A téged foglalkoztató kérdésre felel a baguá térkép

Döntsd el, hogy önismeretre, vagy jóslásra akarod-e használni az ősi kínai iraton alapuló rendszert, majd válassz egy lapot az alábbiak közül!

Az ősi, kínai szent iraton alapul a baguá térkép, ami magába foglalja a Jin Csing nyolc építőkövét, amiket trigramok alkotnak. Ezek a trigramok fogják össze az élet különféle „kincseit”, így például az egészséget, a bőséget vagy a szerelmet.

A baguá térképet arra használja a feng shui, hogy annak segítségével vizsgálja meg az otthont és a munkahelyet, valamint állapítsa meg, hogy az épületek különböző helyei az élet mely kincsének felelnek meg.

A baguá térképet használhatod önismereti vagy jóslási célokra, ezért még mielőtt választasz egyet az alábbi lapok közül, döntsd el, hogy mit szeretnél megtudni! Ha önismereti céllal választasz lapot, akkor arra kaphatsz választ, hogy az életed mely területével kell foglalkoznod és melyikkel nem. Ha jóslatot szeretnél kapni, akkor válaszul azt fogod kapni, hogy az adott problémádra az élet mely területéről érkezik a segítség.Ha eldöntötted, hogy milyen célból kéred a baguá térkép segítségét, és választottál egy lapot, akkor most már csak el kell olvasnod a neked szóló üzenetet!
 

1. Egészség és család: A Jin Csing a csen trigramhoz rendelte az egészséget és a családot. A csen magyar jelentése vihar, ami azt üzeni, hogy milyen fontos az egészséggel való törődés, valamint a családi, baráti kapcsolatok ápolása, hiszen ezek jelentik a biztos támaszt az élet viharában.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor az elmúlt időben elhanyagoltad a családi, baráti kapcsolataidat, de ezért most meg kell erősítened ezeket a kötelékeket, ugyanis kölcsönösen szükségetek van egymásra a családoddal és a barátaiddal. Emellett az egészségeddel is többet kellene foglalkoznod.

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor egy barátod, családtagod kínálhat megoldást a problémádra.

2. Önművelés és tudás: A Ji Csing szerint a ken trigrammal áll kapcsolatban az önművelés és a tudás. A ken magyarul azt jelenti, hogy hegy. Az ősi kínai tanítás szerint csak nyugodt elmével lehet a bölcsesség útjára lépni.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor tisztában kell lenned azzal, hogy az élet egy állandó fejlődési folyamat, amihez hozzátartozik önmagad fejlesztése is. Ha ugyanis valaki nem vonja le a tanulságot a tapasztalatokból, akkor az a személy újra és újra szembesül ugyanazzal a leckével.

Ha jóslási célból választottad ezt a lapot, akkor akkor egy önismereti klubban vagy kurzuson kaphatsz megoldást a problémádra.

3. Karrier: A kan, magyarul mély víz, trigrammal hozható kapcsolatba az érvényesülés. A hétköznapi fogalmak közül az eredményes munka és a siker tartozik ehhez a trigramhoz, ami azt is jelzi, hogy az élet egyik legnagyobb kihívása az, hogy az ember megtalálja azt a munkát, amelyet minden bizonnyal szeretni fog.

Sokan egész életükben nem jönnek rá, hogy mi lenne számukra a legmegfelelőbb munka, ezért gyakran úgy érzik, hogy megfeneklettek, és felteszik maguknak a kérdést, hogy merre tovább? A Ji Csing szerint csak a kitartó keresés és az ember önmagával való őszinte szembenézése segíthet. Késznek kell lenni arra, hogy a dolgok mélyére ássanak! Az élet egyik legkeményebb kihívása a boldogság megtalálása.

Ha önismereti célból választottad ezt a kártyalapot, akkor neked sem lesz könnyű megtalálnod azt a munkát, amelyre születtél. A jelenlegi feladatod az, hogy gondolkodj el azon, hogy milyen hivatás elégítene ki!

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor a problémádra a munkahelyeden kaphatsz megoldást.

4. Segítőkész emberek és utazás: A csien, avagy magyarul az ég, trigrammal kapcsolható össze a segítőkész emberek és az utazás lap. Ezt leginkább jang jellegű trigramnak tekintik, amit az erővel, az ihlettel, az egyidejűséggel és a bizalommal kapcsolnak össze. A csien arra emlékezteti az embereket, hogy a cselekedeteik alakítják az életet.

Amikor az az ember a helyes úton halad, akkor olyan emberekkel hozza össze az élet, akik angyalként viselkednek, a földi létet mennyországként élik meg, és mindig megtalálják azokat a jeleket, amelyek a helyes irányba terelik őket.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor észre kell venned, hogy segítőkész emberekkel vagy körülvéve, valamint észre kell venned az életedben megjelenő jeleket! Ezáltal rá fogsz jönni, hogy a segítséget mindig a legmegfelelőbb embertől kapod meg, méghozzá pontosan akkor, amikor erre a leginkább szükséged van rá.

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor találkozni fogsz valakivel, aki a támogatóddá fog válni.5. Szerelem és házasság: A Ji Csing tana alapján a házassággal és a szerelemmel áll kapcsolatban a kuan, magyarul befogadó föld, trigram. Tekintve, hogy ez leginkább jin, tehát lágy jellegű trigram, ezért a rugalmassággal, az odaadással és a feltétlen támogatással függ össze, tehát azokkal a dolgokkal, amelyek a szerelemben és a boldog házasságban is fontosak.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor fel kell végre ismerned, hogy a kapcsolatok a kölcsönösségen és a bizalmon alapszanak. Valószínű, hogy többet vársz el, mint amennyit a másiknak adsz. Tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy tényleg mindent megadsz-e a párodnak? Meg kell tanulnod az odaadás leckéjét.

Ha jóslás céljából választottad ezt lapot, akkor a párodon keresztül, vagy az ő kapcsolatai által kapod meg a megoldást a problémádra.

6. Alkotó készség és gyerekek: A Ji Csing a tui, magyarul örömteli tó, trigrammal kapcsolja össze az alkotókészséget és a gyerekeket, valamint arra biztatja az embereket, hogy bátorítsanak másokat önmagukat kiteljesedésére. Ha ezt sikerült elérni, akkor az nekik is örömöt okoz.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor fel kell fedezned a játékra vágyó belső gyermekedet. Amikor nagyon komolyan veszed az életet, akkor azon kaphatod magad, hogy már nem tudsz nevetni. Az életedben most az öröm kap főszerepet, ezért olyan dolgokkal kell foglalkoznod, amelyek igazi örömöt okoznak.

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor kreatív tevékenység útján kaphatsz megoldást a problémádra.

7. A baguá térkép közepe: Semleges területként kezelik a baguá térkép közepét, ahol a jin és a jang egyensúlyban van. Ezt a helyet nem jelöli trigram, hiszen az életnek nincs olyan területe, amellyel összefüggésben állna.

Az élet a központ körül árad. A baguá térkép közepe a föld elemmel áll kapcsolatban, így azt jelzi, hogy az életet szilárd alapokra kell helyezni. A baguá térkép közepe akkor erősödik meg a leginkább, ha az emberek élete egyensúlyba került és elég ideje jut önmaga tökéletesítésére.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor ez a baguá terület rólad szól, önmagad tökéletesítéséről és a személyiséged kiteljesedéséről. A dolgod tehát jelenleg az, hogy elgondolkozz azon, hogy valójában mire vágysz.

Ha jóslási célból választottad ezt a lapot, akkor a problémádat te magad is meg tudod oldani, tehát a választ keresd önmagadban.

8. Gazdagság és siker: A Ji Csing alapján a szun trigrammal áll összefüggésben a gazdagság és a siker. Ez a tanítás a fokozatos, lassú, kockázatmentes, becsületes gyarapodást jelenti. Ha tehát valaki elég időt fordít arra, hogy szilárd alapokra helyezze a vállalkozásét, akkor önismerettel, a felvirágozásba vetett hittel és a türelem jin eredetű erényével gazdagodhat.

Ha ez sikerül, akkor az ember élvezheti a napok örömét, miközben anyagilag szilárdan tekinthet a jövőbe. Ezzel szemben azok a vállalkozások, amelyek kockázatosak és nagy jövedelemmel kecsegtetnek, jang természetűek, az eredményük pedig megjósolhatatlan. A Ji Csing szerint a tisztes, folyamatos gyarapodás a legjobb út a biztos jövő felé.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor mostanában elhanyagoltad az anyagi javak megszerzését, vagy problémáid adódtak ezen a területen. Most félre kell tenned a nagyravágyó terveidet, ugyanis annak jött el az ideje, hogy fokozatos előrelépésekkel kell haladnod az anyagi gyarapodás felé.

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor egy pénzügyi vállalkozás kapcsán kaphatsz megoldást a problémádra.

9. Hír és hírnév: A Ji Csing szerint a li, magyarul terjedő tűz, trigrammal állt összefüggésben a hír és a hírnév, ami futótűzként terjed. Függetlenül attól, hogy valakinek milyen hírét keltik, az az illetővel marad. Amikor valaki törődik a hírnevével, akkor sok barátot szerezhet, ami kedvező lehetőségekkel kecsegtet. Az életben rengeteg dolog múlik azon, hogy mit gondolnak az emberről mások, ezért muszáj gondosan ápolni a kapcsolatokat.

Amikor valaki felégeti maga mögött a hidakat, akkor a magány lesz az egyetlen társa, mert ilyenkor nincs kitől segítséget várnia. A jó hír nagyon fontos, hiszen a hír mindig az ember előtt jár.

Ha önismereti célból választottad ezt a lapot, akkor keveset törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad, amiből sok problémád adódhat a jövőben. Eljött az ideje, hogy azokkal is kulturált viszonyt ápolj, akiket nem kedvelsz, mert nem kizárt, hogy egy napon az ő segítségükre fogsz szorulni!

Ha jóslás céljából választottad ezt a lapot, akkor valaki a jó híredet kelti, ami elhozza neked a szerencsét.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com