Az Ég Úrnője segíthet a küldetésed nyári teljesítésében
Inanna útmutatásával elérheted az álmaidat az évszakban.
A summér mitológia egyik legkedveltebb és legkülönlegesebb égi személyisége Inanna. Az istennők között ő volt az egyetlen, aki maga hajtotta az égi bárkáját, amivel akár harcba is szállt, ha erre kényszerítették.
Inanna segítségével te is harcossá válhatsz, hogy az álmaidért küzdj, valamit rájöjj, hogy merre kell indulnod az életben ezen a nyáron. Ha szeretnéd megkapni az istennő útmutatást, akkor koncentrálj erősen és a belső hangodra hallgatva válassz egy lapot az alábbi nyolc közül, majd olvasd el az Ég Úrnője neked szóló üzenetét!1. Ha a megérzésed azt súgta, hogy az első kártyalapot válaszd, akkor Inanna szerint a küldetésed az a nyáron, hogy keress új utakat, amiket mutass meg másoknak is! Ebben az időszakban lehetőséget kapsz arra, hogy új módszereket alkoss, vagy feltalálj valamit, aminek mások is hasznát vehetik.
Az Ég Úrnője azt is üzeni, hogy a döntések és az azzal járó felelősség a te feladatod, úgyhogy soha ne hárítsd másokra! A remek ambícióidat fordítsd a karriered erősítésére, valamint vedd át az irányító szerepét a hivatásodban és a magánéletedben is!
Inanna arra kér, hogy ne légy önző és hatalmaskodó, a döntéseidet pedig semmiképpen se kapkodd el! Igyekezz magas szintre emelni a diplomáciai készségedet, mert ezzel megsokszorozhatod annak az esélyét, hogy jelentős sikereket arass a nyáron.
2. Inanna azt üzeni neked a második kártyalapon keresztül, hogy a nyáron teljesíthető küldetésed az, hogy a saját érdekeid alapján jólétet teremts magadnak, majd amikor ezzel megvagy, akkor segíts azoknak, akik egyedül nem boldogulnak ezzel a feladattal.
Az Ég Úrnője szerint lényeges, hogy egy olyan szerepet vállalj, amely a nagyobb közösség érdekében próbál eredményt és sikert elérni. Már felfigyelhettél arra, hogy ahogy idősebb leszel, úgy az anyagiak utáni vágyat felváltja a szellemi tudás iránti igény, ám ennek megszerzéséhez az kell, hogy rengeteg élettapasztalatot gyűjts, valamint meg kell szüntetned a kiszámíthatatlan érzelmi ingadozásaidat, mert csak így teljesítheted az életfeladatodat!
3. Amennyiben a harmadik lapot súgta a belső hangod, akkor Inanna azt üzeni neked, hogy a nyáron teljesíthető küldetésed az, hogy maximálisan használd fel a szervező és irányítóképességedet, de akár a jelentős gazdasági és hatalmi ambícióidat is bevetheted arra, hogy hatalomra kerülj.
Ugyanakkor az Ég Úrnője óvatosságra is int! Soha ne élj vissza az élet által felkínált lehetőségekkel, mert könnyen fordulhat a kocka, és pillanatok alatt kudarcot vallhatsz, ha nem a közösség érdekében cselekszel!
Nyáron tehát az számít, hogy nemes célra fordítsd a felhalmozott anyagi javaidat és a tehetségedet, valamint segíts mások problémáinak megoldásában, amikor tudsz! Inanna azt is üzeni neked, hogy kiemelkedő sikereket azokon a területeken érhetsz el, ahol nagyobb embercsoportokért és magas szinten munkálkodhatsz.
4. Ha a megérzéseid alapján a negyedik kártyalapot választottad, akkor Inanna szerint a nyáron teljesíthető küldetésed az, hogy remek társsá válj a hivatásodban vagy a magánéletedben. Megfelelő önuralommal, diplomatikus viselkedéssel és remek önfegyelemmel válhatsz valaki nélkülözhetetlen segítőjévé a munkában, és igazi lelkitárssá a magánéletben.
A dolgod nem az, hogy egyedül érj el sikert valamiben, hanem az, hogy másokat támogass abban, hogy learassák a babérokat, még akkor is, ha olykor úgy érzed, hogy te érdemelnéd meg az adott siker elérését.
Az Ég Úrnője útmutatása alapján akkor viheted sokra, ha másokat segítesz a céljaik eléréséhez, ugyanis ez elégedetté fog tenni.5. Ha a nyolc kártyalap közül az ötödiket választottad, akkor Inanna azt üzeni neked, hogy a nyáron tejesíthető küldetésed az, hogy minden egyes nap használd az olyan veled született képességeidet, mint a türelem, az odafigyelés és a munkabírás, valamint a saját problémáid megoldása mellett akár mások gondjaira is találhatsz választ.
Az Ég Úrnője úgy látja, hogy a szociális érzékenységed elég nagy, emiatt nem tudsz elsétálni mások mellett úgy, hogy gondolatban ne próbálj segíteni. A hűség és a megbízhatóság nagyszerű tulajdonságod, ezért biztos, hogy olyan munkát vállalsz, amelyben sokáig kitartasz.
Inanna szerint hasznos dolgokat fogsz véghezvinni, valamint kamatoztathatod a szellemi tudásodat, a szerelemben pedig úgy választasz párt, hogy a kapcsolat örökre szóljon.
6. A hatodik lapon keresztül azt üzeni neked Inanna, hogy a nyáron teljesíthető küldetésed az, hogy a csodás személyiségeddel, pozitív hozzáállásoddal segíts másokon, és add tovább a szinte állandó jó hangulatodat!
Az Ég Úrnője szerint jellemző rád, hogy bármibe kezdesz, azt sikerre viszed, ám előfordul, hogy elbizonytalanodsz, ezért muszáj önfegyelmet és önbizalmat szerezned. A nagyszerű életfelfogásodnak köszönhetően olyasmi iránt is érdeklődhetsz, ami egyébként távol áll tőled.
Az évek során megszerzett tudást nemcsak a saját hasznodra tudod fordítani, hanem másoknak is remek útmutatással szolgálhatsz általa.
7. Amennyiben a belső hangod a hetedik lapra vezetett, akkor Inanna azt üzeni neked, hogy a nyáron teljesíthető küldetésed az, hogy megteremtsd a békét és a harmóniát a környezetedben, valamint próbáld átadni ezt az életszemléletet másoknak.
Az Ég Úrnője figyelmeztet, hogy gyakran lesznek, akik nem nézik jó szemmel a tevékenységedet, sőt, lenézhetik a világnézetedet, de te akkor se hagyd el az általad választott utat, hiszen már akkor sikert érsz el, ha csak néhány emberrel sikerül megértetned, hogy milyen fontos a mindennapi életben a béke és a megértés.
Inanna arra kér, hogy mutass példát a családodnak, az ismerőseidnek, mert elhiheted, hogy lesznek követőid. Emellett számíts arra, hogy sokszor mások tetteiért kell vállalnod a felelősséget, de muszáj kitartanod, hiszen ez a küldetésed!
8. Ha az utolsó kártyalapot választottad, akkor Inanna azt üzeni neked, hogy a nyáron teljesíthető küldetésed a a folyamatos változás, a körülményekhez való alkalmazkodás, a tanulás, a tudásod hasznosítása és az, hogy tégy minél többet az emberekért, főleg a családodért.
Az Ég Úrnője szerint jellemző rád a határtalan rugalmasság, így képes vagy bármilyen életkörülményekhez alkalmazkodni. Az élet nehézségeit nemcsak jól kezeled, hanem szabályosan keresed is a megoldható problémákat, ugyanis képtelen vagy tétlenül ücsörögni.
Számodra nagyon fontos, hogy senki se korlátozzon, ezért a szabadságod megőrzése érdekében mindent megteszel. Inanna arra kér, hogy mindenképpen hasznosítsd a kiváló kommunikációs képességed!
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások