A karriered terén mit hozhat 2018?

Fejlődést, új munkát, esetleg több pénzt jósol neked a számmisztika az idei évre?A munka és a karrier területén igaz, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Csak is rajtad múlik, hogy mennyi időt és energiát fektetsz a hivatásodba, milyen lehetőségeket ragadsz meg, vagy hagysz elúszni.

Mégis előfordul, hogy hiába minden tervezgetés, elképzelés, az élet keresztülhúzza a számításaidat. Az ilyen váratlan fordulatokra készíthet fel a számmisztika, ami elárulja, hogy mit hozhat a karriered terén 2018.

Ha kíváncsi vagy, akkor add össze a születési dátumodban a hónap és a nap számát, majd az eredményhez add hozzá a jelen évet, ami a 2018. Az így kapott érték számjegyeit addig add össze, amíg 1 és 9 közé eső számot nem kapsz.

Ha például január 8-án születtél:

1+8=9

9+2018=2027, 2+0+2+7=11, 1+1=2, tehát rád a 2-es szám jóslata érvényes.

1. Az 1-es végeredmény szerint 2018-ban a szakmai életedet az új ötletek és azok kibontakoztatása fogja meghatározni. Idén bátran próbálj ki eddig halogatott dolgokat, valamint mutasd meg, hogy mi mindenre vagy képes a munkádban! Nyugodtan hagyatkozz a találékonyságodra, ha valami újba kezdesz, vagy egy régebbi ügyedet zárnád le! 2018-ban nem kell attól félned, hogy elbuksz, mert a szerencse melléd fog állni a karriered terén.

2. A 2-es végeredmény arra hívja fel a figyelmed, hogy a problémák néha önmaguktól is megoldódnak, 2018-ban pedig ez fog megmutatkozni a szakmai életedben. Idén ne akarj mindent azonnal, és egyedül te megoldani, hanem hagyd, hogy kicsit érjenek a dolgok!

2018-ban jegyezd meg, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje! Bátran hallgass a megérzéseidre, mert akkor a megfelelő helyen és időben fogsz reagálni. Emellett ne félj a változásoktól, hanem fogadd azokat örömmel, hiszen jót fognak hozni!

3. A 3-as végeredmény szerint tevékeny év lesz 2018, mert a szakmai életedben sok feladatot kell megoldanod. Ezzel nem lesz gondod, mert a szorgalmadért cserébe szerencse és siker lesz a jutalmad, különösen akkor, ha ezt a buzgólkodást nem most, hanem már tavaly, vagy még korábban elkezdted. A hivatásodban mindenképpen fejlődés, anyagi és erkölcsi megbecsülés vár, de az előléptetés és feljebb jutás sem elképzelhetetlen 2018-ban.

4. A 4-es végeredmény szerint, ha eddig csak tervezgettél, ábrándoztál a munkáddal kapcsolatban, akkor 2018-ban ideje, hogy belevágj az álmaid megvalósításába! Idén bátornak és határozottnak kell lenned, valamint nem engedheted, hogy mások visszahúzzanak!

2018-ban semmiféleképpen se hagyd elveszni mindazt, amit már felépítettél, elértél, hiszen erre kell építkezned például nyelvvizsgával, vagy a vágyott pozíció elérésével. 2018-ban muszáj kitartónak lenned, mert meglesz annak az eredménye.

5. Az 5-ös végeredmény azt árulja el, hogy 2018-ban jobban a dolgok mélyére kell nézned, keresned kell a miérteket. A válaszokat megadhatja egy régi ismerősöddel való találkozás, de akár egy ismeretlennel is összehozhat a sors, aki képes új perspektívát nyitni előtted.

Amennyiben megtalálod a hivatásodban megbújó miértekre a választ, rájössz, hogy egyáltalán mi értelme annak, ami csinálsz, akkor a siker is garantált. Ellenkező esetben jobb lenne, ha másik munkát keresnél, ahol nem csak az egy helyben toporognál, hanem minden tekintetben fejlődhetnél!6. A 6-os végeredmény alapján, ha a személyiséged miatt általában az eszedre hallgatsz, akkor 2018-ban érdemes lenne arra figyelned, amit a szíved, megérzéseid súgnak, hiszen nem véletlenül rendelkezik mindenki belső hanggal! A szakmai életedben legyél bátor és határozottan állj ki a fontos döntéseid mellett, mert idén meg fogod találni a helyes utat és azokat a személyeket, akik támogatni fognak ezen az ösvényen!

7. A 7-es végeredmény azt mutatja, hogy a szakmai életedben még régi, lezáratlan ügyek tornyosulnak előtted. 2018-ban ideje pontot tenned a függő ügyek végére, hogy aztán az új tervekre és azok megvalósítására koncentrálhass.

Ha kitűzöl magad elé valamit, akkor azt idén sikerül elérned, még abban az esetben is, ha a dolog kisebb kockázatvállalást követel tőled. Vésd az eszedben, hogy azok nyernek, akik előbb mernek, ám esetedben csak akkor történhet meg ez az előrelépés, ha tényleg tiszta lappal indulsz.

8. A 8-as végeredmény arra hívja fel a figyelmedet, hogy 2018-ban a szakmai életedben megfontoltság és felelősségteljes döntések legyenek rád jellemzőek! Jegyezd meg, hogy a jó munkához és a jó döntésekhez is idő kell, úgyhogy semmit se kapkodj el!

Ha a korábbi években szerencse és a megérzések vezettek el a sikerhez, 2018-ban akkor is a józan észre kell hallgatnod, de nemcsak a karriered hanem más területeken is. Amennyiben ezt megteszed, valamint nyitott leszek, akkor új lehetőségekre találhatsz rá.

9. A 9-es végeredmény azt állítja, hogy elapróztad és túlvállaltad magad az elmúlt időben. Ha igaza van, akkor nem meglepő, hogy 2018-ban nem látsz ki az előtted tornyosuló feladatok mögül. Ülj le és nyugodtan gondold át, hogy hogyan szelektálhatnál a feladatok között, mi az, ami fontos, mi az, ami elhanyagolható!

2018-ban muszáj egyedül döntened, úgyhogy ne engedd, hogy mások befolyásoljanak, ám arra fordíts elegendő időt, hogy alaposan átgondolhasd az életedet!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com