Babonák

Terhes nő ne nézzen tevére, medvére vagy majomra, mert ronda lesz a gyermeke.images
Már az ókorban is hittek a babonákba az emberek. Akkoriban bölcs, megfontolt embernek tartották azt, aki valamibe belelátta a balszerencsét.

Ma már észre sem veszik az emberek, de úgy figyelmeztetik ismerőseiket, gyermeküket valami gyakori babonára, mint ahogy körbenéznek az úttesten, mielőtt átmennek rajta.

A legismertebb babonák közé tartozik az, ha valaki lekopog valamit, háromszor az asztalon, vagy amikor rászól a fekete macskára, hogy eszébe se jusson átmenni előtte, de ugyanilyen szokványos a Péntek 13-tól való félelem is.

Ezeken kívül még számtalan hiedelem él a világon. A török sofőrök például tapsolnak, az alagutak előtt, mielőtt behajtanának, hogy felébresszék az őrangyalukat.

Ugyancsak tőlük ered az a babona, hogy a várandós asszony ne nézzen tevére, medvére, vagy majomra, mert akkor csúnya lesz a gyerek, de ne is rágózzon a terhesség alatt, mert akkor pisis lesz az újszülött.

A körömvágással meg kell várni a nappalt, ugyanis, aki este vág körmöt, az az életét rövidíti meg.

Ugyancsak korai halál vár arra, aki lefekvéskor a zokniját a feje felőli részre teszi.

Ha a jobb szem elkezd rángatózni, akkor fel kell készülni arra, hogy vendég fog érkezni.
Ugyancsak vendég érkezik, ha étkezés közben kiborul egy pohár víz.

Amikor valaki elutazik a családból, akkor vizet kell utána önteni, hogy simán teljen az útja.
Amennyiben valaki elment otthonról, az semmiféleképpen se forduljon vissza, mert akkor balszerencse fogja érni.

kokusz-matracAki nagyon szeretné, hogy egy kívánsága valóra váljon, az negyvenszer ismételje el.
Otthon senki sem nyissa ki az esernyőjét, mert akkor valami rossz fog történni. Ugyancsak balszerencse, ha összetörik egy tükör, mert hét évnyi szerencsétlenséget jelent.

Szerdán lehetőleg senki se igyon tejet, vagy adja el a házát, mert az nem lesz szerencsés, csütörtökön viszont érdemes mosni, mert az gazdagságot jelent.

Ha valaki átmegy a lépcső vagy létra alatt, azt szerencsétlenség fogja éri. Hídon lehetőleg csak az vegyen búcsút az ismerősétől, aki nem akarja többé látni, ugyanis soha többé nem fognak találkozni a babona szerint.
Ha valaki kezet mos, az figyeljen arra, hogy jobb kézzel kezdje, mert akkor szerencsés lesz, de ha ballal kezdi, akkor szerencsétlenség vár rá.

A nők, ha szeretnének gyereket, akkor soha se haladjanak át két férfi között, mert ez azt jelenti, hogy elkerüli őket a gyermekáldás.

A kezet nem szabad összekulcsolni, mert azzal elvágják a jó sorsukat. Kést sose szabad közvetlenül más kezébe adni, mert az veszekedést jelent. Ha mégis megtörténik, akkor jól meg kell köpködni a kést.

Az ajtókkal kapcsolatosan az a babona él, hogy ha a bejárati ajtó az utcára nyílik, akkor balszerencse sújtja a házat. Ha becsukják az ajtót, akkor sose úgy tegyék, hogy hátat fordítanak neki.

esernyőAsztalra csak úgy szabad ülni, hogy a láb érje a földet, különben szerencsétlenséget hoz az ember fejére.

Ha egy ágynak a fejrésze észak felé néz, akkor az azon alvó nem fog sokáig élni. Amennyiben délre néz, akkor hosszú élet vár az úgy alvóra. Kelet felé gazdagságot, nyugat felé sok utazást jelent.

A világ összes babonáját képtelenség felsorolni, hiszen ahány kultúra, annyi egyedi babona, amikből egyre több születik, ugyanis a babonák tulajdonképpen abból alakulnak ki, hogy, amikor valakivel történik valami jó vagy rossz, azt valaminek elkezdi tulajdonítani.

A babonák között találhatóak olyanok is, amiben nincs egyetértés. Például sokak szerint Péntek 13-a szerencsét hoz, mások szerint jobb, ha fel se kelnek akkor az ágyból.

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com