A Mikulás rénszarvasainak személyes ajándéka

Mit kapunk 2017-re a kilenc varázserejű rénszarvastól?
Rudolfot mindenki ismeri, hiszen a piros orrával nagy népszerűségre tett szert, ám rajta kívül a Mikulásnak még nyolc másik varázserejű rénszarvas segít, hogy egyetlen éjszaka alatt eljusson a világ minden tájára, ahol ajándékkal lepi meg a jókat.

A kilenc rénszarvas egyáltalán nem egyforma, hiszen megvan mindegyiküknek a maga személyisége, tulajdonsága, valamint a személyes ajándéka, amelyet át szeretne adni nekünk 2017-re. Ha tudni akarjuk, hogy melyik varázserejű rénszarvas lep meg, akkor válasszunk egy lapot a lenti képen látható kilenc közül! 1. Íjas: A hatalmas szeretetéhségéről híres Íjas, aki profi kerítőként hozza össze a rénszarvaspárokat, ám nem kizárólag mások szerelméről gondoskodik, hanem a sajátjáról is, ugyanis egy párt alkot Üstökössel. A kerítői szerep mellett Íjas nagyszerűen terelgeti, finoman irányítja a csapatot, ráadásul rendkívül bátor.

Íjas személyes ajándéka az, hogy 2017-ben megkapjuk tőle azt a hatalmat, amelynek segítségével párokat hozhatunk össze, vagy legalább segíthetünk az embereknek, hogy megleljék a másik felüket. A varázserejű rénszarvas másik ajándéka, hogy képesek leszünk láthatatlanul irányítani másokat. Ha ezt az erőt okosan használjuk, akkor a saját sorsunkat is egyengethetjük a következő esztendőben.

2. Pompás: Táncos ikertestvérét választottuk, ám ne higgyük, hogy sokban hasonlít a testvéréhez! Pompás rendkívül kifinomult, kecses és elegáns, ami mellett igazi csapatjátékos. A varázserejű rénszarvas keményen dolgozik, hogy az ajándékok időben megérkezzenek.

Szabadidejében szeret mókázni és bújócskázni, most pedig szeretné ezt nekünk ajándékozni, hogy 2017-ben élményekben gazdag legyen az életünk. A szórakozás és a móka mellett van még egy ajándéka Pompásnak. Ez az, hogy állítsunk fel egy értékrendet, tehát lelkiismeretesen végezzük el a munkát, és csak azt követően jöhet a buli. A varázserejű rénszarvas nagyszerű csapatjátékossá tesz jövőre.

3. Ágas: A szép agancsáról kapta a nevét Ágas, aki büszke, de nem beképzelt, hanem csak bízik a képességeiben. Ő a Mikulás csapatának egyik legerősebb, legelismertebb tagja, akitől 2017-re szép agancsokat kapunk.

Ez nem jelenti azt, hogy a párunk meg fog csalni, mert arról van szó, hogy Ágas tesz arról, hogy képletesen korona kerüljön a fejünkre, és büszkék lehessünk az elért eredményeinkre, valamint önmagunkra.

Ahogy mindig, úgy most sem fog az ölünkbe pottyanni az ajándék, de a lehetőséget és az erőt megadja a varázserejű rénszarvas, hogy elérjük a vágyott célt.

4. Üstökös: A választott varázserejű rénszarvasunk az iskolában kitűnő tanuló volt, most pedig a Mikulás igazi támasza. Jellemző rá, hogy olykor makacs, de erős is. A vezetői képességei igazán különlegesek, valamint mindig a problémára fókuszál.

Üstökös a vezetői képességeit ajándékozza nekünk 2017-re. A varázserejű rénszarvasnak köszönhetően tudni fogjuk, hogy mi a helyes, merre menjünk, illetve nem fogunk félni attól, hogy bátor lépések és tetteket tegyünk.

A következő évben igazi vezéregyéniséggé nőhetjük ki magunkat. Képesek lehetünk kiállni saját magunkért és másokért, akik közül többen fel fognak nézni ránk. Hála Üstökösnek, 2017-ben meglelhetjük a önmagunkba vetett hitet.

5. Villám: A választott varázserejű rénszarvasunk akkor kapta a nevét, amikor a Mikulás meglátta, hogy focizik. Villám a csapat legagresszívebb tagja, valamint a Mikulás iránytűje. Amikor a szán nagy viharba kerül, akkor Villám vezeti ki a viharból a csapatot. Emellett hatalmas a szíve, tehát mindig szívesen segít a többieknek.

A varázserejű rénszarvas a gyorsaságát ajándékozza nekünk. 2017-ben nagyon gyorsan oldhatjuk majd meg a gondjainkat, valamint rendkívül könnyen léphetünk túl a csalódásokon. Villám az egész életünkbe dinamikát és gyorsaságot hoz, hogy izgalmasabban telhessenek a mindennapjaink. Rámenőséget is kapunk tőle azért, hogy bátrabban kezdeményezzünk, és merjünk vezetni másokat.6. Táncos: A nevét arról kapta a választott varázserejű rénszarvasunk, hogy nagyon sokat táncol, ráadásul ezzel mosolyra fakasztja a Mikulást és társait. Táncos könnyen elvégzi a munkáját, köszönhetően a mozgékonyságának. A gyorsaságával az akadályokat is könnyedén kikerülni.

A kecses és elegáns rénszarvastól az életvidámságot, az energikusságot és a táncos kedvet kapjuk ajándékba, aminek hatására 2017-ben sokkal pozitívabbak és optimistábbak lehetünk, a problémákat pedig gond nélkül megoldhatjuk.

7. Rudolf: A választásunk a legismertebb rénszarvasra esett. A piros orrú, hatalmas, meseszép agancsokkal megáldott Rudolf egyetlen éjszaka alatt körbeszáguldja az egész világot a Mikulással. Az ő ajándéka nekünk az önbizalom lesz.

Ennek oka az, hogy a varázserejű rénszarvast fiatalkorában csúfolták a piros orra miatt, de miután a Mikulás felfedezte, majd egy ködös éjszakán bizonyította, hogy milyen csodás a piros orra, megjött az önbizalma.

Ahogy ő, úgy mi is hinni kezdünk önmagunkban és a tehetségünkbe 2017-ben. Mondjuk úgy, hogy csodás agancsaink nőnek jövőre. Elégedettek leszünk a testünkkel és a lelkünkkel. Rudolf és a friss önbizalom segíteni fog, hogy sokra vigyük jövőre.

8. Táltos: A varázserejű rénszarvas rendkívül komolyan veszi a munkáját, ami mellett buzog benne a versenyszellem. Táltos a világon a legjobban repülő rénszarvas, aki egy igazi művész, az ízlése pedig nagyon kifinomult.

Az ő ajándéka az, hogy megtáltosít. 2017-ben elérhetjük a vágyott sikert és az álmainkat, mert Táltos bőségesen ellát erővel, lendülettel. A jövő évi feladatokhoz, kihívásokhoz lelkesen állunk majd hozzá.

Táltosnak hála célorientáltabbak leszünk, ez pedig biztos sikerre váltható. A varázserejű rénszarvas lehet, hogy nem kizárólag ambíciókat ajándékoz nekünk, hanem a művészet iránti fogékonyságunkat is megnöveli.

9. Csillag: Messzi földön híres Csillag szépsége, ám arról is ismert, hogy mindig lehet rá számítani, és szinte soha nem fárad el. A varázserejű rénszarvas minden helyzetben megállja a helyét, de emellett játékos is.

Csillagtól több dolgot kapunk ajándékba 2017-re. Az egyik meglepetése a szépség, hogy a miénk is világhíres legyen. A másik ajándéka a kitartás és a lelki erő, amikkel jövőre jobban fogjuk bírni a mindennapos helyt állást, függetlenül attól, hogy milyen helyzetbe kerültünk. A harmadik ajándéka a szerencse, amivel alaposan megszór.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

http://ujhazak.com