A NASA szerint él a Guadalupei Szűzanya kegykép!

Megdöbbentő eredménnyel zárult a kegyképpel kapcsolatos vizsgálat, amely több kérdést vett fel, mint amennyit megválaszolt.maryAlaposan áttanulmányozta a NASA a Guadalupei Szűzanya kegyképet, amiről kiderült, hogy él! A szakemberek először szemorvosi műszerekkel vizsgálták meg a tárgyat, majd megállapították, hogy Mária szemének retinája fény hatására, ahogy az emberi szem is, kitágul és összehúzódik.

A következő vizsgálat újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kegykép élőlény lehet, ugyanis a szövet hőmérséklete, melyen a kegykép látható, állandóan 36,6 fok. Egy egészséges ember testhőmérséklete ugyanennyi. A tudósok ezt követően sztetoszkóppal vizsgálták meg a szentképet, amin Mária övénél 115 pulzus/perc mértek. Ez egy magzat pulzusszámának felel meg.

A NASA mérnökei azt is megállapították, hogy a festék, amellyel a Guadalupei Szűzanya készült, nem létezik, és soha nem is létezett a Földön. Ezenfelül azt is érdekesnek találják a szakemberek, hogy a XX. században nem sérült meg a kegykép, amikor felrobbantottak mellette egy bombát, ami nagy sugarú körben mindent elpusztított.

Mindezek után már csak hab a tortán, hogy a rejtélyes Guadalupei Szűzanya képen Mária jobb karja világosabb, a bal karja pedig sötétebb. A NASA szerint ez a rasszok közötti egység fontosságát akarja hangsúlyozni.

A vizsgálatból, tehát sok minden kiderült, de arra még mindig nem derült fény, hogy a kegykép valójában micsoda, ami nagyon nyugtalanító kérdés.

(Forrás: joportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mit kellene megtenned a hét utolsó két napján?

Ebben a kalandban lehet részed szeptemberben!

Ebben a kalandban lehet részed szeptemberben!

Milyen élménnyel gazdagodhatsz?

Ez az esemény határozhatja meg a szeptembert

Ez az esemény határozhatja meg a szeptembert

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Szeptemberi jóslat

Szeptemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra!

Őszi nehézségek

Őszi nehézségek

Mi lehet az évszak legrosszabb élménye?

Őszi számmisztika

Őszi számmisztika

Erre számíthatsz az évszakban a születési számod alapján.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napján?

Ez történhet veled őszig

Ez történhet veled őszig

Miben lehet részed még a nyáron?

Valóra válik a kívánságod még a nyáron?

Valóra válik a kívánságod még a nyáron?

Válassz egy almát a jóslatért!

Augusztusi kívánság

Augusztusi kívánság

Melyik vágyad teljesülhet a hónapban?

http://ujhazak.com