A születésnap megsúgja, hogy hol kell laknunk

Elárulja a születésünk napja, hogy melyik ország illik a legjobban a személyiségünkhöz. svajci_alpok
Gyakran előfordul, hogy elutazunk külföldre, és úgy érezzük az adott országban magunkat, mintha hazaérkeztünk volna, ezért el se akarunk onnan menni, mégis muszáj visszautazni az otthonunkba.

Egy-egy ilyen utazás után, többen elkezdjük azt fontolgatni, hogy külföldre költözünk, mert érezzük, hogy a jelenlegi otthonunk csak átmeneti, és nem érezzük igazán jól magunkat. Ez egyáltalán nem csoda, ugyanis már a születésünk meghatározza, hogy melyik országban kellene élnünk.

Az a nap, amelyen először megláttuk a napvilágot, erősen befolyásolja, hogy milyen emberek vagyunk, mit szeretünk, mire vágyunk, mely értékeket fogadjuk el, ez pedig egyáltalán nem biztos, hogy a születési helyünkhöz fog kötni.

Ha nem tudjuk, hogy a hét melyik napján születtünk, akkor gyorsan nézzünk utána, és fedezzük fel, hogy hol is lenne a mi helyünk!

Hétfő: A rendezettség, átláthatóság, és a kiszámíthatóság a legjellemzőbb rájuk. Imádnak előretervezni, és elvárják, hogy a munkájukért mindig időben és pontosan fizessenek. A bürokrácia lassúsága rettenetesen fel tudja bosszantani őket. Ezekért a tulajdonságokért Norvégia, Finnország vagy Svájc a tökéletes hely a számukra, hiszen ott mindenki becsületesen dolgozik, és higgadtak az emberek.

Kedd: Fontos számukra a nyugodt, vidám élet, a finom ételek, és a művészetek, azt viszont utálják, ha olyan emberekkel kell tölteniük az idejüket, akik állandóan idegeskednek, és stresszesek. A legideálisabb országok számukra Olaszország, főleg Toszkána és Franciaország, hiszen ezeken a helyeken megkapják a nyugalmat, a mindennapi szépséget.

63621Szerda: Nehéz őket megérteni, mert elég zárkózott emberek. A lelkük egy filozófusé. Nem szeretik, ha zaj, nyüzsgés veszi körül őket, ezért a természet közelségét, és a nyugalmat preferálják.

Mivel ők az esőt is szeretik, ezért Angliában, Skóciában vagy Izlandon találják meg az otthonukat, ahol az emberek is udvariasak, és meghagyják egymásnak a magánéletet.

Csütörtök: Az ezen a napon született személyek nagyon nyitottak a spiritualitásra, és az új ismeretekre. Szeretik nagyobb képben nézni a világot, és elfogadják azt is, ami józan ésszel felfoghatatlan. Ha egy bölcs emberrel találkoznak, akkor alázatosan viselkednek vele, és szeretnék, ha egy nap ők is bölcsekké válnának.

Számukra India és Kína a tökéletes hely. Ezekben az országban megtanulhatják az ősi hagyományokat, felfedezhetik a misztikumok világát és megismerhetik a titkokat.

Péntek: Ők azok az emberek, akik nem születhetnek rossz helyre, ugyanis csak és kizárólag a szülőföldjükön érzik jól magukat. Nekik nagyon fontos a család, és a hagyományok tisztelete. Számukra nem akadály, ha össze kell hívni a távoli rokonokat.

A pénteken születettek sem kivételek az alól, hogy el szeretnének jutni más helyekre, de másokkal ellentétben, ők mindig visszavágynak a szülőföldjükre, ahol a család, barátok, emlékek várják.

brazil5_735.jpgSzombat: Az igazi partyarcok! Nekik az egész élet pörgés, szerelem, buli. Imádják a két végén égetni a gyertyát, és utálják, ha otthon kell unatkozniuk, hiszen ők még alvás helyett is inkább egy szórakozóhelyen múlatják az idejüket, ahol aztán pillanatok alatt az ujjuk köré csavarják a kiválasztottjukat.

Hol máshol is élnének a legszívesebben, mint Kalifornia, Spanyolország, vagy Brazília? Ezekben az országokban sose ér véget az élet, a zene, a buli, s mindehhez még az idő is meleg.

Vasárnap: Imádják a technikát, és annak minden újdonságát. Ez a rajongás nem csak a számítógépre, telefonra vonatkozik! Képesek lelkesedni egy modern konyhai gépért is. Imádnak haladni a korral, ezért a változatosságtól sem ijednek meg, de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtik a hagyományokat!

Japán vagy Németország tökéletes otthon a számukra, hiszen a technikai újdonságok is onnan indulnak az esetek többségében. Emellett még kiegyensúlyozottságot, rendet, és békét is találnak az emberek ezekben az országokban, ahol a múlt jól megfér a jövővel.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Hol és hogyan érezheted magad mázlistának a tél utolsó havában?

Szerencsés és peches napok februárban

Szerencsés és peches napok februárban

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi vár rád a napokban?

Bonbonnal válthatod valóra a kívánságaidat februárban

Bonbonnal válthatod valóra a kívánságaidat februárban

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Ez lesz a február legfontosabb eseménye!

Ez lesz a február legfontosabb eseménye!

Miért lesz emlékezetes a tél utolsó hava?

Februári számmisztika

Februári számmisztika

Mire számíthatsz a tél utolsó havában a születésed napjához tartozó szám alapján?

Ez a kihívás vár rád a héten!

Ez a kihívás vár rád a héten!

Mivel kell megküzdened a napokban?

Ez lesz a legfontosabb beszélgetésed 2025-ben!

Ez lesz a legfontosabb beszélgetésed 2025-ben!

Kivel ejthetsz meg fontos beszélgetést az évben?

Ezt üzeni az őrangyalod az életedhez!

Ezt üzeni az őrangyalod az életedhez!

Egy számon keresztül kaphatod meg a tanácsot.

Jósmágiák a Tarot és a cigánykártya lapjaival

Jósmágiák a Tarot és a cigánykártya lapjaival

Gyors és könnyű szertartásokkal leshetsz bele az évbe.

http://ujhazak.com