Álmodban kaphatsz választ a kérdésedre

Három varázslat, amely segítségével megálmodhatod a választ a téged nagyon foglalkoztató kérdésekre.Alapvetően úgy gondoljuk, hogy alvás közben azért álmodunk, mert az agyunk így dolgozza fel a mindennapi eseményeket. Ugyanakkor előfordul, hogy a tudatalattink üzenetét kapjuk meg ilyenformában, de vannak, akik abban hisznek, hogy az égiek is ezt a csatornát használjak arra, hogy az embereknek jelezzenek.

Ha jelenleg van egy téged nagyon foglalkoztató kérdés, amire szeretnél választ kapni, akkor az alábbi varázslatokkal megkérheted az égieket, hogy adjanak választ az álmaidon keresztül.

Álom gyertyavarázs: Ennél a varázslatnál szükséged lesz 1 darab lila gyertyára, 1 téged ábrázoló fényképre és egy tál vízre. Ha megvannak a kellékek, akkor fogd a gyertyát, amibe karcold bele a kérdésedet!

Ezt követően tedd a fényképedet a tál vízbe, amiből nem kell sok, csak annyi, hogy két ujjnyira ellepje a fotódat. Most állítsd a gyertyát a vízbe, majd még mielőtt meggyújtod, mondd el ezt a varázsigét:

Ez a gyertya a fény a sötétben, keresztül hatol minden mélységen, elérve az elmémet és megvilágítva azt, megvilágítva a válasszal, amit tudni akarok.”

A varázsige után gyújtsd meg a gyertyát, aztán mondd el ezt:Tudni akarom, hogy... (itt tedd fel a kérdésedet), ezért ma éjjel álmomban választ kapok rá.”

A dolgod most már csak annyi, hogy hagyod ott biztonságos körülmények között a kellékeket, és feküdj le aludni! A gyertya, annak méretétől függően, valószínűleg leég a vízig, és kialszik, de az sem baj, ha nem, mert ez nem befolyásolja azt, hogy működni fog-e a varázslat.

Álom-képbűbáj: A varázslathoz szükséged lesz 6 darab fehér gyertyára, 1 téged ábrázoló fényképre, 1 evőkanál galagonyára, 1 teáskanál szerecsendióra, 1 teáskanál szemvidítófűre, 1 kis cetlire és 1 tálkára.

A kellékek összegyűjtése után fogd a cetlit, amire írd le a kérésedet! A fémtálban égesd el a növényeket, majd tedd le köralakban a gyertyákat, és tedd a kör közepére a fényképedet! Tedd magad elé a tálat, amibe a gyógynövényeket tetted!

Most a cetlivel a kezedben mondd el a varázsigét: Háromarcú Hecate, megnyitja az álmok ajtaját és válaszokkal szolgál.”

Ezt követően égesd el a cetlit, aminek hamvait keverd össze a gyógynövényekkel. Amikor ezzel kész vagy, akkor végy egy kicsit belőle a kezedbe, és szórd a fényképen a szemeidre, miközben ezt a varázsigét mondod: Háromarcú Hecate megnyitja az álmok ajtaját és amire kíváncsi vagyok, arra ma éjszaka választ kapok.”

Hagyd éjszakára az oltárodon a kellékeket, amiket másnap kidobhatsz!

Áldott álomszütyő varázs: A varázslathoz szükséged lesz 1 darab fehér gyertyára, 1 kis lila színű zsákocskára, némi macskaszőrre, 1 evőkanál csipkebogyóra, 1 teáskanál macskagyökérre, 1 teáskanál fekete ürömre és 1 papírdarabra. A tündéreknek ajándékba adhatsz például édességet, édes italokat, tejet, mézet vagy magvakat.

Ha megvannak a kellékek, akkor a szertartást kezdd a gyertya meggyújtásával, majd írd le a papírdarabra a kérdésedet! Ezt követően tedd a cetlit a növényekkel a zsákocskába, aminek aztán varrd össze a száját, miközben mondd el ezt a varázsigét:

Van valami, amiről tudnom kell és Morpheus lágy ölében választ is kapok rá.” Mondogasd ezt, amíg összevarrod teljesen.

Ha ezzel kész vagy, akkor fogd a zsákocskát és a tündéreknek szánt ajándékot, amivel menj ki a szabadba. Tedd le egy bokor vagy fa tövébe a zsákocskát és az ajándékot (ha erre nincs lehetőséged, akkor hagyd az oltárodon), majd mondd el ezt a varázsigét:

Tündérek, kedves kis apró népek, ajándékot hoztam nektek és ha kedveteket lelitek benne, úgy arra kérlek, áldjátok meg álompárnámat, hogy holnap éjszaka választ kaphassak a kérdésemre.”

Végül hagyj ott mindent éjszakára! Másnap szedd össze a kellékeket, amik közül a megmaradt ajándékot ásd a földbe, a zsákocskát pedig tedd a párnád alá! Legfeljebb három napig használhatod, utána égesd el, ahogy van!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Ebben a szerencsében lehet részed februárban!

Hol és hogyan érezheted magad mázlistának a tél utolsó havában?

Szerencsés és peches napok februárban

Szerencsés és peches napok februárban

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi vár rád a napokban?

Bonbonnal válthatod valóra a kívánságaidat februárban

Bonbonnal válthatod valóra a kívánságaidat februárban

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Ez lesz a február legfontosabb eseménye!

Ez lesz a február legfontosabb eseménye!

Miért lesz emlékezetes a tél utolsó hava?

Februári számmisztika

Februári számmisztika

Mire számíthatsz a tél utolsó havában a születésed napjához tartozó szám alapján?

Ez a kihívás vár rád a héten!

Ez a kihívás vár rád a héten!

Mivel kell megküzdened a napokban?

Ez lesz a legfontosabb beszélgetésed 2025-ben!

Ez lesz a legfontosabb beszélgetésed 2025-ben!

Kivel ejthetsz meg fontos beszélgetést az évben?

Ezt üzeni az őrangyalod az életedhez!

Ezt üzeni az őrangyalod az életedhez!

Egy számon keresztül kaphatod meg a tanácsot.

Jósmágiák a Tarot és a cigánykártya lapjaival

Jósmágiák a Tarot és a cigánykártya lapjaival

Gyors és könnyű szertartásokkal leshetsz bele az évbe.

http://ujhazak.com