A számok márciusi üzenete

Születésünk napja alapján megtudhatjuk, hogy mire kell számítanunk a tavasz első havában. A horoszkóp mellett a számmisztika is megjósolja, hogy milyen eseményekben lehet részünk az előttünk álló hónapban. Ahhoz, hogy megkapjuk a misztikus üzenetet, csak ki kell keresnünk az alábbi listából, hogy a születésünk napja alapján, melyik szám tartózik hozzánk, majd olvashatjuk is a márciusi jóslatot.

 

1 – Ha bármely hónap 1-jén, 10-én, 19-én és 28-án születtél


2 – Ha bármely hónap 2-án, 11-én, 20-án és 29-én születtél


3 – Ha bármely hónap 3-án, 12-én, 21-én és 30-án születtél


4 – Ha bármely hónap 4-én, 13-án, 22-én és 31-én születtél


5 – Ha bármely hónap 5-én, 14-án, 23-án születtél


6 – Ha bármely hónap 6-án, 15-én és 24-én születtél

 

7 – Ha bármely hónap 7-én, 16-án és 25-én születtél

 

8 – Ha bármely hónap 8-én, 17-én és 26-án születtél

 

9 – Ha bármely hónap 9-én, 18-án és 27-én születtél 1. A figyelmünk elsősorban a barátokra és a társas kapcsolatokra irányul márciusban. Mivel túl sok lesz a tennivalónk, ezért ez egy kicsit megzavarhatja a gondolatainkat. Ennek oka az is lehet, hogy most szeretnénk belevágni mindenbe.


Az érzelmeink tovább táplálhatják a tüzet, ráadásul egy izgalmas, pozitív barátunk felelősségre biztathat. Fontos, hogy legyünk tudatában annak, hogy egyes kapcsolataink távolról sem ragyogóak, hanem gyenge lábon álló viszonyok.


Igaz, hogy szükség van az érzelmi ösztönzésre, de az baj, ha nem tudunk leszámolni azokkal a kapcsolatokkal, amelyek nem működne. Amennyiben márciusban is egy helyben toporgunk, akkor ezt most sem foghatjuk a külső tényezőkre.


Ha valami miatt nem kezdünk bele egy terv megvalósításába, akkor annak oka bennünk van. Ha úgy érezzük, hogy megrekedtünk, akkor törjük meg a mindennapi rutint! Egy jó könyv, vagy hosszú hétvégei kirándulás, új inspirációt adhat.


2. Márciusban legyünk óvatosak, mert a rutin az éberség ellensége! Tartsuk nyitva a szemünket, mert egy olyan lehetőségre csaphatunk le, ami garantált sikert hozhat. A tavasz első havában gondoljuk át, hogy mire vágyunk a legjobban, mert márciusban célba érhetünk, ha lépünk és kockáztatunk az ügy érdekében.


A hónap elején egy utazás hozhat örömöt az életünkbe, mert ennek köszönhetően új embereket ismerhetünk meg, új gondolatokkal gazdagodhatunk, de példaképeket is találhatunk. A családi és szülői kapcsolatok terén unalom várható, ez pedig feszültté tehet, és meghozhatja a kedvünket az új kalandokhoz.


3.
Márciusban észben kell tartanunk, hogy az életben egyszer mindennek vége lesz, így a jónak, de a rossznak is. Az viszont már a saját döntésünk, hogy mennyi időt pazarlunk egy rossz munkára, kapcsolatra, szenvedélyre.


A tavasz első hónapja nagyszerű időszak arra, hogy átgondoljuk az életünket, majd merjünk lépni a változtatás irányában. Tűzzünk ki magunk elé új célokat, keressünk új fejlődési szakaszokat, mert a hónapban olyan lehetőségeink lesznek, amelyek betöltik a megszokások keltette űrt.


Bátran nyissunk az új felé! Ez már csak azért is fontos, mert a pénzügyi kilátásaink egy-két helyen ködösek, ráadásul a barátaink is idegesítenek. Aknázzuk ki a jó és ismeretlen lehetőségeket, amelyek után a siker se marad el.


A bankbetétek biztonságot adnak, és lehetővé teszik a kezdeményezést. Emellett spóroljunk az erőnkkel, mert ellenkező esetben nyugtalanító álmokra, vagy más zavaró reakciókra kell számítanunk. 4. Márciusban a gyors növekedés lesz a jelmondatunk, ám ez erős érzelmi nyomás alatt fog lezajlani. A tavasz első havában a gondolataink egymást kergethetik a fejünkben. Amennyiben ezek a több tudással, az emberi természettel és szellemi alapelvek jobb megértésével állnak kapcsolatban, akkor fektessünk még több erőt az elmélkedésbe!


Márciusban ne tűrjük el az idegi és érzelmi lustaságot! Emellett most veszélyesnek látszik a spekulatív kockázat és a csillogó érzelmi kaland, ha nem vagyunk tisztában a céljainkkal. A következő hetekben csak objektíven és világosan szabad gondolkodnunk.


Habár még csak március van, mégis írjuk le, ha a nyárral kapcsolatban jut eszünkben egy-egy ötlet, terv, mert most leszünk csak igazán kreatívak, de emellett a márciusi stratégiákat se felejtsük el!


5. Erőteljes növekedési tendencia figyelhető meg márciusban, ez pedig a szellemi, fizikai és érzelmi aktivitásunkat is megemeli. A tavasz első havában előtérbe kerülnek az emberi kapcsolataink, új barátokat, példaképeket találhatunk, de emellett a régi kapcsolatokat sem hanyagolhatjuk el.


A március nagyszerű alkalom lesz arra, hogy átgondoljuk, hogy kik azok a barátok, rokonok, akikkel régen beszéltünk vagy találkoztunk. Valószínűleg nem tudjuk mindenkivel szorosabbra fűzni a viszonyunkat, de a múlt bizalmasai hozzátehetnek valamit a jövőnkhöz.


Ha van párunk, akkor megmutathatja az érzelmes oldalát, de nem lesz elragadtatva attól, ami márciusban történik. Az is előfordulhat, hogy nekünk kell lehiggadnunk, hogy objektíven vizsgálhassunk meg a dolgokat.


6. A tél vége azt jelenti, hogy ideje lazítani az önmagunk elé állított elvárásokon, már csak azért is, mert márciusban minden, amibe belefogunk, könnyen fog menni, és sikerrel zárul. Élvezzük ki, hogy tavasz van, miközben örüljünk a jó eredményeinknek, és fókuszáljunk a tanulmányainkra!


A hónapban lesznek kihívások, de ez magában hordozza a siker lehetőségét, ha hajlandóan leszünk új megoldást keresni. Azzal is kísérletezhetünk, hogy túllépünk a lehetőségeinken, főleg akkor, ha váratlanul nagyobb bevételt kapunk.


Márciusban ne akarjunk spekulatív profitot, és azt se engedjünk, hogy valaki a nevünkben folytasson ilyen ügyleteket, ugyanis néhányan becstelenek, és csak a saját szerencséjükkel foglalkoznak!


Kerüljük a jogi vitákat! Ha mégis jogi tanácsra lenne szükségünk, akkor legyünk résen, és óvatosan gondoljuk meg, hogy kibe fektetjük a bizalmunkat! Ha hosszú utazásra megyünk, akkor nagyon vigyázzunk az egészségünkre! 7. Szívügyekben számíthatunk próbákra márciusban. Ezen a téren ne felejtsük el, hogy a féltékenység ront a helyzeten. Igaz, nem árt, ha nyitva tartjuk a szemünket, de ez ne azt jelentse, hogy az rémképeinket próbáljuk bizonyítani!


Előbb alaposan nézzünk magunkba, és csak ezt követően keressünk hibát a párunkban! Ha hibát találtunk, akkor legyünk nagyvonalúak, és adjunk esélyt annak a javítására. A problémák megoldását ne halogassuk, mert később úgyis ki fog derülni!


Márciusban arra is lehetőségünk lesz, hogy egy közeli kapcsolatot vizsgáljunk meg más szemszögből, valamint leszámolhatunk a negatív hangulattal. Egy bölcs barátunk, művészi vagy eszmei ösztönzés segíthet, hogy új nézőpontot találjunk. Szükségünk van az újjászületésre, de még mielőtt teszünk valamit, azt gondoljuk át a józan eszünkkel!


8. Márciusban jól vigyázzunk, hogy mit kívánunk, mert minden valóra válhat! Ebből következik, hogy csak jót reméljünk. A tavasz első havában hódíthatunk, munkát válthatunk, de a jó emberismeretünket is kamatoztathatjuk, ha tárgyalunk.


A tevékenységünk és lehetőségeink középpontjába az otthoni ügyek fognak állni márciusban. Emellett egy érzelmi kaland teremthet kellemes helyzetet, ha nem ragaszkodunk görcsösen a saját elképzeléseinkhez, hanem elfogadjuk, hogy nem biztos, hogy az a jó, amit mi gondolunk.


9. Márciusban nyilvánvaló lesz, hogy mennyire sok a munkánk, ráadásul igény lesz a varázslatos karizmánkra, és arra, hogy maximálisan kihasználjuk a partnerünk lehetőségeit. A magánéletben és az üzletben is jó eredményeket érhetünk el.


A tavasz első havában oda kell figyelnünk arra, hogy ne essünk túlzásba a munkával, de az érzelmeket se engedjük elszabadulni! Ne hagyjuk, hogy a környezetünk felidegesítsen, és próbáljunk szellemileg és érzelmileg is szilárdak maradni!


Márciusban minden összeáll, úgyhogy figyeljünk, hogy megláthassuk a teljes képet! A terveink most fognak realizálódni, a munkánk kifizetődik, a kapcsolataink pedig megszilárdulnak. Ez a hónap irányíthatatlan lesz számunkra, de ez most csak jót jelent. Márciusban megfigyelhetjük, hogy az eddigi erőfeszítésünk kifizetődik. Használjuk ki ezt a remek időszakot, hogy az áprilist új tervekkel kezdhessük!


(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com