Az Akasha krónika és az angyalok

Létezik egy könyvtár, ahol a Föld minden emberéről található információ, amelybe lejegyezték a múltat, a jövőt és az előző életeket.bookMerengő pillanatainkban biztos, hogy már eljátszottunk a gondolattal, hogy az életünk valójában micsoda. Lehetséges, hogy csak egy könyv szereplői vagyunk? Esetleg a világ összes istene közösen találja ki nekünk a feladatokat, és egymással fogadnak, hogy megoldjuk-e azokat, vagy elbukunk? Talán leírták valahova a múltunkat, a jövőnket, és mi csak egy előre megírt forgatókönyv szereplői vagyunk?

Ha az utolsó elméleten filozofáltunk, akkor beletrafáltunk az igazságba, mert léteznek ilyen könyvek, az Akasha krónikák, amelyben minden ember előző életeit, múltját, és jelenét lejegyezték. Ám ebbe a könyvbe csak kevés beavatott pillanthat bele.

A régi monda szerint, az Akasha könyvtárat Asóka indiai császárnak köszönhetjük, akinek a nevét, ha szanszkrit nyelven visszafelé olvassuk, akkor az Akasha szót kapjuk. A császár története arról szól, hogy Asóka megelégelte a véres hadjáratokat, és nekilátott annak, hogy életre hívja a világ legnagyobb könyvtárát, amelybe az univerzum minden kulturális és tudományos ismeretanyaga feljegyzésre került.

Az indiai nép napjainkban is hisz benne, hogy ez a könyvtár létezik, és a Himalája belsejében kell keresni. Az Akasha keresésére induló kutatók, és régészek azonban még nem találták meg a könyvtárat.

Arra tehát nincs bizonyíték, hogy létezik-e az óriási bibliotéka, de az ellenkezőjére sincs. Amíg ez nem tisztázódik, addig is nagy kérdés, hogy ilyen mérhetetlen és hatalmas misztikus tudással, Istenen és a szellemvilágon kívül, rendelkezhet-e valaki.

angelAnnyi biztos, létezik egy olyan energia, amivel együtt születünk le. Ennek a neve az Akasha, aminek a lejegyzett változata az Akasha krónika, amiben szerepel az, ami volt, ami van, és ami lesz. Arról szól, hogy kik vagyunk és ki mindenkik voltunk már a bolygón. Emellett a krónika tartalmazza azokat a lehetőségeinket is, amik bennünk várnak arra, hogy éljünk velük.

Ezt a krónikát úgy képzeljük el, mint egy energiamezőt, ami szimbólumok, képek, és formák alakjában őrzi az információkat. A könyvtár kulcsát Uriel kapta meg Istentől. Az arkangyalon kívül, a Krónika Urai fénylények őrzik és vezetik a könyvtárat. Ők azok, akik gondoskodnak az Akasha krónikák biztonságáról és sértetlenségéről.

A fénylények döntenek arról is, hogy ki milyen információt hívhat le. Jó hír, hogy, mint mindig, most is számíthatunk az őrangyalunkra, ugyanis ők hozzáférhetnek a krónikákhoz, és információt szerezhetnek belőlük.

Természetesen az angyalaink nem fognak elénk állni, hogy nyíltan megmondják, hogy mit csináljunk, hanem vezetni fognak minket az utunkon, és megsúgják a tanácsaikat a problémáinkra, amennyiben segítséget kérünk tőlük.

Az emberek közül eddig csak nagyon kevesen férhettek hozzá az Akasha Krónikákhoz. A leghíresebb látogató az osztrák Rudolf Steiner volt. Ő többször is belepillanthatott a Krónikába. Erről könyvet is írt „Akasha krónika” címmel.

Steineren kívül Edward Cayce amerikai látó, és a Ciprusi Mágus, Daszakolsz is beleolvashatott az Akasha Krónikákba, és kérhetett információkat a könyvtárból.

Az Akasha Krónikákat két részre oszthatjuk. Az elsőből megismerhetjük az egész világegyetemet átfogó pontos nyilvántartást, ideértve minden dimenziót, nemcsak a szellemit. Megtudhatjuk belőle az egész emberiség múltját, jelenét és jövőjét.

A második részben az áll, ahol a Földön élő összes ember számára kialakított blokk található. Ezt úgy képzeljük el, mint egy irattárat, ahol rengeteg kis rekesz van, és ezek mindegyikében egyenként benne van minden lélek története.

akashaMindent összevetve az Akasha Isten könyvtára, amiben minden megtörtént és még meg nem történt esemény energiája létezik. A sorsunk tehát előre meg van írva, hiszen a jövőben azért következik be valami, mert a múltbéli cselekedetünkkel azt okoztuk.

Ennek a folyamatnak a célja a tanulás, tapasztalás, ám nem kell egyedül végigmennünk az utunkon, mert segítséget kérhetünk az angyalainktól. Amikor úgy érezzük, hogy elvesztünk, akkor folyamodunk hozzájuk tanácsért.

Az angyalok ugyanis biztos, hogy mindig a helyes, számunkra előírt, illetve megírt útra terelnek minket, mert ők ismernek minket a legjobban, tehát a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, azaz az Akashánkat. Bízzunk benne, hogy mindig a megfelelő helyen és időben leszünk, és sikeresen beteljesítjük vállalt sorsunkat.

Még mielőtt elkeserednénk, hogy megint egy olyan titkos információról hull le a lepel, amihez az emberiség nem férhet hozzá, meg kell jegyeznünk, hogy néha mi is kapunk sugallatokat az Akashánkból.

Gondoljunk csak az álmainkra és a semmiből támadt sugallatokra. Ezekben az esetekben kapunk információkat a krónikánkból, úgyhogy jól figyeljünk oda ezekre!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com