Egyperces varázslatok mézzel

Gyorsan elvégezhető szerencse, gyógyító és szerelmi mágiák, amelyekhez szinte csak mézre lesz szükséged.Rengeteg pozitív tulajdonságról ismert a méz, ami többek között, a sütemények és italok esetében kaphat kiemelt szerepet, ám akár szerencse, gyógyító vagy szerelmi varázslatokhoz is használható, ezért most olyan egyperces mágiákat ismerhetsz, avagy próbálhatsz ki, amelyekhez szinte csak mézre lesz szükséged.

Párkapcsolati kötelék megerősítése: Ha a hétköznapi próbálkozás mellett egy gyors varázslattal is tennél a párkapcsolatod megerősítéséért, akkor növőhold idején, pénteki napon, vagy teliholdkor végzed el ezt a villámgyors mágiát, amit kezdj egy piros gyertya meggyújtásával.

A varázslathoz szükséged lesz a párod néhány hajszálára, amit köss össze, miközben mondd el az alábbi varázsszavakat:

Te és Én, Egy Lélek vagyunk, egymáshoz tartozunk.”

Most vegyél elő egy fehér lapot, amire tedd rá az összekötözött hajszálakat, amire annyi mézet folyass, amennyi teljesen befedi, méghozzá úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

A méz édes és ragadós, épp olyan, mint ami szerelmünk, legyen szövetségünk erősebb, mint valaha, ahogy a méz is ezt a két hajfürtöt összetartja.”

Ezután hajtogass kis borítékot a papírból, amelyben a hajszálak vannak, majd végül ásd el egy biztos helyre.

Kiszemelted meghódítása: Ha van valaki, aki tetszik, és a hagyományos módszerek mellett egy gyors varázslattal is szeretnéd növelni az esélyeidet nála, akkor növőhold idején, pénteken, vagy teliholdkor végezd el ezt az egyperces mágiát.

Az első dolgod az, hogy egy piros gyertyába karcold bele a teljes nevedet, majd egy fényképet, amelyen a kiszemelted látható, vagy egy cetlit, melyen az illető teljes neve szerepel, tégy egy fém tálra.

Gyújtsd meg a gyertyát, aztán a viaszból csepegtess annyit a fotóra vagy a papírdarabra, amennyi elég ahhoz, hogy megálljon rajta a gyertya. Ezután óvatosan csepegtess mézet a gyertya összes oldalára úgy, hogy közben mondd el ezt a varázsigét:

Érted nyúlok, mint a méz, behálózlak, körbeölellek, szép lassan megédesítem napjaidat, ha engeded. Engedd, hogy édes hangom lángra lobbantsa szívedet.”

Égesd végig a gyertyát, majd tartsd meg a kellékeket egy héten keresztül.Gyógyító igézet: Ha a hagyományos módszerek mellett némi varázslattal is megtámogatnád a gyógyulásodat, akkor növőhold idején, szerdán, vagy teliholdkor végezd el ezt az egyperces varázslatot, amit azzal kezdj, hogy a fenti képen látható rúnát nyomtasd ki, vagy rajzold le egy papírra, aztán mézzel rajzold körbe, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

„Méz, keltsd életre a rúnát, vedd át gyógyító erejét.”

Ezután várj néhány pillanatot, és képzeld el, hogy a rúna feltölti a mézet. Ezt követően keverd el a papírt egy kevés vízben úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsszavakat:

Ahogy a gyógyító méz a vízzel elkeveredik, úgy szűnnek meg napokon belül az én problémáim is.”

Végül idd meg a vizet.


Pénzvonzó ige: Ha a munka mellett egy kis mágikus segítséget is kérnél a vagyonod növeléséhez, akkor növőhold idején, csütörtökön, vagy telihold napján végezd el ezt az egyperces varázslatot, amit kezdj azzal, hogy fogsz egy kis cetlit, amire ráírod a pénz szót, a teljes nevedet és a születési adataidat. A cetlit helyezd egy befőttes üveg fedelének az aljára!

Ezután vegyél elő egy zöld gyertyát, amit gyújts meg, majd csepegtess némi viaszt a papírra, hogy rá tudd állítani a gyertyát. Most öntsd fel az alját mézzel, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

Felgyulladt a szerencsém lángja, méz borítja papírkámat, hozzon nekem annyi pénzt a zsebembe, amennyit csak ez az igézet adhat nekem, és amennyi elég ahhoz, hogy hiányt semmiből se szenvedjek.”

Égesd végig a gyertyát, majd tartsd meg a kellékeket egy héten keresztül.

Új partner bevonzása: Ha a párkeresési esélyeidet szeretnéd növelni egy gyors mágiával, akkor növőhold idején, pénteken, vagy telihold napján végezd el ezt az egyperces varázslatot, amit azzal kezdj, hogy keress elő egy fotót, amelyen te vagy látható, majd azt tedd egy fém tálra.

Ezután karcold a „Kedvesem” szót egy piros gyertyába, amit aztán gyújts meg. Csepegtess némi viaszt a papírra, hogy bele tudd állítani a gyertyát, majd óvatosan csepegtess mézet a gyertya minden oldalára úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

Halld édes hívó hangomat, szólítalak lelki társam. Ahogy a méz aranyaló cseppjei világítsák meg az utat előtted, lépteid egyenesen hozzám vezessenek. Érezd az édes vonzalmat, mely felém csábít, keress meg Kedvesem.”

Most már csak annyit kell tenned, hogy égesd végig a gyertyát, a kellékeket pedig ne dobd ki egy hétig!Szerencsevonzó ige: Ha egy kis szerencsére lenne szükséged, akkor növőhold idején, csütörtökön, vagy telihold napján végezd el ezt az egyperces varázslatot, amit azzal kezdj, hogy egy zöld gyertyába belekarcolod a teljes nevedet és a születési dátumodat.

Ezután kend be mézzel a gyertyát, majd szórj be mákkal. Most gyújtsd meg a gyertyát, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

Méz és mák, két jótevőm, gondoskodjatok arról, hogy sose szenvedjek hiányt szerencséből.”

A gyertyát hét nap alatt égesd végig úgy, hogy minden alkalommal mondd el az előbbi varázsigét. Amikor a gyertya leégett, akkor annak csonkját ásd el a közeledben!

Legyen pénz a bőröm alatt is varázslat: Ha több pénzt szeretnél, és ehhez mágikus segítséget vennél igénybe, akkor növőhold idején, csütörtökön, vagy telihold napján végezd el ezt az egyperces mágiát, amit azzal kezdj, hogy előveszel egy téged ábrázoló fényképet.

Ezután gyújts meg egy zöld gyertyát, majd óvatosan csepegtess némi mézet a fotódra, miközben mondd el az alábbi varázsigét:

Méz, méz, méz, pénz, pénz, pénz, jöjj hozzám, ragadj hozzám, költözz a bőröm alá, hogy mindig kéznél legyél, amikor csak szükségem van rád.”

Ismételd el 13-szor a varázsigét, aztán tartsd meg a fényképedet 13 napon keresztül!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com