Angyali varázslatok, amelyek által már a hónapban valóra válhat a kívánságod

Gyors és könnyű mágiák, amelyekkel az égiek segítségét kérheted.Bár az angyalok láthatatlanok, mégis igyekeznek segíteni, így például abban is, hogy az emberek kívánságai valóra váljanak. Ha te is szeretnéd, hogy valamely vágyad, ami lehet például munkával, egészséggel, anyagiakkal, vagy szerelemmel kapcsolatos, valóra váljon még a hónapban, akkor nyugodtan végezd el az alábbi angyali varázslatok bármelyikét, majd légy türelmes és higgy benne, hogy az égiek dolgoznak a kívánságod teljesítésén!

Kívánságüveg varázs: Ha ezzel az angyali varázslattal kérnéd meg az égieket, hogy váltsák valóra a kívánságodat, akkor szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 papírra és tollra, mákra, rizsre és befőttes üvegre.

A kellékek előkészítése után gyújtsd meg a fehér gyertyát, majd írd rá a papírra a kívánságodat, amit aztán tégy a befőttes üvegbe. Ezután öntsd fel mákkal és rizzsel az üveget, amit tetszés szerint díszíthetsz angyali jelképekkel.

Zárd le a befőttes üveget, majd fogd a kezedbe és mondd el az alábbi varázsigét:

„Hívom angyalaimat, hívom azt, aki a legjobban segíthet, hogy siessen segítségemre és teljesítse a hónapban kérésemet.”

Most fogalmazd meg a kívánságodat, aztán folytasd a varázsigét:

„Amikor a mák és a rizs találkozik és megzörrenek a szemek, annál közelebb jön hozzám kívánságom.”

Ha elmondtad a varázsszavakat, akkor végeztél is. A dolgod mostantól csak annyi, hogy naponta rázd meg a befőttes üveget legalább egyszer, méghozzá addig, amíg be nem teljesül a kívánságod.

Angyali földvarázs: Ahhoz, hogy elvégezd ezt az angyali varázslatot, szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 papírra, tollra és magvakra. Ha előkészítetted a kellékeket, akkor menj ki a szabadba, ahol válassz egy tetszőleges helyet, majd ott gyújtsd meg a fehér gyertyát.

Ezután írd rá a papírra a kívánságodat, majd áss egy kis gödröt, amibe helyezd el a papírt, amire aztán szórj egy nagy maréknyi általad választott magvat úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Föld Angyala, vedd magadhoz kívánságomat, vedd magadhoz az életet adó magvakat és adj életet még a hónapban az én vágyamnak is.”

Bátran fogalmazd meg hangosan a kívánságodat, majd végül temesd be a gödröt.

Babérlevél mágia: Ha ezzel a gyors és könnyű angyali mágiával szeretnéd megkérni az égieket arra, hogy még ebben a hónapban teljesítsék a kívánságodat, akkor szükséged lesz 1 sárga gyertyára és 1 babérlevélre.

Ha megvannak a kellékek, akkor csak annyit kell tenned, hogy felírod egy szóval a kívánságodat a babérlevélre. Ezután gyújtsd meg a sárga gyertyát, majd annak lángjával a babérlevelet és mondd el az alábbi varázsigét:

„Ne csak álom legyen, hanem valóság is, drága angyalok, még a hónapban teljesítsétek kérlek kívánságomat.”

Égesd el a gyertya lángjával a babérlevelet úgy, hogy közben végig gondolj a vágyadra, amit mondj ki hangosan is!

Angyalgyertya mágia: Ha úgy döntöttél, hogy ezzel a gyors és könnyű mágiával kéred az angyalok segítségét, akkor szükséged lesz 1 olyan színű gyertya, ami legjobban illik a célodhoz. Ehhez itt találsz segítséget:

Hétfő – álom, nőiesség, asztrálutazás, spiritualitás-spirituális képességek-harmadik szem (lila).

Kedd – szex-szexualitás-szenvedély (piros).

Szerda – bölcsesség-intellektualitás (lila/kék), gyógyítás (zöld), kreativitás (narancssárga).

Csütörtök – szerencse, anyagiak-bőség (zöld/arany).

Péntek – romantikus szerelem (rózsaszín), szeretet (rózsaszín), barátság (rózsaszín), szépség (rózsaszín), harmónia (zöld), igaz vagy vad, nagy szerelem (piros).

Szombat – védelem, elhárítás (kék/fekete).

Vasárnap – siker (zöld/arany), egészség (zöld), gyermekáldás (zöld/arany), vitalitás-erő (narancssárga) béke-nyugalom (fehér/zöld).

Ha megvan a gyertya, akkor karcolj bele egy angyali szimbólumot. Ha egy konkrét angyaltól kérsz segítséget, akkor karcold a nevét is a gyertyába, amit akár szenteltvízzel is meghinthetsz, ha akarod. Amikor úgy érzed, hogy lelkileg felkészültél a varázslatra, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd mondd el az alábbi varázsigét:

„Szeretett angyalom, hozzád fordulok (itt a saját nevén is szólíthatod). Gyors segítségre lenne szükségem, add meg kérlek, hogy vágyam még a hónapban teljesülhessen.”

Most fogalmazd meg hangosan és világosan, hogy pontosan mi a kívánságod, amit jó, ha elképzelsz. Ezután csak égesd végig a gyertyát, és végeztél is.Madárvarázs: Ahhoz, hogy ezt a gyors és könnyű mágiát elvégezd, szükséged lesz 1 sárga gyertyára és 1 nagy tál madáreleségre. Ha előkészültél a varázslatra, akkor gyújtsd meg a sárga gyertyát, majd fogd a kezedbe a nagy tál madáreleséget és mondd el az alábbi varázsigét:

„Legyenek áldottak ezek a magvak, jelképei vágyamnak. Áldják meg őket az angyalok, hogy mire a madarak felcsipegetik, addigra megérkezik hozzám kívánságom is.”

Most fogalmazd meg hangosan és pontosan a kívánságodat, méghozzá úgy, hogy közben képzeld el, hogy teljesül. Ezután csak annyit kell tenned, hogy minél előbb helyezd el a madáreleség a szabadban.

Egyszerű levélmágia: Ha ezzel a gyors és könnyű mágiával szeretnéd megkérni az angyalokat arra, hogy még ebben a hónapban teljesüljön a kívánságod, akkor szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 papírra, tollra és fémtálkára.

Ha előkészítetted a kellékeket, akkor gyújtsd meg a fehér gyertyát, majd fogd a papírt, amire írd le a lehető legpontosabban a kívánságodat. Ha ezzel kész vagy, akkor hajtsd össze a papírt, hogy könnyebben elégjen.

Amikor úgy érzed, hogy lelkileg felkészültél, akkor gyújtsd meg a papírt a gyertya lángjával úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Uriel, a Tűz Angyala, lehelj életet a kívánságomba, hogy még a hónapban teljesüljön a vágyam.”

Azt követően, hogy a papír elégett, szórd ki a szélbe annak hamvait, és ezzel kész is vagy.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com