Elárulja a csillagjegy, hogy ki mitől lesz igazán ideges

Az ikreket a lustasággal lehet kihozni a béketűréséből, míg az oroszlán azt utálja, ha őt, vagy valaki mást kibeszélnek a háta mögött. o-HOROSCOPE
Nem él a világon olyan ember, akinek mindig jó lenne a kedve, és ne húzná fel magát valami hétköznapi dolgon. Ébredhetünk úgy reggel, hogy egész nap minden csak idegesít minket, aminek akár az időjárás is lehet az oka, ám az, hogy mi hoz ki minket a legjobban a sodrunkból, egyénenként változó.

Biztos, hogy mind tapasztaltuk már, hogy minket halálra idegesített a rendetlenség, míg egy rokonunkat, barátunkat, kollégánkat kicsit sem zavarta. Ez nem véletlen, ugyanis a csillagjegyeink nagyban meghatároznak minket, így abban is, hogy mi dühít fel a legjobban.

Kos: A mindig lendületes, célratörő, nyitott kost mi más is idegesíteni a legjobban, mint az, ha valaki akadályozza abban, hogy csinálhassa a dolgát. Ha túl óvatosak vagyunk, vagy sokáig gondolkodunk, akkor ne lepődjünk meg, hogy ránk förmed egy kos csillagjegyű ember, hiszen ő szeret a dolgok közepébe csapni, és csak menet közben találja ki a tervet.

Bika: A kos teljes ellentettje. A bika ragaszkodó, megfontolt, előrelátó. Utál kapkodni, és minden új információt alaposan átgondol, mérlegel, és csak azt követően hozza meg a döntését. Mindezért a legjobban a hitetlenkedés, a kapkodás, a kevés idő, a sürgetés, a váratlan helyzetek és az előre összeállított program felrúgása idegesíti fel a leginkább.

Ikrek: A mindig lendületes, állandó mozgásban, pörgésben élő ikrekkel nagyon kevesen képesek lépést tartani. Őket azzal lehet felbosszantani, ha nem lelkesedünk úgy, mint ő, valamint azt is utálják, ha lusták vagyunk, tunyák, sokat gondolkodunk egy információn, és más se jön ki a szánkon csak a panaszkodás. Az már csak hab a tortán, ha mindezek mellett még trehányok is vagyunk.

Rák: A legcsaládcentrikusabb csillagjegy szülöttje, aki ragaszkodik az emlékeihez, gyerekkorához, és különleges kapcsolatban áll a gyerekekkel. Ezek miatt a legjobban azzal dühíthetjük fel, a rosszul bánunk egy gyerekkel. Az mindegy, hogy az övé, a mienk, vagy egy idegené a gyerek. Éppen ezért a rák helytől, időtől függetlenül képes felidegesíteni magát, ha türelmetlen, felelőtlen szülőket lát.

leoOroszlán: Jóindulatú, optimista ember, aki nyíltan megmondja, ha valami nem tetszik neki, ha pedig problémája van velünk, akkor azt nem rejti véka alá, hanem a szemünkbe mondja. Ebből már ki is találhattuk, hogy azzal tudjuk kihozni a sodrából, ha áskálódunk, és valakiről - nem feltétlenül róla - a háta mögött beszélünk.

Szűz: Precizitás, rendszeretet jellemző rá, ezért a hanyagság, trehányság és a kosz dühíti fel a legjobban. Ha ne adj isten egy koszos ruhadarabot a földön felejtünk, akkor képes hatalmas patáliát csapni, mert nem érti, hogy miért nem vagyunk képesek arra az egyszerű mozdulatra, hogy a szennyesbe rakjuk. Emellett a szűz azt se szereti, ha helyettünk kell dolgoznia, de mivel a trehányságot jobban utálja, ezért megcsinálja.

Mérleg: Mindennél többre értékeli a harmóniát és nagyon diplomatikus személy, aki rosszul viseli a szélsőségeket. Ha azon kap minket, hogy igazságtalanok vagyunk, begyöpösödött a gondolkodásmódunk, tele vagyunk előítéletekkel, akkor biztosan csúnyán felbosszantjuk, mert mindezt utálja. Ezen kívül azt se viseli el, ha a jelenlétében mások kárán viccelődünk, mert számára az ízléstelen, alpári. Amennyiben ezt tesszük, akkor ki fog osztani minket, és csak azután távozik, mert még egy levegőt sem hajlandó szívni ilyen emberekkel.

Skorpió: E csillagjegy szülöttje a végletek embere. Folyamatosan keresi a kihívásokat, a kalandokat. Ha unalom veszi körül, és várakoznia kell, akkor hamar dühös lesz. Amikor úgy érzi, hogy csak raboljuk az idejét, és semmit sem csinál, akkor az első szavunkra képes keresztben lenyelni. Neki fontos a gördülékenység, és a hatékonyság, úgyhogy ne akadályozzuk ebben, ha jót akarunk magunknak!

Nyilas: Olyan művelt ember, aki szereti átadni a tudását, éppen ezért attól lesz igazán ideges, ha szembesül egyes emberek butaságával. Ettől annyira ki tud jönni a sodrából, hogy úgy érzi, az egész világon egyedül van, és sokan meg sem érdemlik, hogy levegőt vehetnek. Ha nem akarjuk, hogy ránk legyen mérges, akkor meg se próbáljunk úgy csinálni előtte, mint, aki élvezi, hogy nem elég művelt, mert az dühíti a legjobban, ha valaki meg sem próbál tenni azért, hogy okosabb legyen.

unfriendly_locals_18khoef-18khofjBak: Igazi antiszociális jegy, aki bizalmatlanul áll az emberekhez, és csak nagyon ritkán enged magához közel valakit. Ebből következik, hogy azzal tudjuk a legjobban felidegesíteni, ha folyton érzelgősködünk, és próbálunk bizalmasak lenni vele. Kifejezetten utálja, ha bele akarnak szólni a magánéletében, amivel kapcsolatban azt is rühelli, ha faggatják róla. Nincs szüksége arra, hogy a nyilvánosság előtt kimutassa az érzéseit. Mindemellett az álromantikázás is kiborítja.

Vízöntő: Imádja a szabadságot, az alkotást, a művészeteket, bár ragaszkodó ember, ne akarjuk gúsba kötni, mert azt utálja. Buta szabályokat se állítsunk elé, mert ki nem állhatja azokat, ahogy a rugalmatlanságot is. Ami a leghamarabb fel tudja dühíteni az nem más, mint az, ha órákig sorban kell állnia valahol, egy két perces ügy elintézésért, vagy rengeteg papírt kell kitöltenie. Utálja a bürokráciát, és a vaskalapos szabályrendszert, amiben muszáj élnünk.

Halak: A legönzetlenebb csillagjegy, és a legsegítőkészebb is. Ő az, aki még egy bulvárlap cikkein is őszintén fel tudja idegesíteni magát. Utálja az irigységet, a mások elnyomását. Ne lepődjünk meg, ha veszekedni kezd velünk, ha esetleg vagyonokat költünk felesleges luxus dolgokra, ugyanis ez is kifejezetten dühíti, mert csak arra tud gondolni, hogy máshol éheznek az emberek, amíg mi szórjuk a pénzt. Azt is gyűlöli, ha valakit igazságtalanul kirekesztenek a közösségből, és magára hagynak.

Ha nem is feltétlenül hiszünk abban, hogy a csillagjegyek befolyásolnak minket, azért mégis érdemes észben tartani ezeket a dolgokat, hogy még véletlenül se dühítsünk fel valakit, hogy aztán percekig veszekedjünk vele, ami után még órákig kerüljük egymást!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com