Chupacabra tizedeli a háziállatokat a helyiek szerint

Hajtóvadászat indult Kirgizisztán középső területén az ismeretlen szörny után, ami éjszaka támadja meg, és szívja ki a háziállatok vérét.el-chupacabrasA chupacabra olyan természetfeletti lény, amely állítólag Amerikában él. Az ismeretlen élőlény neve, spanyolul cabra chupar, ami kecskeszívót jelent magyarul. Az elnevezést onnan kapta, hogy gyakran a kecskék vérét szívja ki, míg a húshoz nem ér.

Kirgizisztán középső tájain a helyiek egy ilyen lényt vádolnak azzal, hogy éjszakánként megjelenik, és a háziállatokat tizedeli, ugyanis a tetemeknek is csak a vére a hiányzik, míg a húsuk érintetlen.

A Radio Azattik riporterének elmondta Naszijkat, az egyik szemtanú, hogy látta éjjel, hogy a chupacabra felbukkan, és elragad egy tyúkot, ám a lény kiszúrta a leselkedőt, és elmenekült. Az érintett területen másnap három láb nyomait fedezték fel. A helyiek úgy gondolják, hogy a chupacabra a temetőben él. Szamir Oszmonaliev, az Állami Állategészségügyi Felügyelet igazgatója elmondta, hogy a lény jelenleg 26 szarvasmarhát és 13 baromfit ölt.

Az állatorvosok és a vadászok pénteken hajtóvadászatot indítottak a teremtmény ellen, ám annak az lett az eredménye, hogy lelőttek 40 kutyát. Szombaton végül arra jutottak a vadászok, hogy kóbor kutyák okozhatták a háziállatok halálát, ezért hivatalosan is leállították a kutatást. A helyiek azonban még mindig a chupacabrát sejtik a támadások hátterében.

(Forrás: eurazsiaport.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

http://ujhazak.com