Az angyalok márciusi üzenetei

A hónap öt legfontosabb feladata, hogy sikeres és elégedett tavaszunk legyen. Végre elkezdődött az év egyik legkedveltebb időszaka, a tavasz, amikor egyre több a napsütés, később sötétedik, az embereknek pedig láthatóan jobb a hangulata. Habár a március beköszöntével ránk törhet a tavaszi fáradtság, erre mégsem lesz időnk, mert a hónap angyala, Malchidiel öt fontos feladat teljesítését várja el tőlünk, annak érdekében, hogy a legsikeresebben és legelégedettebben teljen az évszak.

Ideje elvetni a magokat: Az előző hónapban az volt a dolgunk, hogy kigondoljuk, megtervezzük azokat a céljainkat, vágyainkat, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Márciusban eljött az ideje annak, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket.

Malchidiel kéri, hogy ne halogassuk az alapok lefektetését!

Keressünk új állást, küldjük el az önéletrajzunkat, iratkozzunk be egy tanfolyamra, indítsuk el a vállalkozásunkat, vagy vessük bele magunkat a párkeresésbe.

Legyen bármi az álmunk, az biztos, hogy most jött el az ideje az aktív megvalósításnak. Keressük a legjobb lehetőségeket, amelyeket ragadjunk meg! Ne féljünk, mert az angyalok segíteni fognak, ahogy csak tudnak. Tegyük a dolgunk, hogy ők is tehessék a sajátjukat!

Áldozzunk a Tavasznak: Malchidiel arra emlékeztet, hogy nem elég csak tervezni, hanem cselekedni is kell. Ha szeretnénk bebiztosítani a Tavasz Angyalainak a segítségét, akkor áldozzunk! Ha az idő engedi, akkor ajándékozzuk meg a természeti lényeket, akiknek vigyünk ételt, italt, virágot, esetleg más ajándékot.

Ennek a feladatnak a teljesítéséhez nem kell messzire mennünk. Ha van kertünk, akkor ott is áldozhatunk. Az is jó ötlet, ha egy napsütéses vasárnapon elkirándulunk. Az áldozat azért fontos, mert áldásfakasztó, tehát általa megkaphatjuk azt az erőt, ami segít eljutni a célunkhoz, és általa megteremthetjük a boldogságunkat, bőséget.

Söpörjük ki az elhalt energiákat: Nem véletlen, hogy ezt a feladatot minden évben kitűzik elénk az angyalok, hiszen ők tudják, hogy a tavaszi nagytakarítás nagyon fontos, mert ezzel kiseperjük a negatív energiát az otthonunkból.

Márciusban el kell tüntetnünk a tél megmaradt emlékét, ezért a tisztaság mellett a rendrakás is elengedhetetlen. Miközben a lakásunkat rendezzük, aközben a lelkünkkel ugyanezt tesszük. Emellett a frissen érkező energia szabad áramlása is fontos. Ne hagyjuk, hogy a régi, megunt, felesleges holmik blokkolják azt, hogy megkapjuk az új és vágyott dolgokat! Erősítsük meg a kapcsolatainkat: Februárban az volt a dolgunk, hogy lezárjuk a nem működő, mérgező emberi kapcsolatainkat. A tavasz első havában azt kéri Malchidiel, hogy ápoljuk, erősítsük meg a megmaradt, egészséges kapcsolatokat.

Törekedjünk arra, hogy többet találkozzunk a szeretteinkkel, barátainkkal, akikkel töltsünk minőségi időt, beszéljünk velük őszintén, az érzéseinket pedig merjük kimutatni. Márciusban vegyünk részt aktívan a kapcsolatainkban, amiket erősítsünk, harmonizáljunk! Ez azt is jelenti, hogy közvetítsük a szeretetet, barátságot, őszinteséget, türelmet, segíteni akarást, mert akkor ezt fogjuk visszakapni az emberektől és az égiektől.

Hívjuk meg az otthonunkba a tavasz angyalait: Utolsó feladatként hívjuk meg az otthonunkba a tavaszt és az évszak angyalait. Ezt úgy tehetjük meg, hogy vegyük elő a tavaszi dekorációt, amiből újat is készíthetünk.

Öltöztessük virágokba, színes díszekbe az otthonunkat! Ha szeretnénk, akkor tegyünk ki angyalszobrocskákat, de más módon, például szertartással, is meghívhatjuk őket a lakásunkba, hogy áldják meg azt és a házban élőket. Az angyalok jelenléte jótékony és teremtő energiát teremthet az otthonunkba, ami szerencsét, szeretetet és békességet idézhet elő.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com