Az ősi roma istennő jóslata 2021 utolsó három havára

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Már csak alig több, mint három hónap van hátra a 2021-es évből, ami azt jelenti, hogy az élet tartogat még néhány meglepetést az esztendőre, de azt, hogy pontosan mi várhat még rád idén, az ősi roma istennő, Szent Sára jövendölheti meg neked.

Ahhoz, hogy megkapd a neked szóló jóslatot, csak választanod kell egyet az alábbi lapok közül.1. Gyűrűt húznak az ujjadra: Az első lapon keresztül azt jövendöli neked az ősi roma istennő, hogy eljegyezhetitek egymást a pároddal 2021 utolsó három hónapjában. Amennyiben már úgy érezted, hogy valóban itt az ideje ennek, akkor most megerősítésként értelmezheted a jóslatot.

Ha azonban nincs reális esély arra, hogy három hónapon belül eljegyzésre kerüljön sor, mert például egyedülálló vagy, esetleg már házasságban élsz, akkor a gyűrűt egy évfordulóra vagy a születésnapod miatt is kaphatod, de csak ajándékba, aminek ebben az esetben is örülj!

2. Kiszakad az erszényed: Amennyiben a másodikat választottad az összes lap közül, akkor az ősi roma istennő azt jövendöli neked, hogy váratlan anyagi kellemetlenség érhet 2021 utolsó hónapjaiban.

Ez bekövetkezhet úgy, hogy egy nagyobb pénzösszeget kell kifizetned, mert például váratlanul tönkremegy valami, ami helyett kénytelen leszel újat venni, vagy a javítására kell költened. Ugyanakkor az is okozhat anyagi kellemetlenséget az év utolsó hónapjaiban, hogy egy tartozást, elmaradást kell kifizetned.

Tekintve, hogy a jóslatot most kaptad meg, ezért még van időd arra, hogy tudatosan felkészülj erre a váratlan anyagi kellemetlenségre, méghozzá úgy, hogy ellenőrzöd a pénzügyeidet, valamint a biztonságkedvéért, igyekszel minél kevesebbet költeni és spórolni.

3. Nyikorgó kocsikerekek: Ha úgy érezted, hogy a harmadik lapot kell választanod, akkor azt jövendöli neked az ősi roma istennő, hogy utazni fogsz 2021 utolsó három hónapjában. Ez jelenthet egy hétvégi kirándulást, de akár azt is, hogy elutazol egy hétre egyedül, a barátaiddal, a pároddal vagy a családoddal.

Ha egyelőre nem tervezel utazást, akkor annál nagyobb lesz a meglepetés. Ugyanakkor lehet, hogy nem kikapcsolódás, hanem munka céljából fogsz utazni a következő három hónapban, mert például külföldi munkát vállalsz, esetleg külföldre költözöl. Ami biztos, hogy 2021 végéig még lesz lehetőséged az utazásra.

4. Vastag tárca a zsebedben: A negyedik lapon keresztül azt jövendöli neked az ősi roma istennő, hogy anyagi gyarapodásra számíthatsz 2021 utolsó három hónapjában. A pénz érkezhet nyeremény formájában, de új munkalehetőséget is kaphatsz, vagy egy jó befektetés növelheti meg a bevételeidet.

Arról is lehet szó, hogy a közeljövőben valaki visszaadja azt a pénzt, amivel tartózik neked. A pénz sokféle formában érkezhet hozzád az év végéig, de abban mind egyforma, hogy boldoggá fog tenni, úgyhogy most biztos, hogy örülsz a jóslatnak.

5. Ágynak szegeznek: Ha úgy döntöttél, hogy az ötödik laphoz tartozó jóslatra vagy kíváncsi, akkor az ősi roma istennő arra figyelmeztet, hogy betegség dönthet le a lábadról 2021 utolsó három hónapjában.

Remélhetőleg ez csak néhány napos gyengélkedés lesz, ám még ezt is elkerülheted, hiszen annak köszönhetően, hogy már most megkaptad a jóslatot, tudatosan készülhetsz a betegség elkerülésére azzal, hogy jobban odafigyelsz a testi és lelki egészségedre, kicsit visszaveszel a munkából és a tempódból! Elegendő, rendszeres testmozgással, egészséges étrenddel és életmóddal rengeteget tehetsz az egészségedért.

6. Jóképű/csinos idegen érkezése: Ha a megérzéseid azt diktálták, hogy válaszd a hatodik lapot, akkor az ősi roma istennő azt jövendöli neked, hogy szerelmes leszel 2021 utolsó három hónapjában.

Ha párt keresel, akkor örülhetsz, hogy az év utolsó hónapjaiban találkozol valakivel, aki felkelti az érdeklődésedet. Sőt, lehet, hogy keresned sem kell ezt a személyt, mert az élet fog összehozni vele valamilyen módon.

Ha már nagyon keresed a párodat, akkor érdemes várnod és figyelned, viszont ne legyenek túlzó elvárásaid, sőt, ne is akard elképzelni, hogy milyen lesz az a személy, akivel összehoz az élet, mert akkor sokkal nagyobb lesz a meglepetés.

7. Áldott lesz a méhed: Ha az utolsó lapot választottad, akkor azt jövendöli neked az ősi roma istennő, hogy gyermekáldásra számíthatsz 2021 utolsó három hónapjában. Ha nem akarod, hogy ez a jóslat valóra váljon, akkor jobb lesz, ha odafigyelsz a védekezésre. Ha viszont a pároddal már tervezitek a gyerekvállalást, akkor kitartóan próbálkoznotok az év utolsó hónapjaiban érdemes lesz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com