Diákszámmisztika

Tudd meg, hogy a számok szerint milyen tanuló vagy!Függetlenül attól, hogy tanulsz, vagy már otthagytad az iskolapadot, megtudhatod, hogy a számmisztika szerint milyen diák vagy. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy kiszámold a csoportodat!

A dolgod akkor nagyon egyszerű, ha bármelyik hónap elseje és kilencedike között születtél, mert ebben az esetben csak ki kell keresned a születésed napjának számát. Ha azonban bármely hónap 10-e és 31-e között születtél, akkor szükséged lesz némi matekra. Ebben az esetben add össze a számjegyeket, majd olvasd el az eredményhez tartozó elemzést! Ha tehát például június 26-án születtél, akkor 6+2+6=14=1+4=5, tehát az ötös csoporthoz tartozol.

Fontos, hogy ne feledkezz meg a két mesterszámról, vagyis a 11-es és a 22-es számról. Ha ezek valamelyikén születtél, akkor olvasd el a 11-es és a 2-es, valamint a 22-es és a 4-es diákszám elemzését is!

Ha megvan a számod, akkor olvasd el, hogy milyen diák lehetsz!

1-es diák vagy, ha 1-én, 10-én, 19-én vagy 28-án születtél: Mindig és mindenben az első és a legjobb akarsz lenni, ám ezt nem szorgalommal, magolással éred el, hanem inkább a megnyerő stílusoddal. Téged nem a versenyszellem hajt, ugyanis úgy gondolhatod, hogy természetes, hogy különleges és csodálatra méltó vagy.

Ha így van, akkor ideje tudatosítanod magadban, hogy ezt azzal teheted mások számára nyilvánvalóvá, ha megcsillogtatod a tudásodat, amihez elengedhetetlen az, hogy tanulj, mert csak azzal emelkedhetsz ki a nagy átlagból!

2-es diák vagy, ha 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én születtél: Neked nagy szükséged van a diáktársaidra, mert akkor érzed jól magad, ha együtt mentek iskolába, majd az órák után haza, hogy aztán közösen tanuljatok.

Ha 2-es diák vagy, akkor szeretsz másoknak segíteni, és ösztönösen ráérzel, hogy kinek van szüksége bátorításra, támogatásra, de eközben te magad is vágysz arra, hogy valaki bátorítson, támogasson.

Ezzel a kettősséggel nincs semmi baj, hiszen a segítőkészség is olyasmi, mint a barátság, vagyis kölcsönösen működik. Ha így gondolod, akkor valószínű, hogy teljesen igazad van.

3-as diák vagy, ha 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án születtél: A kapcsolatteremtés, az ismerkedés, a barátkozás és az információcsere színterének tekintheted az iskolát, ahol csak amolyan mellékhatásnak, velejárónak tekinted a tanulást.

A tanulással akkor nem lenne semmi problémád, ha nem kellene otthon is elővenned a tankönyvet, nem létezne házi, vagy nem kellene például verset tanulnod. Nyitott, kíváncsi, tanulékony személy vagy, aki inkább a gyors, könnyen megjegyezhető témákat kedveli. Te úgy érzed, hogy nincs időd arra, hogy mélyebben elmerülj a tanulásban, pedig hosszabb távon ez nélkülözhetetlen.

4-es diák vagy, ha 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én születtél: Minden tanár rólad álmodik, hiszen szorgalmas, szabálykövető, fegyelmezett, tisztelettudó és igazán rendes diák vagy, esetleg voltál, amikor még suliba jártál.

Neked nem jelent gondot, ha késő estig kell tanulnod, házit írnod, hogy másnap felkészülten ülj be a padba, de az sem jelent problémát, ha az egész hétvégédet fel kell áldoznod ahhoz, hogy alapos lehess.

Habár a szorgalmadra nem lehet panasz, az mégis nagy kérdés, hogy mindebben mennyire leled örömödet, mennyi sikerélményt szerzel vele? Most ne üsd el a választ azzal, hogy ez lényegtelen, mert kötelességed jól tanulni! Nagyon is, hogy fontos az elismerés, mert az motivál a folytatáshoz.5-ös diák vagy, ha 5-én, 14-én vagy 23-án születtél: Mindent kalandnak fogsz fel, így a tanulást is. Téged akkor érdekel a leginkább egy téma, ha az egzotikus kultúrákról, emberekről, tájakról szól. Ilyenkor képes vagy szivacsként magadba szívni az információt, és hajlandó vagy önszorgalomból is elmélyedni a témában, ezzel lenyűgözve a tanárodat.

Ha azonban egy tananyag nem hoz lázba, akkor romlani kezd a teljesítményed. Emellett szívesen segítesz a társaidnak, és nagyon jó előadó vagy, ezért inspirálhat a tanulásra az, hogy át kell adnod az ismeretanyagot másoknak.

6-os diák vagy, ha 6-án, 15-én vagy 24-én születtél: Ha a hatos számot kaptad eredményül, akkor nagyon jó szíved lehet. Vegyél bármit, például ételt, italt, szívesen megosztod azokkal, akik jóban vannak veled.

Esetedben a teljesítményed függ a testi-lelki egyensúlytól, vagyis a közérzetedtől. Ha éhesnek, szomjasnak érzed magad, akkor képtelen vagy koncentrálni, nem tudod visszamondani a tanultakat. Mindig legyen nálad víz, szőlőcukor és pénz, hogy vehessen valamit, ha éhes, szomjas vagy, mert akkor a tanulás is jobban fog menni.

7-es diák vagy, ha 7-én, 16-án vagy 25-én születtél: A 7-es nem egy népszerű szám, ezért te se számíts nagy népszerűségre. Alapvetően komoly, zárkózott személy lehetsz. Ez nem jelenti azt, hogy komor, antiszociális lennél, de a hajlam meglehet benned.

Utálod a fecsegést, a pletykát, a dilettantizmust, viszont nagyon sokra tartod a szerénységet, a szorgalmat és a tudást, amire te magad is törekszel. Esetedben fontos, hogy ne szigetelődj el! Jegyezd meg, hogy szükséged lehet a társaidra, ahogy nekik is rád. Összefogva minden könnyebb, ráadásul a sikert is jó érzés megosztani másokkal.

8-as diák vagy, ha 8-án, 17-én vagy 26-án születtél: Ambiciózus, bátor személy lehetsz, aki mindent versenynek fog fel. Ha a 8-as diák vagy, akkor téged a siker motivál a leginkább. Mivel a tanulásban jól mérhető a teljesítmény, ezért ne okolj másokat, ne magyarázkodj, ha nem jók az eredményeid, hanem keményebben, szorgalmasabban dolgozz azon, hogy a legmagasabb pozícióba kerülj!

Eközben segíts a gyengéknek felemelkedni, hiszen a nemes lélek, segítőkészség, mások sikerében való közreműködés a lehető legjobb eredmény. Természetesen ne a háláért segíts, hanem tedd azt önzetlenül, mert akkor nem fogsz csalódni!

9-es diák vagy, ha 9-én, 18-án vagy 27-én születtél: Amennyiben 9-es diák vagy, akkor valószínűleg téged minden érdekel. Mivel nehezen választasz ki egy témát, ezért próbáld ki magad mindegyikben! Ha lehet, akkor próbálj minél később választani a szakok közül!

Habár a választással sincs könnyű dolgod, mégis az igazi problémád az, hogy folyton elkalandozik a figyelmed. Nehezen koncentrálsz, a magolást pedig nem neked találták ki. Neked az megy a legjobban, ha a saját szavaiddal adhatod vissza a tananyagot.

9-es diákként majdnem biztos, hogy hadilábon állsz a definíciókkal, de az idegen nyelvek terén remekelsz, ezért számodra a világ az országhatárokon túl kezdődik.11-es diák vagy, ha 11-én születtél: Attól, hogy mesterszámod van, te még nem vagy mester, ugyanis ez inkább azt jelenti, hogy magasabb szinten, magasabb frekvencián működsz. Egyfelől lehetsz hatalmas tehetség, másfelől gyakran meg kell küzdened a félreértésekkel és azzal, hogy nem értenek meg.

Ne aggódj, nincs veled semmi probléma! Egyszerűen csak fogadd el, hogy az, ami téged inspirál, mások számára túl magas. A legjobb, ha nem az elismerés, hanem a megismerés motivál. Ne akarj olyan lenni, mint az átlag, hiszen te soha nem leszel tucatember!

22-es diák vagy, ha 22-én születtél: Mivel mesterszámod van, emiatt olyan különleges képességekkel rendelkezhetsz, amikkel nem jár együtt az elismerés, ám az előfordul, hogy a diáktársaid és a tanáraid megijednek tőled.

Próbáld féken tartani magad, ne provokálj senkit, ne feszegesd a kínos témákat, különösen nyilvánosan ne! Jegyezd meg, hogy attól, hogy számodra nem létezik tabu, addig másokat nagyon is könnyű zavarba hozni egy-két témával!

A 22-es szám alapján érzékeny vagy a hitelességre, könnyen észreveszed, ha valaki mögött nincs valódi tudás. Ha keresed, akkor meg fogod találni azokat a társakat, tanárokat, akiket példaképnek tekinthetsz.

(Forrás: nlcafe.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com