel vagyunk megáldva!3. Kitűnő karma: A választásunk azt árulja el a karmánkról, hogy jól érezzük magunkat akkor, ha a környezetünk boldog, ezért tudatosan törekszünk arra, hogy a kedvére tegyünk annak, akit szeretünk, aki fontos a számunkra.

Belőlünk mindig sugárzik a törődés, a gondoskodás, ám olykor előfordul, hogy gyengének érezzük magunkat, ilyenkor pedig bebeszéljük magunknak, hogy még önmagunknak sem tudunk megfelelni, nemhogy másoknak.

Amikor eluralkodik rajtunk ez az állapot, akkor azt soha senkinek sem mutatjuk ki, hanem továbbra is játsszuk a szerepünket. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a karmikus szabályaink teljesen helyesek, még úgy is, ha néha beárnyékolja pár fekete felleg.

4. Fantasztikus karma: Az utolsó lap arra mutat rá, hogy rendkívül kedves, érzékeny és maximálisan odaadó személyek vagyunk. Esetünkben biztos, hogy minden jó tettünk, pozitív cselekedetünk meg fog térülni, ha esetleg ez eddig nem történt volna meg.

Minket kicsit sem érdekel az, hogy a gondoskodásért, odaadásért cserébe mit kapunk, ahogy az sem foglalkoztat, hogy egyáltalán kapunk-e valamit. A segítőkészségünk, a törődésünk a természetünkből fakad, tehát mindezt nem azért tesszük, mert elvárják tőlünk, vagy mert remélünk valamit cserébe.

Ez soha nem fog megváltozni, de arra azért figyelünk oda a jövőben, hogy az adok-kapok egyensúlyba legyen, mert csak addig adhatunk, amíg a belső erőnk ezt megengedi, de amikor kifogyunk, akkor muszáj feltöltekeznünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com