Boszorkány ünnepek

Minden kultúrában megtalálhatóak a legfőbb ünnepnapok, amiket a boszorkányok mágikusnak tartanak.wicca4A boszorkány hit alapja mindig is a természet volt. A régmúlt emberei évszakok szerint négy részre osztották az évet, a két napéjegyenlőség és a két napforduló szerint. Akkoriban úgy hitték, hogy az évszakválasztó határnapok és a négy kozmikus fordulónap misztikusak, ezért ezeken főleg a bőséges termés érdekében, áldozatot mutattak be, és szertartásokat tartottak.


Ahogy teltek múltak az idők, úgy ezek az ünnepek beleolvadtak más hittekben, amiket mindenki a sajátjának vall, pedig ezek eredetileg mind pogány ünnepek voltak, ahogy Samhain is, amit a mai emberek már Halloweenként ismernek.

A november 30-án tartott Samhain, a boszorkány újév és az alvilági lények ünnepe. Valójában az elnevezés magyarul a nyár végét és a tél kezdetét jelenti. A kelták két évszakra osztották az évet. A tél Samhain estéjétől Beltane estéjéig tartott, ami már a nyár kezdete.

A keltáktól ered az a vélekedés is, hogy Samhain estéjén annyira elvékonyodik a túlvilág és a világ közötti határ, hogy könnyedén átjöhetnek a szellemek, akik ellátogatnak a rokonaikhoz. Ezért kell felkészülni az érkezésükre úgy, hogy rájuk gondolnak, megvendégelik őket, az asztalra külön terítéket tesznek nekik.

Az írek nem a szellemeket várják ezen a napon, hanem úgy hiszik, hogy a földből különböző teremtmények bújnak elő, akik lehetnek jó, de ártó szándéktól vezéreltek is. Az utóbbitól úgy védekezhetnek, hogy ijesztő töklámpást faragnak, és jelmezbe bújva ellátogatnak mások házához, hogy némi ételért, vagy italért cserébe elűzzék onnan a rossz lényeket.

Samhain ünnepéhez különböző jóslások, szertartások is kapcsolódnak, hiszen ez az év legmágikusabb éjszakája. Ilyenkor tarot-kártyát vetnek, tükör előtt elsuttogják a kívánságaikat.

samhain-altarSamhain után a következő ünnepnap, Yule, december 21-re esik. Ilyenkor a Nap Isten újjászületését ünneplik a hívők, hiszen ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, és innentől kezdve egyre rövidülnek azok.

A wicca és több más pogány hagyomány szerint, a Nap képviseli az istenség Férfi aspektusát, és a halála, újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és újjászületését reprezentálja.

A Téli Napforduló idején kezdődik a Yuletide, ami tizenkét éjszakán át tart, tehát december 20-tól december 31-ig, és ez reprezentálja az óév elmúlását. A Yuletide kereket jelent, a yule pedig kisdedet az ősi kaldeusoknál.

A Yule szimbóluma az örökzöld ágak, ajtóra akasztott magyal, fagyöngy, Yule-tuskó, szegfűszeggel megszurkált gyümölcs, karácsonyi növények.

Érdekesség, hogy azt hihetnénk, hogy a karácsonyfát a keresztények innen vették át, de az igazság az, hogy a Yule Egyiptomtól vette át ezt a szokást. Az egyiptomiak ugyanis a győzelem jelképét, a pálmafát díszítették fel a múltban.

A díszeknek is szimbolikus értelme van. A legtöbb a Nap újjászületését jelképezi, valamint a csillagokat, holdat, időt, és más kozmikus elemeket.

A karácsonyi ajándékozás abból a hagyományból ered, hogy a germánok a Yule Fa alatt ajándékokat hagytak az elfeknek, hogy elnyerjék ezzel a jóindulatukat.

imagesFebruár 1-jén a növekvő fényt, és a megtisztulást ünneplik a boszorkányok. Ennek a neve Imbolc, amelynek druida neve az Oimealg, a szoptató juhok ünnepe. A nyáj állatai ekkor ellenek először, és ekkor szentelik meg a mezőgazdasági eszközöket, és áldják meg a magokat.

A növekedésre és megújulásra való felkészülés ünnepe egészen március 21-ig tart. Ilyenkor a Szüzet menyasszonyként tisztelik.

Az Imbolc tradicionális szimbóluma az eke. Ez a szántás első napja, és a palántázáshoz való felkészülésé is.

Az Ostara az ébredő természet és a tavasz ünnepe március 21-én, tehát a tavaszi napéjegyenlőség idején.

Az Ostara minden természetvallásban ünnepnap. Ilyenkor megünneplik, hogy felébredt a természet, és a Föld újra termékeny. Az emberek elkezdik a vetést, ültetést.
Ennek a pogány ünnepnek a katolikus megfelelője a húsvét.

Az Ostara szertartás elengedhetetlen része az együtt lakmározás, és az ünnephez illő ételek, például tojás, fogyasztása, amik áldást hoznak.

Május 1-én a Beltane ünnepet tartják. Ezt az ünnepet a világ összes kultúrájában megtartják valamilyen formában. Beltane a virágba borulás, szerelem, Isteni nász ünnepe, és a Samhain ellenpontja.

BeltaineBeltane eredetileg druida és kelta tűzfesztivál volt, amit az Istennő és a Szarvas istenség egyesülésének, és a termékenység megünneplésére tartottak.

Június 21-én, az év leghosszabb napján, a Nap Isten és a Földanya nászünnepét tartják, aminek Litha a neve. A hívők ilyenkor a föld bőségét, szépségét, és erejét üdvözlik. Ahogy Samhain idején, úgy most is megnyílik a világok közi ajtó, de most nem a szellemek, hanem a tündérek jönnek át.

A tündéreket mindig szeretettel kell fogadni, mert akkor meghálálják. A tündérekhez köthető legendák szerint, ők imádják az illúziókat, ezért minden más lehet, mint aminek látszik. Ezen a napon érdemes kívánni is valamit.

Az utolsó boszorkány ünnep a Lughnasadh, ami augusztus 1-jére esik, és a gabonát, aratást, új kenyeret ünneplik. Ilyenkor hajtják be a nyájakat a legelőkről, és kezdődik az aratás időszaka.

Lughnasadh a nyár végét, és az ősz kezdetét hirdeti. Az ókori görögöknél ez volt az a nap, amikor Démétér keresni kezdte a lányát, akit Hádész rabolt el, és vitt magával az alvilágba.

Hozzászólások

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

http://ujhazak.com