Az angyalok életmentő tanácsai a depresszióval küzdőknek

Hét angyal útmutatása segíthet kilábalni a sötét időszakból.Beköszöntött az ősz, amivel együtt szóba kerül a depresszió, mert az egyre borongósabb, szürkébb, hűvösebb idő elkeserítheti azokat, akik nem készültek fel elég tudatosan az új évszakra. Az emberek egy másik csoportját nem a szezonális depresszió bántja, mert őket az év más időszakában is lelki gondok nyomasztják, amik ősszel felerősödnek.

Legyen szó bármelyik fajta depresszióról, az angyalok biztos, hogy megpróbálnak segíteni abban, hogy az emberek kilábaljanak belőle. Íme hét angyal életmentő útmutatása!

Chamuel arkangyal üzenete: Az angyal szerint biztos, hogy nem vagy egyedül ebben az időszakban, amelyben támaszkodj jobban a szeretteidre. Ha párod nincs, akkor barátaid és rokonaid biztos, hogy vannak.

A világon senki sincs egyedül, hiszen még a legmagányosabb ember is talál társat a nehéz időkben, ám előfordulhat, hogy ezt nem veszi észre. Ráadásul a mai világban még könnyebb a barát szerzés, hiszen a virtuális tér is nagy segítség lehet ebben.

Chamuel azt tanácsolja, hogy keress hozzád hasonlókat, valamint kéri, hogy engedd, hogy mások segítsenek talpra állni.

Kapaszkodj beléjük, miközben te magad is segíts nekik, mert a világon az az egyik legjobb gyógyír, ha a legjobb tudásod és lehetőségeid szerint segítesz.

Kölcsönösen erősítsétek egymást! Ne csak azt várt, hogy rajtad segítsenek, hanem adj te is szeretet, segítséget, támogatást, kedves szavakat. Hidd el, hogy ugyanannyit kapsz vissza, amennyit adsz, de talán még többet is.

Haniel arkangyal üzenete: A figyelmed ne arra irányuljon, amid nincs! Ne arra koncentrálj, hogy nem vagy boldog, nincs elég pénzed, munkád vagy szerelmed! Felejtsd el ezeket, mert csak arra jók, hogy még jobban tápláld a hiányérzeted.

Haniel kéri, hogy kezdj arra fókuszálni, amid van, és adj azért hálát!

Ezt akár azért is megteheted, amid még nincs, de szeretnéd, ha lenne. Csak jelentsd ki, hogy már megvan. Például lehet, hogy most boldogtalannak gondolod magad, de kezdd el ismételgetni, hogy boldog vagy, érezd, hogy az vagy!

Ha párt akarsz, akkor jelentsd ki, hogy van párod, hiszen a világon mindenkinek van, és hamarosan találkozni fogsz vele. Amennyiben nem arra koncentrálsz, amid nincs, hanem arra, amid van, akkor annál többet kaphatsz abból.Anael arkangyal üzenete: Szeress, mert attól, hogy depressziós vagy, még nem válsz erre képtelenné. Ilyenkor legfeljebb nem akarsz szeretni, pedig pont ilyenkor kellene még jobban ezt tenned. Szeresd a párodat, a családodat, a barátaidat, az embereket, az állatokat! Minél több szeretet adsz ilyenkor, annál többet kapsz vissza, ami segíteni fog talpra állni.

Ha depressziós vagy, akkor nem a megvonás a megoldás, ahogy annak sem ez a titka, hogy többé ne törjék össze a szívedet. Az sem fog rajtad segíteni, ha magadba fordulsz, elhanyagolod a tehetséged, vagy lemondasz mindenről. Anael arra kér, hogy amikor késztetést érzel valamire, akkor tedd annak az ellenkezőjét, és szeress!

Rafael arkangyal üzenete: Jobb, ha tudatosítod magadban, hogy amennyiben állandóan azt mondogatod magadnak, hogy depressziós vagy, akkor az is leszel. Ugyanez igaz arra, ha azt ismételgeted, hogy szerencsétlen vagy, nincs tehetséged, semmi sem fog összejönni.

Rafael figyelmeztet, hogy a kudarcélmények hatására te kezdted szuggerálni saját magad, aminek eredményeként bevonzod a rosszat. Figyelj oda a gondolataidra, és arra, amit állítasz!

Gábriel arkangyal üzenete: Kérj útmutatást, segítséget Istentől és az angyaloktól! Az ima erőt ad, mert annak során kimondod azt, amitől szeretnél megszabadulni, ezzel pedig rálépsz a gyógyulás útjára.

Az imádkozással megkezdődik az elengedés folyamata, mert tudatosítod magadban, hogy mi az, amitől meg akarsz válni. Ugyanakkor azt is foglald bele az imádba, amire szükséged van. Lehet ez erő, támogatás, fény, hit, remény, segítség, egy jó barát.

Fontos, hogy konkrétan fogalmazz, mert egy szenvedéllyel, kellő hittel elmondott imának olyan hatása van, mintha frissítették volna a lelked. Hidd el, hogy nem vagy egyedül, az égiek, angyalok melletted állnak és biztonságban vagy. Így ki tudsz lábalni a depresszióból.

Mihály arkangyal üzenete: A depresszió ellen mindenképpen tenned kell, mert nem hagyhatod, hogy belesüppedj ebbe az állapotba! Már túl vagy azon, hogy meg kell élned a depressziót, úgyhogy ideje kimásznod, fel kell küzdened magad belőle.

Amikor negatív gondolataid, érzéseid támadnak, akkor küzdj azok ellen! Tartsd magad a fényben, a pozitivitásban! Ha teret adsz a depressziónak, akkor azzal azt mondod, hogy uralkodjon el feletted, a depressziónak pedig ezt nem kétszer mondani.

Jegyezd meg, hogy a depressziótól csak az szenvedhet tartósan, aki szenvedni akar, ugyanis ez csak választás kérdése. A legjobb választásod az, ha valamivel lekötöd a figyelmed, mert így látni fogod, hogy egyszerűen elfelejtesz depressziós lenni.Uriel arkangyal üzenete: Akár a jelenben, vagy sokkal korábban, de veszteség, kudarc, csalódás éri azt, aki depresszióba esik. Az ilyen események azonban mindig üzenetet tartalmaznak, ezért a te dolgod az, hogy elgondolkozz azon, hogy mire akarja felhívni a figyelmed a depresszió.

Lehet, hogy nem bízol eléggé magadban? Talán egy rossz szokásodra hibádra akar rámutatni? Esetleg új életet kellene kezdened? Féltékeny és irigy vagy? Azt hiszed, hogy a pénztől szebb és jobb lesz az életed?

Nézz mélyen magadba, mert akkor meg fogod találni a depressziód okát. Vedd tudomásul, hogy miről van szó, mert akkor a gyógyulásod kezdetét veheti. Az elfogadás után a gyakorlás a következő feladatod. Élned kell a változtatás lehetőségével.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Mit terveznek ellened a sötét erők 2018-ban?

Mit terveznek ellened a sötét erők 2018-ban?

Nüx, a görög mitológia éjszaka és sötétség istennője elárulja, hogy mivel próbálnak megerősíteni a sötét erők 2018-ban.

Halott kalóz szelleméhez ment hozzá Amanda Teague

Halott kalóz szelleméhez ment hozzá Amanda Teague

Az 1700-as években meghalt Jack személyében találta meg az igazit a 45 éves ír nő.

Ismerd meg a házad atmoszféráját a számmisztika segítségével!

Ismerd meg a házad atmoszféráját a számmisztika segítségével!

A házszámból kiderül, hogy hogyan hat az emberre az épület energiája.

A Nagy Kutyaszellem jóslata a Kutya évére

A Nagy Kutyaszellem jóslata a Kutya évére

2018-ban mi lesz a legkirívóbb esemény az életedben?

Mit kerülj el és mi lehet fontos a számodra a közeljövőben?

Mit kerülj el és mi lehet fontos a számodra a közeljövőben?

Válassz egy lapot a lenti képről, hogy megkaphasd a különleges jóslatot!

Hét őrültség, amiben régen még hittek az emberek

Hét őrültség, amiben régen még hittek az emberek

A vörös hajúak vámpírrá változnak a haláluk után, a gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát, de anno abban is sokan hittek, hogy gonosz lelkek laknak a kelbimbóban.

Életed mely területén ér megvilágosodás 2018-ban?

Életed mely területén ér megvilágosodás 2018-ban?

Héliosz, a Nap isten elárulja, hogy mire fogsz rádöbbenni ebben az évben.

Kérj angyali áldást a vágyaid beteljesüléséhez!

Kérj angyali áldást a vágyaid beteljesüléséhez!

Válaszd ki a 2018-as célodhoz leginkább megfelelő angyalmágiát!

Milyen karmikus adósságot kell visszafizetned?

Milyen karmikus adósságot kell visszafizetned?

Halaliel, a Karma Arkangyala elárulja, hogy milyen tartózást kell rendezned 2018-ban.

A karriered terén mit hozhat 2018?

A karriered terén mit hozhat 2018?

Fejlődést, új munkát, esetleg több pénzt jósol neked a számmisztika az idei évre?

http://ujhazak.com