Amerikában tanuló kínaiak kitiltanák az egyetemükre meghívott dalai lámát

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: A kaliforniai San Diego egyetemén tanuló kínai diákok tiltakoznak, mert meghívták a dalai lámát a júniusi diplomaosztó ünnepségre. Az egyetem vezetősége közleményben jelentette be a meghívást, tudatva hogy a 81 éves, Nobel-békedíjas vallási vezető beszédet is mond majd, amelyben "a világegyetemért érzett felelősség és az emberiség szolgálata" fontosságáról szól majd. A meghívás felháborodást váltott ki az egyetemen tanuló kínai diákok körében, szerintük ugyanis a száműzetésben élő tibeti spirituális vezető "elnyomó figura", aki "azzal fenyeget, hogy megosztja az egységes Kínát".

A diákok egy csoportja találkozót kért az egyetem rektorától, hogy próbáljon egyeztetni a vallási vezető beszédéről. Közben az egyetem lapjában cikk jelent meg a meghívás ellen, az egyik közösségi oldalon pedig egyre-másra jelennek meg kínai diákok hozzászólásai, és mindannyian a dalai láma ellen érvelnek. Van, aki szerint a meghívás nem felel meg a "politikai korrektség" elvének, más arról ír, hogy az egyetem e döntésével "nem mutat tiszteletet" kínai diákjai iránt.

Többen pedig úgy vélekednek, hogy éppen az egyetem által hirdetett sokszínűség kerül veszélybe, mert a dalai láma majd politikai véleményt is közöl, és ezzel az intézmény is elkötelezi magát az ő álláspontja mellett. "A dalai láma nemcsak egyszerű vallási vezető, hanem politikai menekült is, aki hosszú idő óta elkötelezte magát az anyaország megosztása és a nemzeti egység lerombolása mellett" - hozta nyilvánosságra közleményét pénteken a Kínai Diákok és Oktatók Szövetsége, amely a San Diegóban tanuló kínai egyetemisták egyik szervezete.

Az egyetem azonnal kommünikét tett közzé, amelyben leszögezi, hogy szó sem lehet a dalai láma meghívásának visszavonásáról, és hangsúlyozza, hogy az egyetem mindig is a nyílt viták és eszmecserék fóruma volt. Az ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a diplomások és családjaik meghallgassák "az elmélyülés és az együttérzés" üzenetét - írták.

A Kaliforniai Egyetemen - amelynek egyik kampusza San Diegóban van - 3500 kínai diák tanul, valamennyien teljes tandíjat fizetnek. Kommentárok emlékeztetnek rá, hogy 2008-ban a Londoni Egyetemnek bocsánatot kellett kérnie a kínai kormánytól, mert díszdoktorrá avatta a dalai lámát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Januári jóslat

Januári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miben lehet részed a hét utolsó két napján?

Varázslatos advent

Varázslatos advent

Könnyű és gyors szertartások aranyvasárnapra.

Év végi jóslat

Év végi jóslat

Így alakulhat az utolsó pár nap!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Életed mely területén világosodhatsz meg?

Varázsolj békés karácsonyt!

Varázsolj békés karácsonyt!

Szertartások, amelyekkel biztosíthatod a nyugodt ünnepeket.

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Mire számíthatsz a számmisztika szerint?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

http://ujhazak.com