Az imádkozás szabályai

Tanácsok, hogy eljusson a címzetthez az üzenetünk.prayerHiába imádkozunk, kérünk valamit, az nem ér semmit? A hittanórán, és a nagyinál tanult imádságok süket fülekre találnak? Ha igen, akkor valószínűleg valamit rosszul csinálunk, hiszen az imádkozásnak pontos szabályok szerint kell történnie, elvégre a levél is csak akkor jut el a címzetthez, ha rendesen megcímeztük.

Adjuk önmagunkat, legyünk hálásak: Ha Istenhez szólunk, akkor legyünk tisztelettudóak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem beszélhetünk hozzá úgy, mintha egy szülő, barát lenne, hiszen nem azt várja el tőlünk, hogy a szokásos klisé bókokkal fényezzük, dicsérjük a nevét.

Isten tisztában van vele, hogy dicsérjük a nevét, különben nem fordulnánk hozzá. Ahogy minden embernek, más lénynek imponál, úgy ő is szereti a kedvességet, dicséretet, ami legyen például az, hogy „köszönöm, hogy meghallgattál”.

Nyugodtan imádkozzunk a saját stílusunkban, és ne kövessük a formakövetelményeket, amiket korábban belénk neveltek. Ha fohászkodunk, akkor szánjuk rá bőven az időnkből, tehát ne süssünk közben palacsintát, ne vásároljunk, és ne takarítsunk, hanem csak az imára figyeljünk.

Tiszteljük meg azzal Istent, hogy ráfigyelünk, szenteljük neki a hitünket, mert különben ő is talál jobb elfoglaltságot annál, mint azt, hogy ránk fordítsa a figyelmét.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amikor pedig érezzük, hogy valamiben az ő keze van, akkor ne felejtsük el a hálát!

Ne becsüljük le azt, amit kaptunk, tehát kerüljük a „lehetne több/jobb” megjegyzéseket, mert akkor többé nem fog segíteni. Legyünk hálásak azért, amit kaptunk, becsüljük meg, mert csak így fogja legközelebb is meghallgatni és vallóra váltani az imánkat!evogodNe alkudozzunk: Felesleges olyasmit ígérni Istennek, amit nem fogunk betartani, tehát kerüljük a „ha megkapom, akkor megváltozom”, mert Isten tudni fogja, hogy melyik imánkat érdemes meghallgatnia, és melyikre kell csak legyintenie.

Amennyiben úgy érezzük, hogy mégis fel kellene ajánlanunk valamit, akkor csak olyasmit mondjunk, amit képesek vagyunk betartani. Ez lehet kicsi, de nagy dolog is, mert a lényeg, hogy betartsuk.

Higgyünk abban, amit mondunk: Ez a legfontosabb szabály! Higgyünk abban, amit mondunk, mert nincs elveszett ima, ugyanis Isten mindegyiket meghallgatja, ám csak akkor tudja teljesíteni bármelyiket is, ha azt látja a szívünkben, hitünkben, lelkünkben.

Ha valaki úgy imádkozik, hogy nem hisz Istenben, az angyalokban, akkor annak a hangja csak suttogás Isten fülében, aki ebből tudja, hogy nem igaz hívővel van dolga. Amennyiben van kedve, akkor csodát tehet, mert tudja, hogy ezzel megerősíti az illető hitét, ám a kétkedőknek nincs mindig ennyire könnyű dolga.

Ha egy kéréssel fordulunk Istenhez vagy az angyalokhoz, akkor abba az imába adjuk bele önmagunkat. Reménykedjünk, hogy teljesül a fohászunk, tehát ne úgy álljunk neki, hogy „úgy sem lesz belőle semmi”, „talán bejön”! Isten csak az elszántsággal, nagy hittel átitatott imát fogja úgy érzékelni, mintha a fülébe ordítottak volna.

Ne mindig csak kérj: Isten meghallgat, ha pedig lehet, akkor teljesíti a kérésünket, ám fontos, hogy ne mindig csak magunknak kérjünk, hanem gondoljunk a szeretteinkre is, sőt, a világ más részein élő embereknek is!

Legyen tehát néhány „közhasznú” fohászunk. Imádkozzunk például a szegények megsegítéséért, a beteg gyerekek gyógyulásáért. Amikor pedig kérünk, akkor nyugodtan öntsük ki a lelkünket, mintha csak beismerő vallomást tennénk. Mondjuk el a félelmeinket, kételyeinket, gondolatainkat, érzéseinket!3145-Do_You_Know_Your_Guardian_Angel_keep_aspect_374x215Imasarok: Habár a templomok mást sugallnak, mégis ez a szabály egyáltalán nem kötelező, elvégre Isten mindenhol ott van. Ha mégis szeretnénk szertartásossá tenni az imát, akkor alakítsunk ki egy helyet, ahova visszavonulhatunk, és nyugodtan fohászkodhatunk.

Amennyiben a fentebb említett szabályokat betartjuk, akkor az erdőben, tengerparton, parkban is imádkozhatunk. A környezet egyedül annyit számít, hogy minél szebb, annál jobban fog tetszeni Istennek, mert látni fogja, hogy a lelkünk elégedett.

Ha a lakásunkban alakítunk ki imasarkot, akkor azt tegyük egy kis asztallal, szobrokkal, gyertyákkal, szent képekkel, és mindennel, amitől jobban érezzük magunkat. A cél az, hogy amikor leülünk az imasarokba, akkor érezzük úgy, mintha Istennel ülnénk egy asztalhoz, hogy beszélgessünk vele.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Az általad választott lap alapján kapod meg a jóslatot.

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi lesz a legfontosabb feladatod a napokban?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi kap hangsúlyt a hét utolsó két napján?

Nyári jóslat

Nyári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évszakra!

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Így alakulhat a hónap a számok szerint!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Ebben az örömteli eseményben lehet részed.

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

http://ujhazak.com