A számok szeptemberi üzenete

A számmisztika szerint nagyon fontos időszak lesz az ősz első hava.Az asztrológiában a szeptember fordulópontot jelent, mert a hatodik csillagjegyet elhagyva az év végéhez közelít az év, ez pedig új energiát és szezont jelent mindenki számára. A számmisztika szerint is különösen fontos a szeptember, aminek a száma a 9-es.

Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy hiba lenne semmittevéssel, búslakodással tölteni az ősz első havát, amiben feltörnek a rejtett, intenzív energiák, amelyeket felhasználhatsz arra, hogy szembenéz a személyes kihívásokkal, megszerezheted a téged illető jutalmat.

Számold ki a személyes évszámodat, hogy felkészülhess 2017 utolsó időszakára!


Példa: ha június 12-én születtél, akkor:

0+6=6

1+2=3

A kétjegyű eredményeket redukáld le egyjegyűre, majd add össze a két számot: 6+3=9.

Ehhez add hozzá az 1-et, ami a 2017-es év plusz 1 esztendő.

Az eredmény tehát: 9+1=10, azaz 1+0=1. A személyes évszám az 1-es lett.

Ha kész vagy a számolással, akkor olvasd el az eredményhez tartozó szeptemberi kilátásaidat!1. A 2017-es esztendő eddigi része határozottan az új kezdet, változások időszaka volt az életedben, ami teljesen új irányt vett. Idén képes voltál megmutatni, hogy ki vagy valójában, ezért nagyon fontos, hogy az év hátralévő időszakában továbbra is a saját ösztöneidet kövesd és ne másokét!

Talán az elmúlt hónapokban elmerültél a lelked rejtelmeiben, ám szeptemberben még jobban beletekinthetsz a dolgokba. Elég néhány apróbb lépés, és előrébb fogsz jutni. A karriered szempontjából szerencsés hónap lesz a szeptember, úgyhogy azt se hanyagold el!

2. A dualitás éve volt eddig a 2017-es esztendő. Valószínűleg kicsit összezavarodtál az elmúlt időben a munkádban, magánéletedben. Ha szeptemberben szeretnél ismerkedni, új ismeretségeket kötni, akkor ez a hónap tökéletes erre, tehát csak cselekedned kell.

A szeptember egy kifejezetten szociális hónap lesz az életedben. Sok barátságot, kapcsolatot alakíthatsz ki. Amennyiben az elmúlt hónapokban összezavarodtál az emberi kapcsolataid, esetleg szerelmi ügyeid tekintetében, akkor most elvonulhatsz, hogy szépen átgondolj mindent.

3. Te könnyen ki tudod fejezni, hogy mi jár a fejedben, mit érzel, gondolsz. Ha ennek ellenére az elmúlt időben volt valami, ami nyomaszt, esetleg beléd szorultak az érzelmek, akkor a szeptember ideális lesz arra, hogy megszabadulj ezektől.

A hónap energiái támogatják, hogy mindent átgondolj, elengedj, ami miatt a múltban ragadtál. A szeptember igazán kreatív hónap lesz, ezért tökéletes lesz az új projektek beindítására. Most érdemes lesz a karriereddel foglalkoznod.

Ha szívesen utaznál, vagy ellenkezőleg, elbújnál az emberek elől, akkor ezt is megteheted. Szeptemberben készíts olyan terveket, amelyek alapján a továbbiakban cselekedni szeretnél!

4. 2017-ben lezártad és lezárod a hiábavaló célokat, amelyek között főleg magánéleti, családdal kapcsolatos elképzelések szerepelnek. A szeptember remek lesz arra, hogy begyógyuljanak a családi sebek, esetleg kijelöld az egészséges határokat, ha valaki kihasznált.

Eljött annak az ideje, hogy megszervezd az otthoni teendőket, illetve megjavíts mindent, amit kell. A szeptember sok változást hozhat az életedbe, mert a hónap energiái segítenek elengedni a felhalmozódott érzelmeket, főleg akkor, ha az a gyerekkorodhoz, családodhoz kapcsolódik. Emellett érdemes most átalakítanod, csinosítgatnod az otthonodat, hogy békét árasszon.

5. A 2017-es év eddigi részében sok elgondolás és attitűd gyakorolt hatást rád, ráadásul szeptemberben is folyamatban vannak egyes dolgok kidolgozása. Az ősz első hava nagyon kreatív lesz a számodra.

Ez az időszak nagyszerű arra, hogy az eddigiektől eltérően kezdj gondolkodni. A rutinod felborulhat, más megközelítésből kezded vizsgálni a dolgokat, mindez pedig arra ösztönöz, hogy új dolgokat láss és sajátíts el.

Szeptemberben lehetőséged lesz arra, hogy átalakítsd a felfogásod, emiatt tudatosan figyelj arra, hogy milyen hatások érnek. Nagy hasznodra lehet a meditáció, kreatív tevékenységek, de a naplóírás is, tehát minden, amivel levezetheted a felesleges energiákat. A szeptemberben új szerelem is beköszönhet az életedbe.6. A 2017-es esztendő eddigi része a pihenésről és regenerálódásról szólt, ám abban az esetben, ha szeptemberben a jólétedet veszélyeztető problémák merülnek fel, akkor azt vedd jelnek, ami arra figyelmeztet, hogy vissza kell venned a szórakozásból, és át kell gondolnod a szándékaidat a továbbhaladás előtt!

Habár a változás szele fújdogál, neked mégis az a dolgod, hogy élvezd azt, amid van, amit az élettől kaptál. Szeptemberben engedd át másnak az irányítást, hogy neked csak élvezni kelljen azt, amerre sodor az ár.

Ha kihívásokkal találod szembe magad, akkor se siess el semmit, hanem nyugodtan gondold át a lehetséges megoldásokat! Próbálj pihenni, élj át mindent, mert minden időben kész lesz. Ez a hónap ideális, hogy a meditáció és jógához hasonló gyakorlatokkal tartsd karban a tested és a lelked.

7. Nagyon elfoglalt voltál a 2017-es év eddigi részében. Ha szeretnél előrébb lépni a karrieredben, akkor szeptemberben sem pihenhetsz, mert az ősz első hava kiváló arra, hogy a terveidet cselekvés kövesse, új pozíciót tölts be.

A te életedben minden esztendő egyfajta szellemi ébredést jelent, erre pedig rámutathatnak a szeptember energiái. Most érzékenyebbnek érezheted magad, az álmaid, intuícióid pedig élénkebbek lehetnek, éppen ezért akkor is törődj a lelkeddel, ha a nyilvános életben elfoglalt vagy!

8. A 2017-es év eddigi része nagyon fontos volt az életedben. Sok új lehetőséget kaphattál, új emberekkel ismerkedhettél meg, felfedezheted magadban, hogy van tehetséged egy adott dologhoz és új képet kaphattál arról, hogy merre tart az életed.

A szeptember nagyszerű hónap lesz ahhoz, hogy új dolgokat tanulj meg és felhasználd az erődet. Amennyiben korábban bántott valami, akkor ideje őszintén, hangosan elmondanod a véleményed! Vállald a felelősséget, jelöld ki az új határaidat, amely szerint talán másképpen kezdesz élni. Az ősz első hava a pénzügyeknek is kedvez.

9. A 2017-es év eddig igencsak hullámzóan alakult a számodra. Egyszer örömmel fogadtál minden új dolgot, de máskor valami visszarántott a múltba. Ez a kettősség néha zavarossá tette a dolgokat, te pedig elbizonytalanodtál abba, hogy mi jön, mi megy, ezért jó hír a számodra, hogy a szeptember gördülékenyebb hónap lesz.

Amennyiben úgy érzed, hogy ezerfelé szakadsz, akkor most nyugalmat találhatsz. Higgy abban, hogy jó az az irány, amelybe tartasz! Szeptemberben az a legfontosabb feladatod, hogy próbáld elengedni a dolgokat, ne aggódj olyan sokat, sodródj az árral, és éld meg a jelent, a most pillanatát! Ha kis lépésekkel fogsz haladni, akkor az utat is élvezheted, miközben minden kitisztul előtted.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

http://ujhazak.com