Az angyalok szeretetét érezhetjük, ha a mélyponton is érnek kellemes meglepetések
Öt jele annak, hogy milyen kiváltságokkal jár az angyali szeretet.Talán igazuk van azoknak, akik szerint nem kérdés, hogy az angyalok feltétel nélküli szeretettel fordulnak az emberek felé, ám erre nem vehetünk mérget, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy csak a munkájukat végzik, parancsot teljesítenek, a legendákból pedig tudjuk, hogy nem minden angyal szereti a munkáját.
Az őrangyalok szeretetét leginkább akkor felejtjük el, ha depressziós, tragikus, balszerencsés időszakot élünk, pedig az angyali szeretet ilyenkor is megnyilvánul. Erre a következő öt jel utal.
Érezzük, hogy figyelnek: Amikor olyan érzésünk támad, mintha figyelnének, de nem látunk senkit magunk körül, viszont kellemes melegség önt el, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az angyalok vigyáznak ránk, meghallgatják az imáinkat, a rossz napokon pedig átölelnek.
Az is lehetséges, hogy nem ennyire egyértelmű a jel, mert csak azt érezzük, hogy velünk soha nem történhet semmi baj, és azt tapasztaljuk, hogy mindig jó események történnek velünk. Ilyenkor tudat alatt tisztában vagyunk azzal, hogy valamilyen védelem alatt állunk, gondoskodnak rólunk és útmutatást is kapunk.
A mélyponton is érnek kellemes meglepetések: Az is az angyali szeretet egyik megnyilvánulása, ha amikor nagyon rossz időszakot élünk meg, depresszióba esünk, negatív gondolatok kergetik egymást a fejünkben, és elhitetjük magunkkal, hogy velünk semmi jó nem történhet többé, akkor váratlanul jön egy pozitív lökés, és történik valami jó.
Ugyanerre utal, ha hirtelen megoldást találunk a problémáinkra, esetleg jön egy ismerős, aki talpra állít, de az is előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra, vagy legkésőbb másnapra, úgy eltűnnek a rossz érzéseink, mintha soha nem lettek volna, és újra pozitívak lesznek a gondolataink.
Ilyenkor mindig az angyalok segítenek ki a gödörből, vagy úgy intézik, hogy legyen egy ember, aki segít nekünk a fizikai világban.Szerencsésnek vallhatjuk magunkat: Az angyali szeretet jele, ha alapvetően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, még akkor is, ha esetleg nincs nagy vagyonunk, mert például a párkapcsolatunkkal, gyerekeinkkel fogtuk meg az isten lábát, a rokonságunk él és egészséges, sőt, néha pénzt találunk, vagy nem várt kedvezménnyel utazhatunk el álmaink országába. A lényeg tehát az, hogy ha valaki megkérdezné, akkor azt válaszolhatnánk, hogy szerencsések vagyunk az életben.
Mindig elkerülnek az igazán rossz dolgok: Ha körülölel az angyali szeretet, akkor az valamilyen szintű védelmet is jelent, mert még az angyalok sem óvhatnak meg mindentől, hiszen akkor kimaradna az életünkből a tanulás, a tapasztalás és a fejlődés.
Az angyalok mégis próbálnak megvédeni a legdurvább dolgoktól, így például a komoly balesetektől. Az angyali szeretetre utalhat, ha például elérjük a korábbi villamost, majd a hírekben halljuk, hogy az a járat, amivel eredetileg utaztunk volna, balesetet szenvedett. Az is jel, ha nem minket, hanem a mellettünk ülőt lopják meg.
Az ilyen helyzetekben gyakran elmerengünk azon, hogy „mi lett volna, ha”. Legközelebb a gondolkodás közben ne felejtsünk el köszönetet mondani az angyaloknak, amiért megóvtak minket a bajtól!
Gyakran kapunk jeleket: Ha fohászkodunk érte az égiekhez, akkor megkaphatjuk, a kért jeleket, de előfordul, hogy az angyalok kérés nélkül is megadják az útmutatást, hogy a helyes irányba tereljenek, hiszen ők ismerik a sorsunkat, és a legjobbat szeretnék nekünk.
Talán eszünkbe se jut, hogy az angyalok dolgoznak a háttérben, mert csak az tűnik fel, hogy túl sok a véletlen egybeesés, ezért követnünk kell a jeleket. Nyugodtan elhihetjük, hogy ilyenkor az angyalok szeretete üzen jelképeken, számokon, esetleg álmokon keresztül, vagy egy emberrel találkozunk minden nap, és az ő mondanivalója alapján kezdünk gyanakodni, hogy valaki üzenni próbál.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások