Belehalt az indián szertartásba a 19 éves srác

A szervezetébe fecskendezett növényi kivonat okozta a kalandvágyó Henry Miller vesztét.Henry MillerImádott utazni, és szerette a jó kalandokat Henry Miller, akinek a legutóbbi útja, egyben az utolsó is volt. A 19 éves, brit fiatalember, Kolumbiába kereste fel az ott élő indán törzset, hogy részt vegyen egy helyi vallási szertartáson.

Az indiánok szívesen látták a srácot, akinek a szertartás részeként, a szervezetébe a ayahuasca, vagy yagé néven ismert növényi kivonatot fecskendezték. Miller nem bírta a népszerű anyagot, amit hallucinogén hatása miatt használ a törzs.

A fiatalember hamarosan rosszul lett. Amikor a sámán meglátta, hogy valami nincs rendben a vendéggel, akkor azonnal szólt a törzs két tagjának, hogy motorral vigyék kórházba a fiút. Miller azonban útközben meghalt. A srácot szállító két fiú pánikba esett, és a holttestet ledobták a Putumayo körzetben található út mellett, majd elmenekültek.

Miller tragikus története jó példa arra, hogy miért ne próbáljunk ki mindenféle szertartást, ha nem ismerjük azoknak a pontos hatását, hiszen látható, hogy a kíváncsiságunk könnyen a vesztünket okozhatja!

(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Az általad választott lap alapján kapod meg a jóslatot.

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi lesz a legfontosabb feladatod a napokban?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi kap hangsúlyt a hét utolsó két napján?

Nyári jóslat

Nyári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évszakra!

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Így alakulhat a hónap a számok szerint!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Ebben az örömteli eseményben lehet részed.

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

http://ujhazak.com