Az őrangyalok tanácsa a boldog és sikeres év kezdéshez

Alaposan leporolt karmával és sok szerencsével indíthatjuk a 2017-es esztendőt. 2016 utolsó 24 óráját tapossuk, tehát itt az ideje, hogy ne csak az esti programon járjon az eszünk, hanem azon is, hogy milyen célokkal és tervekkel vágunk bele a következő évbe! Természetesen a siker érdekében sokat kell majd dolgoznunk 2017-ben, de az őrangyalaink annyit segíthetnek, hogy ellátnak néhány jó tanáccsal, amelynek megfogadásával tiszta karmával és nagy adag szerencsével kezdhetjük a 2017-es évet.

Mutassuk meg az Univerzumnak, hogy mire vágyunk: A motiváltság és a lelkesedés elengedhetetlen a sikerhez. Az őrangyalok azt tanácsolják, hogy írjuk össze, hogy mit tervezünk, mit szeretnénk elérni és megtenni, minek örülnénk, ha megtörténne velünk a következő évben.

Fontos, hogy a lehető legpontosabban és részletesebben vázoljuk fel a 2017-es vágyainkat, mert minél konkrétabb a leírás, annál valószínűbb, hogy megvalósul, ugyanis így az Univerzum ismerni fogja a vágyainkat, ami alapján segítséget küld. Merjünk határok nélkül álmodni!

Ne gáncsoljuk el önmagunkat: Az őrangyalok arra kérnek, hogy felejtsük el az olyan megjegyzéseket, hogy „úgy sem jön össze”, „miért pont velem történne meg”, valamint kerüljünk mindenféle negatív mondatot a vágyainkkal és terveinkkel kapcsolatban!

A pesszimista hozzáállással csak önmagunkat gáncsoljuk el, hiszen az ilyen megjegyzésekkel pecsételjük meg a sorsunkat. A negatív mondatokkal azt üzenjük az Univerzumnak, hogy szerintünk nem fog sikerül a tervünk. Ha pedig mi magunk így látjuk, akkor ugyan miért törné magát bármi, hogy segítsen nekünk?

Eresszük el a múltat: Ez egyszerűnek hangzik az év végén, de legyünk reálisak! Igaz, hogy ma 2016-ot mutat a naptár, holnaptól viszont 2017-et, ám mégis arról van szó, hogy ma szombat van, holnap vasárnap, tehát semmi sem garantálja, hogy holnap, vagy az év közepén, ne kezdenénk újra a múlton merengeni.

Csak annyit tehetünk, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy a múlt elmúlt. Az őrangyalok szerint nem baj, ha emlékezünk, mert a probléma ott kezdődik, ha gyökeret verünk a múltban, és nem tudunk tovább lépni, mert még mindig a régi szerelmi csalódások, egyéb baklövések kísértenek.

Írjuk össze egy papírra, hogy mi az, amit el kell engednünk, majd a lapot égessük el, a hamut pedig ássuk el, vagy hagyjuk, hogy elfújja a szél! A lényeg tehát az, hogy engedjük el a múltat, hogy a jelenbe élhessünk! Tervezés után, cselekedjünk: Az emberekre jellemző, hogy gyakran túlagyalják a terveiket, amiknek megvalósításáért lustaságból, félelemből, vagy más okból, de nem tesznek semmit. Az őrangyalok szeretnék, ha mi nem követnénk el ezt a hibát.

A vágyainkból nem lesz semmi, ha csak a papíron porosodnak. Ha szeretnénk megvalósítani őket, akkor azért nekünk kell tennünk. Szeretnénk zenélni, végre megírni a regényünket, elutazni álmaink városába? Akkor nem elég ezeknek a kigondolása, mert senki, pláne nem az Univerzum, nem fogja megvalósítani helyettünk.

Ne ígérgessünk: A babona azt diktálja, hogy tegyünk fogadalmakat, de ez ugyanúgy nem kötelező, ahogy a szilveszteri buli sem az. Az újévi fogadalmakat az emberek rendszeresen nem tartják be, ami azért baj, mert ezzel növeljük a karmikus számlánkat, ami komoly teher.

Ha nem akarunk karmikus adósságot átvinni még a következő életünkre is, akkor egyszerűen csak ne ígérgessünk! A motiváltság jó, de ehhez nem kell ígéret, mert elég, ha vannak céljaink, elhatározásunk, és tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni. Az őrangyalok tanácsa szerint nincs szükség ennél több megkötésre.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com